Megaláztatás, fájdalom, jogfosztottság… ezekkel a szavakkal jellemezhető az erdélyi magyar nép helyzete az élet szinte minden területén. Ebből a megrázó dokumentumfilmből azt tudjuk meg, hogyan akadályozzák a magyar anyanyelv használatát a hivatalokban, a bíróságokon, megsértve minden idevonatkozó európai és nemzetközi emberi jogi normát.
A felvétel a Nemzeti Jogvédő Szolgálat 2016 tavaszi emberi jogi monitorozó körútján készült. A hamarosan elkészülő angol nyelvű feliratozás segítségével a film reményeink szerint bemutatásra kerül minden jelentős európai és nemzetközi emberi jogi fórumon, azzal a céllal, hogy a román állam által hirdetett idilli emberi jogi helyzethez képest bemutassa a rideg és kiábrándító valóságot, az őshonos magyar illetve székely közösség jogainak és méltóságának kirívó súlyú, rendszerszerű megsértését. Magyar könnyek a román bíróságon→ Tovább olvasása
Kérjük, ne csak lájkoljon (Like, Tetszik), ossza is meg a tartalmakat!
A brit közgazdászszakma nagyon nagy többsége szerint hosszú távú – akár évtizedekig érezhető – súlyos károkat okozna a brit gazdaságnak, ha Nagy-Britannia az EU-tagságról június 23-ára kiírt népszavazás eredményeként kilépne az Európai Unióból. A brit pénzügyminisztérium két forgatókönyvvel számol kilépés esetén, egyik rosszabb, mint a másik.
-csak a címszavakat olvastam el, ez is bőven elég… Várható volt, és a trend csak erősödni fog, sorba fognak megjelenni hasonló irományok a közvélemény befolyásolására! A világuralomra törő globalisták nagyon nem szeretnének még átmeneti vereséget sem szenvedni.., fokozzák a nyomást! Így Európa, a Kontinens előreláthatóan búcsút mondhat a reménynek, hogy megszabadulhat Anglia nyomasztó terhétől!
A tervezetten kialakított világhelyzet társadalmi folyamatok sorát és változását indítja el nap mint nap, nem csak változásra célként megjelölt országokban vagy régiókban, de ott is, ahol a vélekedések szerint a folyamatokat generálják. Még most az elején kell tisztázni, hogy egyes országok világméretű kihatásokkal bíró manőverei nem az adott ország lakosságának döntéseit tükrözik. A világon Dél-Amerikától Kamcsatkáig, sehol sincs önálló döntéshozatal egyetlen kormány részéről sem. A mesterségesen gerjesztett konfliktusok ugyan egy átfogó terv részei, de a színen megjelenő politikai szereplők “tevékenysége” számukra jobb esetben bizonytalansági tényezőkkel tűzdelt stratégiai fontosságú betervezett lépés a Grand Chess sakktábláján, rosszabbik estben kényszerpálya. Ez utóbbi képez olyan-amilyen “perspektívát” a világ országainak túlnyomó részében, de nem kíméli azokat sem, akik a nem várt következményekkel vagy a menet közben átrendeződő erőviszonyokkal nem tudtak előre számolni, pedig a folyamatok elindításában meghatározó volt a szerepük.
Felső kép: Európa valamikori politikai kontrollja -sötétszürke-, a kulturális -világos szürke. (Brzezinsky szerint)