NIF: A dominóhatásban reménykedtünk már Jugoszlávia és Csehszlovákia tákolmány országok szétesésekor is. Most éppen Ukrajna nevű tákolmány esik szét és igényt formálhatnánk Kárpátaljára. De a dominóhatáshoz az kellene, hogy a magyar dominókocka eldőlését belülről a magyarnak álcázott kormány ne visszatartsa, hanem a bedöntésében segédkezzen. Ehhez pedig végre nem a PT tagjaiból kellene kormányt alakítani, nem a PT tagjai vezérletével működő partokra szavazni. Csak ezután várhatunk a kedvező dominóhatásra!
Az Európába telepített amerikai rakétavédelmi rendszerek újabb fegyverkezési versenyhez vezethetnek, és veszélyt jelentenek a globális biztonságra – jelentette ki pénteken Vlagyimir Putyin orosz elnök.
Putyin arra reagált, hogy pénteken az észak-lengyelországi Redzikowóban letették annak a támaszpontnak az alapkövét, ahová 2018-ban az amerikai rakétavédelmi pajzs harmadik kelet-európai elemét telepítik. Egy nappal korábban ugyanakkor az Egyesült Államok működésbe hozta európai rakétapajzsának Romániába telepített elemeit az Olt megyei deveselui katonai támaszponton.
Hozzájárulás egy rendszer váltó párt gazdasági programjához
Romek Károly
A jövő gazdasági programja nehéz feladat még a szakemberek számára is. Olyan szak, hogy jövő gazdasága, nincsen, tehát ebben a kérdésben nem szólaltatható meg szakember. Márpedig a jelenlegi helyzetben a kérdésre választ kell adni valakiknek. Nem részletekbe menően, mert a részleteket mindig az ”itt és most” határozza meg. Minimum olyan megközelítésben kell a Jövő gazdaságáról beszélni, hogy az mindenki számára érthető legyen. Tehát első sorban messze mutató gazdasági szempontok meghatározás kell, amit mindenki ismer, ért és elfogad.
A zsidókat még mindig nem hatja meg a néppártosodás: Izraelben Hitler nyomdokain haladó pártként írnak a Jobbikról.
A régi dal szerint muszkaföldön lassan jár a posta, ám egy vezető izraeli hírportál cikkét olvasva azt látjuk, hogy a Szentföldön is, mert egyelőre nem hajlandók tudomásul venni a Jobbik elnökének eltökélt néppártosodási, a szélsőségekkel, a vadhajtásokkal való leszámolási szándékát.
NIF: Gratulálunk a szerecsenmosdatáshoz. Nyomul Vona, és elégedetlen, hogy az új gazdi nem ismeri el az erőfeszítéseit, amit a szélsőséges magyarok eltávolítására és a JOBBIK cukisodására tesz!