Politikai elemzés kategória bejegyzései

Támadások Orbán Viktor miniszterelnök ellen – Eva Maria Barki levelei

Dr. Eva Maria Barki

Bevezető

A magyar származású bécsi ügyvédnő, Eva Maria Barki, mindig derekasan kiáll védelmünkben, a Magyarország ellen indított, gyakran rágalmakkal teli nyugati támadások ellen. Ez történt most is, június 29-én, Orbán Viktor Horthy beszédével kapcsolatban.

A Der Spiegel és az ebben megjelent cikket kritikátlanul átvevő osztrák napilap, Der Standard, legújabb támadása Orbán Viktor egy héttel ezelőtti beszédét Horthy Miklósról, mint felelős államférfiról, veszi célba a már sokszor elhangzott rágalmat megismételve, amely szerint a kormányzó is negatív szerepet játszott a holocaustban. Mint Eva Maria Barki kifejti, mindez most csak arra szolgál, hogy Orbán Viktort mint egy undemokratikus, autokrata politikust ábrázolják, és a magyar politikát befolyásolják.
Támadások Orbán Viktor miniszterelnök ellen – Eva Maria Barki levelei Tovább olvasása

Reklámok

Miként készülnek a politikusaink arra, hogy aláássák az Államok alkotmányának második módosítását az ENSZ miatt (javítva)

A fordító előszava:

Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) jelentése szerint- report: “2030 körül több mint 9 milliárd, az évszázad végére pedig valószínűleg 11 milliárd embernek kell élelmiszert biztosítani évente a több milliárd állattal együtt, melyeket élelem céljából, szórakozásból és házi kedvencként tartanak…”

Az élelmiszerek termeléséhez, az állattartáshoz, az ipari termeléshez és nem utolsósorban az emberi felhasználáshoz szükséges és alkalmas vízkészlet megfogyatkozása, a meglévők elszennyeződése, és az éghajlatváltozás miatt egyes területeken fellépő súlyos vízhiány beláthatatlan következményekkel fenyeget.

Miként készülnek a politikusaink arra, hogy aláássák az Államok alkotmányának második módosítását az ENSZ miatt (javítva) Tovább olvasása

Az USA titkos szolgálatai Trumpot háborúba akarják kényszeríteni Oroszországgal

A hatalmi elit az USA titkosszolgálatainak a jó hírnevét Oroszország démonozására és az ország háborús felkészítésére használja. Az „orosz hekkelésről” szóló történetnek ez az igazi jelentése, ami eleddig az orosz érintettségre semmiféle komoly bizonyítékkal nem szolgált.

A 25 oldalas múlt heti jelentés, amelyet a Nemzeti Hírszerzés igazgatója, James Clapper tett közzé, jól szemlélteti, hogy a hogy a hírszerzés mennyire a „politika pórázán” van. Ugyanúgy, ahogy a CIA hamis híreket gyártott a tömegpusztító fegyverekkel kapcsolatban, hogy lecsillapítsa az iraki háborúval szembeni általános tiltakozást, a DNI politikai indítékú jelentésében foglalt hamis vádak célja, hogy Oroszországot az USA nemzetbiztonságát fenyegető, növekvő veszélyként mutassa be. A jelentés időzítésének kevesebb köze van Donald Trump elnökké választásához, mint a nem várt szíriai fejleményekhez, ahol az orosz hadsereg Szíria ipari központjában, Aleppóban, megverte az USA zsoldosait, visszaszorítva ezzel Washington 15 éves, terror ellenes háborúját és kisiklatva létfontosságú természeti kincsek és a Közel-Keletet és Közép-Ázsiát átszelő csővezeték útvonalak feletti uralom tervét. Oroszország vált a legnagyobb akadályává annak, hogy Washington elérje az Ázsia felé fordulásáról és uralkodó szerepének a következő száz éves fenntartásáról szóló hosszú távú látomását. A hírszerző közösséget rákényszerítették a saját hitelességének az eljátszására, hogy gerjessze az Oroszországtól való félelemet és előmozdítsa a háttérállam hatalomüzéreinek a geopolitikai vágyálmait. Az USA titkos szolgálatai Trumpot háborúba akarják kényszeríteni Oroszországgal Tovább olvasása

