A Varsóban lebukott orosz kém segítette a Jobbik térnyerését Európában – “kágébéla” dokumentumok!

Kovács Béla, a Jobbik európai parlamenti képviselője kiváló kapcsolatot ápolt a nemrég kémkedés miatt letartóztatott lengyel politikussal, Mateusz Piskorskival – többek között erről beszélt a Központi Nyomozó Főügyészségen tett tanúvallomásában az Európai Parlament volt tisztviselője, Molnár Balázs, aki a PestiSrácok.hu által megszerzett vallomásában arról is említést tett, hogy a ma szintén kémkedéssel gyanúsított Kovács Béla a Jobbik oroszországi helyfoglalásáról szóló megállapodás-tervezetet írt alá egy Piskorski által elnökölt szervezettel. Megtudtuk azt is, hogy a főügyészség az OLAF feljelentése alapján már költségvetési csalás miatt is nyomozást indított Kovács és Szegedi Csanád volt jobbikos európai parlamenti képviselők feltételezett visszaélései kapcsán, egyelőre ismeretlen tettesek ellen. Hab a tortán, hogy az eljárásban Kovács szexuális zaklatásos ügyei is előkerültek.

A Varsóban lebukott orosz kém segítette a Jobbik térnyerését Európában – “kágébéla” dokumentumok! Tovább olvasása

DR. LÉHMANN GYÖRGY: Kúriai döntő ütközet elnapolva – a háború folytatódik

NIF: DR. LÉHMANN GYÖRGY részletes, dokumentumokkal alátámasztott beszámolója az általa képviselt devizahiteles ügyekről.

A mellékelt dokumentumokat feltettük a NIF új-zélandi szerverére is, ahonnan egy kattintással letölthetőek!

Az ügyvéd úrnak gratulálunk a sikeres és kitartó munkáért!!!

Öt évvel ezelőtt kezdtem el a devizaalapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos fosztogatások akadályozása miatti peres eljárásaimat, és ez évben jutottam el ezekkel oda, hogy tömegével terjeszthetek elő a Kúria felé felülvizsgálati kérelmeket.

DR. LÉHMANN GYÖRGY: Kúriai döntő ütközet elnapolva – a háború folytatódik Tovább olvasása

Hegedűs Lorántné Kovács Enikő alelnökjelölti szándéknyilatkozata

Senki ellen, de mindannyiunkért- akik hiszünk a nemzeti radikalizmus mozgalmában és az ebből kinőtt párt jövőjében – vállalom a megmérettetést az alelnöki jelöltségért.
Hiszem, hogy a Jobbik még mindig egy alulról szerveződő közösség, s éppen a tagság felém megfogalmazott elvárása, felkérése alapján döntöttem a tisztségre való pályázás mellett.
Lesz-e Magyarország Palesztina?
Lesz-e Magyarország Palesztina? NIF: Lehet. Ugyanis épp most győzött a Haynau vonal!

Krizáék leszavazták a miskolciak fizetésemelését

A Fidesz napirendre sem vette a miskolciak fizetésemeléséről szóló jobbikos javaslatot a városi közgyűlés múlt heti ülésén, a Jobbik így a miskolci testület támogatása nélkül próbálja a parlamenten keresztülvinni a béremelés ügyét.

Jakab Péter, a Jobbik helyi frakcióvezetője hétfői tájékoztatóján elmondta: szerették volna, ha Miskolc fideszes többségű közgyűlése is támogatja azt a jobbikos javaslatot, amely megtiltaná az állami vállalatoknak, hogy ugyanazért a munkáért kevesebbet fizessenek egy miskolcinak, mint egy nyugat-dunántúli munkavállalónak. Krizáék leszavazták a miskolciak fizetésemelését Tovább olvasása