Ha a Fidesz bizonyítja, hogy demokratikus párt, akkor az MSZP esetleg visszalép a javára, így meg tudja akadályozni a Jobbik győzelmét egy választókerületben – mondta Mesterházy Attila.
Egy eseteleges visszalépéshez ugyanis, mondta Mesterházy a Baloldali Tömörülés ülésén, a Fidesznek előbb be kell bizonyítania, hogy demokratikus párt, és látni kellene a programjukat is. Egyelőre annyi biztos a miniszterelnök-jelölt szerint, hogy az MSZP most elsősorban szakmapolitikai vitákat akar a Fidesszel, és kormányfő-jelölti vitára is szükség van.
Ha kissé szemügyre vesszük az elmúlt néhány év alatt történt világeseményeket, akkor akaratlanul észrevehetjük, hogy minden új esemény és változás egy irányba mutat: az Új Világrend kiagyalói egyre bátrabban és szemtelenebbül merészkednek a porondra, hogy megvalósíthassák régi álmukat, a világuralmat.
Az USA megfélemlítő katonai erejével hol itt, hol ott pöffeszkedik. Békefenntartó akciójuk a legnagyobb álcázott hazugság, mert e manőverek ködfüggönye mögött – bizonyos világhódító kisebbség – a saját világuralmi törekvéseit váltja valóra. Óh, csodálatos Új Világrend!→ Tovább olvasása
Kérjük, ne csak lájkoljon (Like, Tetszik), ossza is meg a tartalmakat!
A NATO egyre komolyabb fegyvereket és erőket koncentrál Irán és esetleges szövetségesei ellen
A Nyugat Irán elleni, évek óta fokozódó pszichológiai és gazdasági nyomásához most már a katonai is nyíltan társul. A pénzhatalom által kifosztott és dezindusztrializált Amerika még a régi impériumoknál is inkább a mindig csődöt mondó előre menekülés útját járja, amikor világcsendőri szerepében az „új világrendet” igyekszik megvalósítani. Most azonban a következmények az egész emberiség számára végzetesek lehetnek.
1984 = 2001
Irán már a mullah-rezsim 1982-es létrejötte óta nyugati karantén alatt áll. A 2001-es new-yorki „terrorcselekmények” óta azonban egyre inkább nyilvánvaló, hogy az „új világrend” nem tűr meg olyan országokat, amelyek nem hódolnak be a globalizmus pusztító politikájának. Orwell még pesszimistának is bizonyult, prófétikus könyvét 1984-ről 2001-re kellene átnevezni. Ugyanis ekkor dobták sutba végleg a nemzetközi jogot és vezették be a „newspeak” rendszert, ami röviden: az igazság hazugság, a hazugság pedig az igazság, ideológiája. Ezt pedig azóta csak a Big Brother döntheti el. Mellesleg ez a folyamat teremtette meg számunkra a gyurcsányizmus előfeltételeit. Atomháború készül Irán ellen?→ Tovább olvasása
Kérjük, ne csak lájkoljon (Like, Tetszik), ossza is meg a tartalmakat!
De ha már föllázadt, akkor már nemcsak az IMF és az azt kiszolgáló Kormány ellen, – hanem a globalizáció, az Unió, mely példátlan szigorral kívánja ellenőrizni a görögök válságkezelését, – valamint a válság ellenére is pazar életvitelű bankárok és egyáltalán a világot kifosztó finánctőke, a kamatkapitalizmus ellen.