NSK gondolatgerjesztő: Görögországot kiárusították

NIF: Az alábbi cikkben Görögország kálváriája van bemutatva tényekkel alátámasztva. Ez vár ránk is? Mivel tudták rákényszeríteni a görögöket, hogy ezt a megalázó helyzetet elfogadják? Milyen fegyverek vannak a finánc-háttérhatalom kezében, hogy nemzeteket tiporhat le kegyetlenül? Sajnos ezekre a kérdésekre kevésbé derül az alábbi cikkben fény.  A cikket javasolom elolvasásra, azoknak akik a NsK munkálataiban részt vesznek és a magyar államadósságot csak úgy helyből, nekifutás és dobbantás nélkül, megtagadni akarják. Az államadósság körüli tennivalókon gondolkodásra ösztökélő a görögök története. A háttérhatalom még a görög nép, népszavazáson kinyilvánított, akaratát sem veszi tekintetbe!

Transyadmin


Brutális a hír, (érdemes magyarországi szemüveggel rátekinteni)  s ha a nép végre felvilágosodik (nem csak a görög, de az összes kifosztott európai állam nemzete), bizony forradalmakat fog kiprovokálni!

És kell, hogy meg is valósuljon . . .

Undorító, ahogy a liberalizmus álarca mögé bújva törvényileg legalizálták a zsidó oligarchiák a gazdasági liberal-fasizmus működést!

Ez tulajdonképpen a nemzetekkel szembeni gazdasági holokauszt megvalósítása, amiért kártérítést kell a az IZRÁEL államtól mint a fajt képviselő államtól követelni!

A cikket beküldte: Kovács István, okl. építészmérnök


NSK gondolatgerjesztő: Görögországot kiárusították Tovább olvasása

Donald Trump hivatalosan is a republikánusok elnökjelöltje

NEM A KONVENCIÓK EMBERE

Formaság volt ugyan, de fontos döntés született.

Hivatalosan is elnökjelöltjévé választotta Donald Trumpot a Republikánus Párt, így biztossá vált, hogy a novemberi amerikai elnökválasztáson a New York-i üzletember indul a párt színeiben.

Donald Trump hivatalosan is a republikánusok elnökjelöltje Tovább olvasása

Miért kért 20 évet Budaházy Györgyre Orbán ügyésze?

Létezik a földön egy olyan faj, amit az alakja alapján embernek, természete alapján a rágcsálók bizonyos kategóriájába (patkány) lehetne sorolni. E fajnak egyik példánya Orbán Viktor. Ez a példány fontos személyiségnek gondolja magát annak ellenére, hogy vagy egy miniszterelnöktől elvárható tudással messze nem rendelkezik, vagy igyekezett ezt a tudást a nyilvánosság előtt rejtve tartani. Én az előbbi lehetőséget tartom valószínűbbnek, mivel tudását az elmúlt 27 év alatt nem tudta volna titokban tartani, ha rendelkezett volna vele. Viszont beszédeiből kiérezhető az erőlködés, hogy szeretne okosakat mondani, de csak frázisokra, poénokra, vagy mellébeszélésre futja. Tehát ennek a patkánynak nincs képessége ahhoz, hogy egy országot vezessen, és még is ,,miniszterelnöke” Magyarországnak. Ennek okát sokan ismerik, és az Internetről könnyen beszerezheti bárki az erre vonatkozó információkat. Aki nem teszi, de még is kíváncsi rá, annak leírom, ami idevonatkozik. Kezdjük ezzel:

 

Miért kért 20 évet Budaházy Györgyre Orbán ügyésze? Tovább olvasása

A MAGYAR MINISZTERELNÖKHÖZ – SZABÓ DEZSŐ AKTUALITÁSA

Szabó Dezső

Szabó Dezső Darányi Kálmán akkori miniszterelnök 1938-ban elhangzott győri beszédével kapcsolatosan memorandumot írt „A magyar miniszterelnökhöz” címen. A győri beszéd a német szövetség, az önfeladás és a rend biztosítása jegyében hangzott el. Szabó Dezső erre válaszként megírt, bevezető gondolatai sajnálatosan ma is véresen aktuálisak.

