Futballvilág Magyarországon

Noha egyre kevesebbeket érdekel, országos méretekben a magyar futball, de itt lenne az ideje, hogyha ezen a területen is, alapos elemzést hajtanánk végre, a radikális változások megalapozásáért, a hazai bajnokság színvonalának halaszthatatlan növeléséért. Nem utolsó sorban, legfájóbb pontunkat, a válogatott szerepléseit kiemelten kezelve.

Nagyon szomorú, de úgy tűnik, vagy inkább már húsbavágó, szomorú valóság, hogy rendszertől függetlenül, nem akar elindulni az a folyamat, amely a 90 előtti évtizedekben kezdett vészjóslóan megmutatkozni, -a jövőre nézve- a szurkolók legnagyobb bánatára. Volt itt bunda, totócsalás, hogy csak a legkirívóbb eseteket említsem. Cserélődtek a vezetők, úgy az MLSZ szintjén, mint a kluboknál, hihetetlen mennyiségű szövetségi kapitányt „fogyasztottunk el” és alkalmi fellángolásokon túl, továbbra sincs, egy karakteres játékstílust, határozott, tudatos produkciót hosszabb távon prezentálni kész játékosállomány.

Vajta Dénes: Államcsínyek az „új világrend” szolgálatában

Az új világrendből jöttem, hogy segítsek neked!

Ha egyoldalúan is, de a médiák folyamatosan tájékoztatnak az afganisztáni és az iraki háborúról, illetve más háborús gócpontokról, de a modern hadviselés más érdekérvényesítő eszközeiről kimondottan félreinformálnak. Pedig különösen az utolsó évtizedben, és különösen a mi régiónkban az un. „rózsás”, „narancsos” forradalmak által a Nyugat egy új, olcsó és hatékony módszert talált érdekei érvényesítéséhez. (A cikk két tanulmányra támaszkodik: Jonathan Mowat: A rejtett államcsíny, Globalresearch.ca 2005 és John Laughland, Az államcsíny technikája, Zeit-Fragen, 2009.12.22.)

Az ezredfordulói jugoszláv válság alatt a NATO fegyverrel sem tudta Milosevicet eltávolítani a hatalomból, de egy hirtelen feltámadt, spontánnak tetsző diákmozgalomnak sikerült. 2003-ban, illetve 2004-ben az álmos posztszovjet köztársaságok, Grúzia és Ukrajna is hirtelen felébredni látszottak és szintén spontánnak tűnő polgári engedetlenségi mozgalmakkal új kormányokat juttattak hatalomba.

Erika, elég volt!

Kezdetben voltak a célzások és sugalmazások, milyen „modern” módon kellene viselkedniük a határon túli magyaroknak, hogy ne bosszantsák folyton a többségi nemzetet.

Behúzni a nyakat, s merjenek még a kisebbtől is kisebbek lenni. Lehetőleg úgy viselkedni, hogy láthatatlanok legyenek – magyarul: ne vacakoljanak valamiféle megmaradási igyekezetekkel, olvadjanak csak be a többségi nemzetbe.

Azután Budapesten, a Miniszterelnöki Hivatalban néhány keményebb nyakú felvidéki magyar azt hallotta az igazgató asszonytól és a hozzá közelállóktól, hogy úgy kell viselkedni, ahogyan azt az új öszvérpárt, a Most politikusai teszik. Jóban kell lenni a nacionalista szlovák kormánnyal is, mindenáron.