Ha szóba állnék egy bolsevikkal, akkor azt mondanám neki, hogy átlátok rajtatok… De nem állok szóba bolsival. Mint ahogyan nem állok szóba más, magyarellenes, magyar gyilkos, hazaáruló és egyéb egyedekkel sem. Mert nagypapám és apám így tanítottak. Az a bizonyos szint, ami fölött nem süllyedünk egy bizonyos szint alá. Azonban íróemberként luxus lenne, ha nem vetném papírra véleményemet, gondolataimat akkor, amikor annak szükségét érzem. Most pedig érzem!
Teszik ezt körmönfontan úgy, hogy primitív hazugságáradatot öntenek a társadalom nyakába, amelytől a keresztény magyar ember dermedten áll, a plebsz pedig kimegy tüntetni és élvezi, hogy gyűlölködhet. Dörner György és az Újszínház bolsevik zaklatása→ Tovább olvasása
Kérjük, ne csak lájkoljon (Like, Tetszik), ossza is meg a tartalmakat!
Toroczkai: “Ezt üzenem a hazaáruló patkányoknak, akik feljelentettek, hogy bántjuk a menekültjeiket!…
Feljelentést tett a Párbeszéd és az Együtt a határt illegálisan átlépő menekültek ügyében, akik egy ásotthalmi tanyára készültek betörni, és ott elfogták őket. Szerintük Toroczkai László, a település polgármestere és a mezőőrök bántalmazták a menekülteket. A Párbeszéd közleményében azt írta: feljelentik „Toroczkai Lászlót és neonáci »bandáját«, amiért vélhetően faji és vallási hovatartozásuk miatt bántalmaztak menekülteket”.„Továbbra is elfogjuk a területünkre behatoló bűnözőket” – Toroczkai üzenete feljelentőinek→ Tovább olvasása
Kérjük, ne csak lájkoljon (Like, Tetszik), ossza is meg a tartalmakat!