Íme Szabó Dezső gondolatai:

A MAGYAR MINISZTERELNÖKHÖZ – SZABÓ DEZSŐ AKTUALITÁSA Tovább olvasása

NsK hírei, anyagai: Feddhetetlenségi eskü

NIF: Az alábbi felhívást és körkérdést nem szükséges kommentálni. Csak annyiból szükséges egy kiegészítés, hogy rámutassunk, az ügynökök bármilyen esküt nyugodt szívvel letesznek, elmondanak. De nemcsak az ügynökök. Gondoljunk arra a sok százezer erdélyi magyarra, akik bal kezükkel a román zászlón, jobb kezükkel a szívükön kényszerből megesküdtek, hogy életük árán is megvédik Románia területi egységét. Tehát az eskütételnél a hamis eskütevőket nem lehet kiszűrni. Erre jelenleg csak egy módszer van, sokat vitatott, de mégis használatos: a hazugságvizsgáló gép bevetése és mindenki átszűrése. A NIF-szerkesztőség rendelkezik a legmodernebb hazugságvizsgálógépekre kiadott árajánlatokkal. Így kijelenthetjük, hogy az amerikai 16ezer dollár körül van. Ugyanolyan tudással és érzékenységgel rendelkeznek az indiai és kínai szolgálatok által használt indiai és kínai készülékek is (legalábbis állításuk szerint), de fele akkora áron. Ennél is fontosabb, hogy a NIF-szerkesztőség megszerezte az FBI használati utasításait és a kérdések listáját, feltevésük módszerét. Most már csak arra a kis pénzre lenne szükség, ami jelenleg nincs, hogy meg is rendeljük a berendezést. A fedhetetlenségi eskü letevőit utólag is meg lehet vizsgálni!


NsK hírei, anyagai: Feddhetetlenségi eskü Tovább olvasása

Földi: Erdogan őrült

Recep Tayyip Erdogan török elnök rendkívül elvetemült, a hatalmára törő katonák ellen fegyvertelen embereket küldött az utcára. Mi lett volna, ha a puccsisták nem állnak le, és vérfürdőt rendeznek – tette fel a kérdést Földi László biztonságpolitikai szakértő.

Földi: Erdogan őrült Tovább olvasása

A Fideszben már a koalíciókényszerre készülnek – Itt a kormánypárti B terv

NIF: Az, aki az ördöggel is szövetkezne, hogy “megmentse Magyarországot”, az csak az ördöggel fog szövetkezni. Magyar, évezredes tapasztalat alapján kialakult, bölcsesség.
Vona-zazrivecz Gábor felesége a pártigazgató Szabó Gábor első unokatestvére: zsidók. Így könnyen kialakulhatott a kapcsolat, amit eddig sikerült rejtve tartaniuk: a PT tagjaival most már nyíltan kebelre boruló Vona-zazrivec jól megszo…. a magyarságot, mégpedig a nemzeti radikális magyarságot, akik gyökeres változásokban reménykedtek. Csodásak vagytok Rosszabbikosok! Igazán csodásak!!! Radikális magyarok ennyire vakok lennének? Mikor tértek észre már?


A Fideszben már a koalíciókényszerre készülnek – Itt a kormánypárti B terv Tovább olvasása

Uniós bankmentő alapot sürget a Deutsche Bank vezető közgazdásza

A fenyegető bankválság miatt meg kell támogatni 150 milliárd euró közpénzzel az Európai Unió bankjait a legnagyobb német hitelintézet, a Deutsche Bank vezető közgazdásza szerint.

David Folkerts-Landau a Die Welt című lapnak nyiltakozva rámutatott, hogy az év eleje óta a bankrészvények árfolyama csaknem 50 százalékkal csökkent, ami súlyos következményekkel járhat, mert a pénzügyi rendszer másként működik, mint péládul a cementgyártás: “az egyik szereplő kiesése nem előny a többieknek, hanem nyomás alá helyezi az egész rendszert”.

