Nemrégiben láttam az ECHO Televízión Szentmihályi Szabó Péter Könyv című műsorát, ahol Kubínyi Tamás Álmos hét könyve című sorozatának második kötetét mutatták be. A szerzőtől több más mellett azt is megtudhattuk, hogy a nemzet az utóbbi időben Gyurcsány Ferencnek köszönheti a legtöbbet:
„Amikor ilyen gazemberek vannak hatalmon, akkor adjunk hálát a jó Istennek, mert ez semmi más, mint a strandlabda effektus. Nevezetesen egy labdát, hogyha a strandon a földhöz verek, minél erősebben verem oda, annál magasabbra fog visszapattanni. Így ilyen módon Gyurcsány Ferencnek köszönhet a XXI. századi magyarság eddigi történelme a legtöbbet, mert ez az a felhajtóerő, amely nemcsak politikai alakulatokat hozott létre, hanem zsigereiben megmozdította a magyarságot, és azt is tudatosította, hogy vissza kell térni az ősi forrásokhoz, és ami egyszer már bevált, azon nem kell változtatni.”
Talán ezért van az, hogy jómagam, ahogyan azt már egyik korábbi értekezésem elején említettem, hajlamos vagyok tetézni a bajt. A múltkor nem említettem, de az ún. nemzeti rockzene teljes mellőzése (különös tekintettel a Kárpátiára), valamint az amerikai sorozatok mellett van még egy mozzanat, amivel ugyancsak kihúzom a gyufát, a böngészőimben az Index a kezdőoldal. (Gyühet az ismételt megkövezés, de hát ez a szép az emberiségben, a sokszínűség, nem igaz?) Meggyőződésem, hogy amit Tamás Gyurcsányról elmondott, az mind áll az Index-re is. Ha már a Turul metodikánál tartunk, publikációs orgánum talán még soha nem baszta ennyire a jóravaló magyar csőrét, mint az Index, legyen elég csak Tóta W. Árpád nevét megemlítenünk. Most azonban itt van egy új versenyző, akinek cikkét elolvasva a magyar ember zsebében szalonnázás céljából tartott bugylibicska félautomatikus üzemmódban szinte azonnal kinyílik. Miklósi Gábornak híjják a szentem, és akkor pattintsuk is ide veretes írását, melynek impozáns címe:
Befogott orral, halkan anyázva
Van Magyarországon vagy kétszázezer iskolázott, világias, progresszív baloldali és egyben liberális választó, akikben az áprilisi parlamenti választás közeledő időpontja egyre erősebb riadalmat és tanácstalanságot kelt. Igen, szerénytelenség, de magamat is közéjük sorolom. És fogalmam sincs, hogy kire fogok szavazni, mert csak rettenetesen kínos lehetőségek közül választhatok. Legyünk Álmosok, de ne legyünk álomszuszékok! → Tovább olvasása
Kérjük, ne csak lájkoljon (Like, Tetszik), ossza is meg a tartalmakat!