A töriblogon olvastam, s most ideidézem a brexit okán, ideidézem, mert nem tudok tőle szabadulni.
„A 395-ös szakadás tehát nem volt önmagában rendkívüli esemény: a birodalom részekre esése már ez előtt is előfordult, Róma már ez előtt elvesztette központi szerepét. Annak, hogy ez a szétszakadt állapot fennmaradt, illetve, hogy a nyugati birodalom végül megszűnt, a barbár inváziók a legfőbb okai. A negyedik század végére ugyanis összeomlott a birodalom határvédelmi rendszere, a barbárok meg elárasztották a határprovinciákat. A római elit igyekezett a helyzetet a maga javára fordítani, és felhasználta a betelepülő barbárok katonai erejét, ezért cserébe a soraiba emelte a vezetőiket. Ez azonban az elit elbarbárosodásához vezetett, és ez az új elit már nem volt érdekelt a birodalom fenntartásában nyugaton, mivel nem kötődtek a római hagyományokhoz.
A brit közgazdászszakma nagyon nagy többsége szerint hosszú távú – akár évtizedekig érezhető – súlyos károkat okozna a brit gazdaságnak, ha Nagy-Britannia az EU-tagságról június 23-ára kiírt népszavazás eredményeként kilépne az Európai Unióból. A brit pénzügyminisztérium két forgatókönyvvel számol kilépés esetén, egyik rosszabb, mint a másik.
-csak a címszavakat olvastam el, ez is bőven elég… Várható volt, és a trend csak erősödni fog, sorba fognak megjelenni hasonló irományok a közvélemény befolyásolására! A világuralomra törő globalisták nagyon nem szeretnének még átmeneti vereséget sem szenvedni.., fokozzák a nyomást! Így Európa, a Kontinens előreláthatóan búcsút mondhat a reménynek, hogy megszabadulhat Anglia nyomasztó terhétől!
Ha a közelgő referendum alkalmából a briteknek nem lenne elegendő indoka arra, hogy megszavazzák a kilépést, talán most kaptak egy kellően erős érvet: egy brit újságíró azt állítja, hogy az Európai Unió már a kezdetektől fogva a CIA projektje volt.
Megállapodás az EU-csúcson: Cameron szabadságharca is véget ért, már esze ágában sincs kiléptetni Nagy-Britanniát
Cionista bűntársai teljesítették kérését és röhögve távozott!
Hosszú tárgyalások után létrejött a kompromisszumos megállapodás Nagy-Britannia uniós reformköveteléseiről az EU-tagországok állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács brüsszeli csúcstalálkozójának pénteki zárónapján.