Uniós bankmentő alapot sürget a Deutsche Bank vezető közgazdásza Tovább olvasása

Már nemcsak néven kellene nevezni, hanem el is kellene gondolkodni

NIF: Az alábbiakban FÁ levelét olvashatjuk a NIF és egy ernyőszervezet (ernyőpárt) Nemzetstratégiai Kerekasztal (NsK) kezdeményezésére. Természetesen nem minden anyag tehető közhírré, amit a résztvevőknek szétküldünk, vagy tőlük bejön, de igyekszünk a NIF olvasótáborát tájékoztatni a lényeges dolgokról, hisz a NIF olvasóitól indult a REFORMOK KELLENEK mozgalom. Pontosan e miatt számítunk olvasóink további részvételére az elindult vitákban, javaslatokban, majd újra a vitákban. Reméljük kikristályosodik valami hasznavehető mindannyiunk számára.

Már nemcsak néven kellene nevezni, hanem el is kellene gondolkodni Tovább olvasása

Miénk lehet az egész Felvidék, de csak akkor, ha akarjuk

fuleki-var-500.jpgA minap az N1 vendége volt Popély Gyula történész, a Felvidék „mindenese”, aki kendőzetlenül beszélt arról az öngyilkos folyamatról, ami az elrabolt országrészeink közül különösen is a történelmi Felvidéken megy végbe. Ennek ellenére a felvidéki magyarság valahogy jó ideje „mostohagyermek”-e közgondolkodásunknak. Pedig ottani véreink életének megértése, megtartása semmivel sem kisebb jelentőségű, mint a többi elrabolt országrészeink hathatós védelme. Mintha azonban nemzetstratégiai kiútkereséseinkbe nem férne bele a Felvidék. (A képen a füleki vár 1938-ban, „Mindent vissza” transzparenssel)

Miénk lehet az egész Felvidék, de csak akkor, ha akarjuk Tovább olvasása

Nyílt levél Polt Péternek

Még tavasszal tettem fel a nagy nyilvánosság előtt Orbánnak levél útján a kérdést, hogy nagy támogatójának és egyik közeli emberének, Boross Péternek volt-e köze Csengey Dénes halálához.

Tisztában vagyok azzal, hogy egy bennszülött irányából egy helytartó irányába nincs diskura, de hát a lehetőséget a ”Mint a Parlament” facebook oldalán megkaptam és éltem vele. A NIF azonban nyilvánosságra hozta a saját oldalán:

Nyílt levél Polt Péternek Tovább olvasása

Hogyan tovább Magyarország? Felhívás a nemzeti szervezetekhez!

Magyarország az 1989-1990-es, úgynevezett rendszerváltással olyan útra tévedt, ami Hazánk kirablását, a lakosság többségének elszegényedését, egzisztenciális és szociális biztonságának romlását eredményezte. Bizonytalanság és kiszolgáltatottság telepedett az országra. A rendszerváltó politikai és gazdasági „elit” olyan útra terelte hazánkat, amely a magyarság kipusztulását eredményezheti. A parlamenti pártoknak nincs jövőképük, vagy ha igen, akkor az egy új típusú gyarmatállammá silányítaná országunkat.

Hogyan tovább Magyarország? Felhívás a nemzeti szervezetekhez! Tovább olvasása

“Én fogom megbuktatni Orbánt” – óriási bosszúra készül az egykori jóbarát

NIF: Tegnapi szóbeli tájékoztatás szerint, -egy nemzeti polgárjogi aktivista véleménye-, hogy most már nyilvánosan egymásra borul az, ami eddig is egy gyökérből fakadt. Csurka szerint Zazrivecz szefárd zsidó. De legyünk jóindulatúak és ne higgyük ezt el. Viszont az  “százas, -mondja az aktivista-, hogy a Zazrivecz felesége zsidó! ” -mondta a nevét nem publikussá tenni akaró aktivista. S nemcsak ez a baj a Vona-Zazrivecz feleséggel, hogy ő zsidó, hanem az is, hogy a lányneve Szabó és Szabó Gábor pártigazgató első unokatestvére. Csodálkozunk akkor, hogy Vona már 2009-ben Brüsszelbe 3 zsidót delegált?

