Az Árvalányhaj Művésztanya legfrissebb programjaiból

Kedves Barátaink!

Ebben az évben is szeretettel várunk minden érdeklődőt kulturális rendezvényeinken!
Elsőként egy izgalmas színházi előadásra és egy rendhagyó húsvéti locsolkodásra invitálunk Benneteket.

Bővebb információkhoz a képre kattintva lehet hozzájutni!

Nemzeti InternetFigyelő

Kilóg a “lóláp”

Az Auchan Dunakeszin terjeszkedni akar. A meglévő áruházát bővítené egy hasonló alapterületű áruházzal és egy újabb 2800 férőhelyes parkolóval. A Dunakeszi Önkormányzat ebben (ingyen és bérmentve?) támogatja. Még az sem akadály, hogy a terület, melyet az Auchan el akar foglalni, egy védett láp.  Mint tudjuk, a multikultúra jellemzője, hogy sem a törvényességre, sem a környezetre, sem emberekre vagy az élővilágra nincsen tekintettel, ha üzleti érdekeivel ellentétes. A multik semmi ilyen eszköztől nem riadnak vissza,  ha üzleti érdekeik érvényesítéséről van szó. Az Auchan is  olyan buldózerként működik. Az önkormányzatot már a maguk mellé állították, (zsebre vágták?), bár a törvényesség körül vita bontakozott ki.

A terület egy tőzeg láp, s mint ilyen, a maga nemében elég ritka, épp ezért védett. (vagy csak volt 2003-ig!). A jelenlegi, maradék láp státusza 2003-ig, egy gyanús levélváltásig tartott. Murvai Zoltánnak – aki akkor a terület tulajdonosa volt – levelet küldött a Nemzeti Park akkori vezetője, Vas János országgyűlési képviselő, és kérte, hogy hívják fel mobilszámán a terület védettségével kapcsolatban. Majd nem sokkal ezt követően tévedésnek nyilvánították a terület védettségét. (?)

Az idei választások tétje: Modernizáció – azaz további kifosztás, vagy Mária országa

Minden gondolkodó ember érzi, tudja, hogy sorsforduló előtt áll az ország. Ha csendben, de vészjóslóan forr a világ is. A Nyugat által félévezrede járt út, járhatatlanná vált, de irányítói nem akarják tudomásul venni. Még mindig „fenntartható fejlődésről” beszélnek, amely a megsemmisülésbe – először éppen hazánkéba – vezet. Nincs más választásunk, mint követni az örök igazságot, az Istenhez való alkalmazkodás, horribilie dictu, az üdvözülés útját.

„Lehet, hogy valaki azt gondolja, ez Mária országa, de ahogy látom, Mária a kezét mindenképpen levette róla, és csak mi vagyunk itt, mi tudjuk formálni”, mondta 2006 emlékezetes évében hazánk leghaladóbb halandzsázója. Lehet, hogy még hitt is ebben, bár az ő és társai hite kimerül az éppen a legerősebbekhez való elvtelen alkalmazkodásban, amelynek következtében csak deformálni tudnak. Így süllyedt Magyarország oly mélyre, mint még soha történelme folyamán.

HOGYAN KERÜLT KI A PÉNZÜGYI CSŐDBŐL NÉMETORSZÁG?

Adolf Hitler megnyitja a Birodalmi Autópálya első szakaszát – 1935. május 19. Heinrich Hoffmann fotója

„Mi nem voltunk bolondok, hogy olyan fizető­eszközt vezessünk be, amelynek alapja az arany, amellyel nem rendelkeztünk, hanem minden kibo­csátott márkáért 1 márka értékű elvégzett munkát vagy megtermelt árut követeltünk meg… abban az időben nevettünk a bankárainkon, akik azon a néze­ten voltak, hogy a fizetőeszköz értékét az arany és az állami bank pincéjében nyugvó értékpapírok szabá­lyozzák.” – Adolf Hitler

Amikor Hitler hatalomra került, az ország teljesen és reménytelenül össze volt törve. A Versailles-i Békeszer­ződés elképesztő jóvátételi fizetési kötelezettséget rótt a német népre, amelytől azt várták, hogy megtéríti a há­ború valamennyi résztvevőjének költségeit – az összkölt­ség az országban lévő tulajdon értékének háromszorosát tette ki. A márkával űzött spekuláció a márka zuhanását okozta, kiváltva a modern idők egyik legrosszabb, neki­vadult inflációját. Az infláció csúcspontján a 100 mil­liárd márkát kitevő bankjegyekkel teli talicskáért nem le­hetett vásárolni még egy kenyércipót sem. Az ország kincstára üres volt, és sok-sok otthon és nagy földterület a bankok és a spekulánsok prédája lett. Nagyon sokan kunyhóban laktak és éheztek. Sohasem fordult elő semmi ilyesmi korábban – a nemzeti valuta teljes össze­omlása, a nép megtakarított pénzének, az üzleteknek és általában a gazdasági életnek teljes megsemmisülése. A helyzetet tovább rontotta, hogy az évtized végén be­köszöntött a nagy világgazdasági válság. Németország­nak nem volt más választása, mint az, hogy a nemzetkö­zi hitelezők kamatrabszolgaságába hajtja fejét. Meglehet azonban, hogy ez csak a látszat volt.