Czakó István: További gondolatok a ROHADÉKOKról

Azzal próbálnak csitítani bennünket, egyszerű és tönkretett embereket ezek a söpredékek, hogy türelem, de parlamentáris demokráciában nem sok mindent tehet az ellenzék. Majd a választások idején dönthetünk.

Nos, ami nálunk van, az minden, csak nem parlamentáris demokrácia. Ugyanis a képviselők nagyívben tesznek választóikra, nem működik a képviselet, mert meg sem hallják, amit a nép mond. Hiszen semmi felelősségük nincs. Valaki egyszer azzal érvelt nekem, hogy dehogy nincs felelősségük, hiszen négy év múlva nem választják meg.

Kérdem én, láttak olyan képviselőt, aki a választási ciklus utolsó néhány hónapjában nem nyalta fényesre a választói ülepét, csakhogy újabb négy évig lógathassa a lábát és dőljön hozzá a lé? Ha igen, akkor az vagy idióta volt, vagy már úgy megszedte magát, hogy nem érdekelte az egész. Igazi demokráciában van felelősség, mégpedig tényleges, kézzel fogható, és van számonkérhetőség! Egy igazi demokráciában a képviselő menet közben is elszámoltatható! Egy igazi demokráciában nem verethetik azt, aki ki meri nyitni a száját, nem büntethetik azért, mert kiáll a jogaiért. Egy igazi demokráciában a vezér nem tűri, hogy az övéit bántsák, tiporják. Ma nálunk már beszélni sem szabad. Csak az ilyen bolondok, mint én mondják a magukét, mert már mindegy. Innen már nincs mit veszíteni. Ráadásul miféle demokrácia az, ahol nekem annyi a jogom, hogy négyévente szavazok, aztán kuss mindenhez! Tétlenül kell néznem, hogy becsapnak, átvernek, kirabolnak, s mindezt törvényesen! Aztán jönnek a békéltető jóságosak, akik elmagyarázzák, hogy azt a kis időt már féllábon is kibírjuk, de aztán hamar talpra állítjuk az országot. Mi, nem ők! Mi, miután ki tudja hányadszorra kifosztottak, majd mi újra beleadunk apait-anyait, és kihúzzuk (nekik!) az országot a gödörből (amibe ők is taszították!). Szóval, ez a parlamentáris demokráciának csúfolt parlamenti maffia-terror nem kell. Inkább legyen bármi más, csak jobb legyen népünknek!

Működik a cenzúra!

(Egy kedves olvasónk levelét és képeit közöljük az alábbiakban. Ezt kicenzúrázták, mert vállalta kilétét! – NIF szerkesztők)

Adjon az Isten!

Mint amatőr fotós regisztráltam magam egy “hazai” fotós weboldalon. Kitöltöttem az adatlapot annak rendje s módja szerint. Elkövettem azonban egy óriási hibát. A magamról rovatba ennyit írtam: Adjon az Isten szebb jövőt! Na ezt nem kellett volna. Ahhoz, hogy saját képeimet fel tudjam töltögetni – mások nagy örömére 🙂 – át kellett utalnom több száz Ft-ot a “tisztelt” weboldalnak. Állítólag ebből ők adományoznak ide-oda, a többit pedig az oldal “fejlesztésére” költik. Sic!

Na, kérem. Ezek után bátran kezdtem (volna) feltöltögetni kedvenc fotóimat … de a kedves moddderátor azt mondta finoman, hogy húzzak melegebb éghajlatra az “ocsmánysenkineksetetszene” képeimmel.

Bocs Bochi! – avagy Dallas, Tanácsköztársaság, vagy selejtes médiabóvli?

Az államadósság adataival való manipulálás és csalás mellett ez a kicsinyke kis epizód valóban csak egyfajta mellékes mellékzöngének tűnik csupán így első nekifutásra, azonban ha jobban a dolgok mélyére hatolunk, bizonnyal megállapíthatjuk, hogy itten van az eb elhantolva, méghozzá nem is oly mélyen.

Tóth Gy. László médiabéli szerepléseinek szaporodásával ismerkedhettünk meg a szocializáció kifejezéssel. Napjaink túl- és agyonmediatizált létezésközege az, ami rávezet minket arra, hogy megtanuljuk becsülni e kifejezés fontosságát. Mert hát mi másból is eredeztethető az a fajta viselkedésmód, mely oly sajátosan ötvözi a személyi és a sztárkultusz varázsos elegyét, s mellyel az avatatlan külső szemlélőt a gyermeki rácsodálkozás szájtáti ártatlanságával kápráztatja el, ha nem a szocializációból? Vagy talán annak teljes hiányából?