Kívánatos lenne egy számottevő csapás a cionista-diktatúra ellen!!!

Orbánegygeci Simicska megszólal újra!



“Én fogom megbuktatni Orbánt” – óriási bosszúra készül az egykori jóbarát Tovább olvasása

Összefogott baloldali angol és német támadás a NATO felszámolásáért

NIF: Nemcsak a magát vörösben mutogató karcsú és rámenős német végzetasszonya Wagenknecht üzent hadat a NATO-nak és száll síkra egyközös EU haderő megalakítása mellett, hanem Jeremy Corbin a brit Labour párt elnöke is.

Lássuk csak ki mit is javasol. Annyit előre elárulhatunk, hogy jó későre kapcsol Jeremy barátunk.

Brit baloldal: felül kell vizsgálni az amerikaiakhoz fűződő viszonyt

Jeremy Corbyn hidfo.ru

Az Egyesült Királyság felül kell vizsgálja az Amerikai Egyesült Államokhoz fűződő viszonyát, miután egyértelművé vált, hogy hamis ürügyre hivatkozva indítottak háborút Irakban – mondta Jeremy Corbyn, a brit Munkáspárt vezetője.

Összefogott baloldali angol és német támadás a NATO felszámolásáért Tovább olvasása

Félelemkampány indult Magyarország ellen

Lázár János hidfo.ru

Két külföldi tulajdonú újság együtt bosszantja “a magyarokat”, és szavaztatja a többségében EU-párti olvasóbázist azzal kapcsolatban, hogy támogatják-e Magyarország uniós tagságát. Az eredményt természetesen “a magyar nép” véleményeként fogják nyilvánosságra hozni.

Félelemkampány indult Magyarország ellen Tovább olvasása

Geostratégiai követelmény: az EU saját parancsnoklású közös fegyveres erőt hoz létre

Az EU saját biztonsági doktrínáját is úgy fogalmazta meg, hogy az nagyjából kikerülje a NATO illetékességét, és inkább kiegészítse azt. Ebben a szerepmegosztásban – nemcsak Európában, hanem a globális színtéren is – Amerikáé lett a kemény hatalom, az EU része pedig a puha (nem kizárólagosan, de jellemzően). Ami a katonai költségvetésekben is megmutatkozik: amennyit az Egyesült Államok a hadseregére költ, az nemcsak bármely nagyhatalom katonai költségvetésének, hanem az európai országok összesített hadi kiadásainak is a többszöröse.

Geostratégiai követelmény: az EU saját parancsnoklású közös fegyveres erőt hoz létre Tovább olvasása

Sólyom László felelőssége a rendszerváltás elkenésében

Sólyom László az egyik felelőse annak, hogy Magyarországon 1990-ben és utána nem történt meg a történelmi igazságtétel és elszámoltatás a diktatúra bűneivel kapcsolatban.

Sólyom László volt köztársasági elnök, 1990–1999 között az Alkotmánybíróság (Ab) elnöke nagyon kiakadt. Egy a berni egyetemen tartott előadásában, illetve interjúkban kritizálta az Ab jogköreinek korlátozását, az alaptörvény szerinte politikai célú módosításait, s arról beszélt, hogy jogi alkotmányozás helyett politikai alkotmányozásra tért át a kormány, s egyáltalán, nagy hanyatlásnak indult az alkotmányos kultúra és szellemiség Magyarországon az Orbán-kormány időszakában.

Sólyom László felelőssége a rendszerváltás elkenésében Tovább olvasása

Hírek, politikai elemzések, értekezések, interjúk belföldről és külföldről

Discover

A daily selection of the best content published on WordPress, collected for you by humans who love to read.

Longreads

The best longform stories on the web

The Daily Post

The Art and Craft of Blogging

The WordPress.com Blog

The latest news on WordPress.com and the WordPress community.

%d blogger ezt kedveli: