Európa legnagyobb egyetemi kórházában – vészhelyzet esetén – nem adnak intenzív ágyat a 80 év felettieknek, azoknak akik 70 év felettiek, de szív-, tüdő- vagy vesebetegek, illetve azoknak a 60 éven felülieknek, akik ezekből két vagy három betegségben is szenvednek, derül ki egy kiszivárgott levélből -írja a Magyar Nemzet Online a V4NA Hírügynökségre hivatkozva.
A szegényeket és az időseket érinti leginkább az, ahogyan a svéd kormány kezeli a koronavírust – állapítja meg cikkének címében az RT, amely közzétette a stockholmi Karolinska Intézetben dolgozó, ma már 76 éves nyugdíjas – chilei származású – Marcello Ferrada de Noli járványtanra szakosodott emeritus professzor írását.
A határőrök éjjellátó készülékek segítségével fedezték fel a migránsokat. A négy férfi megpróbált elmenekülni, azonban a tisztviselők 70 méterre az államhatártól mégis elkapták őket.
Szeptember 25-én hajnalban a Munkácsi Határőregység munkatársai a Határ 2017 művelet keretein belül négy Indiából érkezett illegális bevándorlót tartóztattak le. A férfiakat, akik a szomszédos ország felé gyalogoltak, a nagypaládi (Велика Паладь, Nagyszőlősi járás) határőrök éjjellátó készülékek segítségével vették észre – tudatja a Zakarpatszkij Korrespondent. Lövésekkel állították meg a migránsokat 🇺🇦 – 🇭🇺→ Tovább olvasása
Kérjük, ne csak lájkoljon (Like, Tetszik), ossza is meg a tartalmakat!
A kakapó, avagy bagolypapagáj egy igen furcsa, és meghökkentően mulya madár – természetes ellenségek híján sem a repülésre, sem pedig a védekezésre nem képes. Szinte hihetetlen, hogy egyáltalán még él ilyen madár a bolygón…!
A kakapó a bagolypapagáj-félék közé sorolható, azaz a legközelebbi rokonai a keák és az elsőre bizonyára nagyon mulatságosan ható névvel illetett kaka papagájok. Utóbbiak közül egyébként összesen jelenleg négy fajt különböztetnek meg, s ezekből már csak egy, az új-zélandi kaka (azaz nesztorpapagáj) él – a másik két faj kihalt. A kihalástól megmentett kakapó fordulatos története→ Tovább olvasása
Kérjük, ne csak lájkoljon (Like, Tetszik), ossza is meg a tartalmakat!
„Míg a reboot el nem választ”: a japán fiúk virtuális menyasszonyokkal házasodnak (VIDEÓVAL)
Bevezető: A „reboot” a számítástechnikában alapfogalom, ami a rendszer újraindítását jelenti. Ekkor minden korábbi el nem mentett adat elvész, és a számítógép a kezdeti indulási adatokkal indul el újra. Mint egy új világban.
A cím a házassági fogadalom részére utal: „Míg a halál el nem választ”