A Hír Tv Paletta című műsorának 2020. január 31-i adásában dr. Gaudi-Nagy Tamás nemzeti jogvédő mutatta be “Nemzeti jogvédelem” című új könyvét. A beszélgetésben szó esik a globalista patriofóbok (hazájukat szeretőket gyűlölők) európai nemzetek elleni támadásairól, a védekezés fontosságáról és eszközeiről, a hazafias ügyvédeket tömörítő Nemzeti Jogvédő Szolgálat nemzetvédő küldetéséről, forrásainak szűkösségéről és támogatásának szükségességéről.
„Nekem a kérés nagy szégyen, adjon úgy is, ha nem kérem” – írta Nagy László Adjon az Isten című költeményében. Hatványozottan igaz ez a nemzeti jogvédelem ügyére, amelynek harcosai afféle szegénylegényként egyenlőtlen feltételekkel küzdenek a pénzzel degeszre tömött globalista szervezetek ellen. Összehasonlításképp jó tudni, hogy az olyan kártékony politikai aktivista egyletek, mint a Társaság a Szabadságjogokért, az Amnesty International vagy a Helsinki Bizottság, évente több százmillió forintból gazdálkodhatnak, miközben a Nemzeti Jogvédő Alapítványnak és a Nemzeti Jogvédő Szolgálatnak mindössze egy-két millió forint áll rendelkezésére egy esztendőben.
Az áldatlan helyzeten változtatandó a Nemzeti Jogvédő Szolgálat farsangi jótékonysági estre hívja hazafias és szolidáris támogatóit. Az est célja a meghívóban foglaltak szerint „a sorosista patriofóbok-liberálisok külföldi és hazai jogi pergőtüze elleni nemzeti jogvédő küzdelem támogatása, forrásainak növelése, a nemzeti jogvédők és a támogatók összekapcsolása.” Jótékonysági est a nemzeti jogvédelem javára→ Tovább olvasása
Kérjük, ne csak lájkoljon (Like, Tetszik), ossza is meg a tartalmakat!
Miért szorul hazafias támogatásra a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (NJSZ)? Erre a kérdésre válaszol egy három és fél perces filmben a KARC FM rádió Paláver c. műsorában tett hazafias megnyilatkozásairól ismert és népszerű üzletasszony, Balogh Zsuzsa, a nemzeti jogvédelem elkötelezett támogatója és dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője.
Tarthatatlan helyzet, hogy míg a bevándorláspárti liberális jogvédők hatalmas költségvetésből szervezik nemzetellenes aknamunkájukat (Helsinki Bizottság közel évi ötszáz millióból, a TASZ több mint évi kétszáz millióból), addig a Nemzeti Jogvédő Szolgálat és Nemzeti Jogvédő Alapítvány együtt csak alig évi kb. másfél-kétmillió forint bevételt tud a nemzeti jogvédő küzdelmeire fordítani. Itt az ideje, hogy önzetlen hazafiak és az egyre gyarapodó nemzeti tőke végre igazából támogassák a nemzeti jogvédelmet ! Miért szorul hazafias támogatásra a Nemzeti Jogvédő Szolgálat? – 2020. 02. 15.: NJSZ jótékonysági est→ Tovább olvasása
Kérjük, ne csak lájkoljon (Like, Tetszik), ossza is meg a tartalmakat!
A Nemzeti Jogvédő Szolgálat-NJSZ közleménye a Budaházy-Hunnia büntetőügyről, Budapest, 2020. január 17., www.njsz.hu)
Szervezetünk, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (NJSZ) kezdete óta kiemelt figyelemmel kíséri és Budaházy György és 16 társa ellen terrorcselekmény és más bűncselekmények miatt még a Gyurcsány-Bajnai rendszerben, már több mint egy évtizede indított koncepciós eljárást, illetve egyes ügyvédeink védőként is eljárnak a büntetőeljárásban.