REFORMOK KELLENEK címkéhez tartozó bejegyzések

A NsK részvevőihez, az összes nemzeti szervezethez

Egy öreg, de fáradhatatlan nemzeti harcos, Takács András, hitvallása

68 éves vagyok, ’83-óta küzdök írással, érdekvédelemmel, társadalomszervezéssel a magyar nép sorsának jobbra fordulásáért, sajnos nem sok sikerrel.

Most úgy látom, hogy a belpolitikai és külpolitikai helyzet lehetőséget adhat arra, hogy helyes irányba fordítsuk az ország szekerét, amennyiben a nemzeti oldal apró szerveződései össze tudnak fogni. Ezt az összefogási kísérletet tekintem politikai pályafutásom legfontosabb, de egyben utolsó befejező fázisának.

Takács András-tájékoztató

A NsK részvevőihez, az összes nemzeti szervezethez Tovább olvasása

Már nemcsak néven kellene nevezni, hanem el is kellene gondolkodni

NIF: Az alábbiakban FÁ levelét olvashatjuk a NIF és egy ernyőszervezet (ernyőpárt) Nemzetstratégiai Kerekasztal (NsK) kezdeményezésére. Természetesen nem minden anyag tehető közhírré, amit a résztvevőknek szétküldünk, vagy tőlük bejön, de igyekszünk a NIF olvasótáborát tájékoztatni a lényeges dolgokról, hisz a NIF olvasóitól indult a REFORMOK KELLENEK mozgalom. Pontosan e miatt számítunk olvasóink további részvételére az elindult vitákban, javaslatokban, majd újra a vitákban. Reméljük kikristályosodik valami hasznavehető mindannyiunk számára.

Már nemcsak néven kellene nevezni, hanem el is kellene gondolkodni Tovább olvasása

Exit Poll, vagyis Kilépési Szavazás Nagy Britanniában (rövid helyszíni tudósítás)

Üdvözlet  Londonból minden NIF- Olvasónak!
A sok eső miatt a repülőtértől a város felé a jobboldali sínpár között, kilométereken át patak hömpölygött. Ezen a hosszú szakaszon leállt a vonat robogása és csak lassan, lépésben, meg-megállva haladtunk.
Az apácák milyen rendfőnöki utasítást követtek?
Az apácák milyen rendfőnöki utasítást követtek?

A szavazás napján is volt egy zápornak éppen nem nevezhető, sűrűbb eső, és utána hamarosan szemerkélésbe váltott az időjárás.

A Camden Market környékén egy szavazó helyiségbe bepillantottunk: üres volt, úgy értem egy szál szavazó sem volt benne. Pedig már egy ideje nem esett és nagy volt a gyalogos forgalom az utcákon.

Exit Poll, vagyis Kilépési Szavazás Nagy Britanniában (rövid helyszíni tudósítás) Tovább olvasása

Egy újabb reform elképzelés: A korrupció visszaszorítása

Elég volt ezekből a konkrét esetekből! (Szerző a Fidesz korrupciós botrányokra utal!)

Tényállás

Arról van szó, illetve az a lényeg, hogy minden politikus lop, akinek lehetősége van erre. Lehetetlen olyan politikust találni, aki nem lop akkor, amikor erre alkalma nyílik. Mert miről szól az országok politikája? – Arról, hogy XY lop. De ha XY helyett egy másik lenne, az is lopna. Ha jelenleg úgy tűnik, hogy ZW nem lop, biztosak lehetünk abban, hogy ha hatalomra kerül, ő is lopni fog. Ha mindenki hajlamos a lopásra, akkor egy olyan rendszert kell kitalálni, ami maximális módon megnehezíti a lopást.

Megoldás

Egy újabb reform elképzelés: A korrupció visszaszorítása Tovább olvasása

HITVALLÁS, 1. fejezet

A Nemzeti InternetFigyelő közösségének tagjai, mint vitéz Kövér György és Viola Anna, Dr. Ing. Sebestyén – Teleki István, Romek Károly meg mások kezdeményezésére REFORMOK KELLENEK kiáltvánnyal elindult egy közös gondolkodás annak érdekében, hogy Magyarországot a jelenlegi lecsúszó erkölcsi és gazdasági ágról egy felemelkedő ágra irányítsuk át. Többek között megegyeztünk, hogy ennek érdekében és a REFORMOK képviseletére, megjelenítésére és keresztülvitelére mozgalmat kell alapítani, melyből később választási párt is válhat. A Romek Károly által megírt vitaindító anyagokhoz sok hozzászólás és több javaslat is született. Ezeknek figyelembevételével az eredeti anyagok újraírásra kerültek és a következőkben 4 részben közreadjuk! További javaslatokat várunk, hisz a közölt anyagokat továbbra is vitaanyagoknak tekintjük.

Magyarok! Igazi rendszerváltás következik! De ezt nekünk kell kiváltani, meg irányítani és semmilyen külföldi hatalomnak, érdekcsoportnak beleszólást nem engedünk!!!

Transyadmin


HITVALLÁS, 1. fejezet Tovább olvasása

A választási törvény módosítása, 2. fejezet, POLGÁRI NYILATKOZAT

A Nemzeti InternetFigyelő közösségének tagjai, mint vitéz Kövér György és Viola Anna, Dr. Ing. Sebestyén – Teleki István, Romek Károly meg mások kezdeményezésére REFORMOK KELLENEK kiáltvánnyal elindult egy közös gondolkodás annak érdekében, hogy Magyarországot a jelenlegi lecsúszó erkölcsi és gazdasági ágról egy felemelkedő ágra irányítsuk át. Többek között megegyeztünk, hogy ennek érdekében és a REFORMOK képviseletére, megjelenítésére és keresztülvitelére mozgalmat kell alapítani, melyből később választási párt is válhat. A Romek Károly által megírt vitaindító anyagokhoz sok hozzászólás és több javaslat is született. Ezeknek figyelembevételével az eredeti anyagok újraírásra kerültek és a következőkben 4 részben közreadjuk! További javaslatokat várunk, hisz a közölt anyagokat továbbra is vitaanyagoknak tekintjük.

Magyarok! Igazi rendszer váltás következik! De ezt nekünk kell kiváltani, meg irányítani és semmilyen külföldi hatalomnak, érdekcsoportnak beleszólást nem engedünk!!!

Transyadmin


A választási törvény módosítása, 2. fejezet, POLGÁRI NYILATKOZAT Tovább olvasása

Gazdasági alapelvek, 3. fejezet

A Nemzeti InternetFigyelő közösségének tagjai, mint vitéz Kövér György, Viola Anna, Dr. Ing. Sebestyén – Teleki István, Romek Károly meg mások kezdeményezésére REFORMOK KELLENEK kiáltvánnyal elindult egy közös gondolkodás annak érdekében, hogy Magyarországot a jelenlegi lecsúszó erkölcsi és gazdasági ágról egy felemelkedő ágra irányítsuk át. Többek között megegyeztünk, hogy ennek érdekében és a REFORMOK képviseletére, megjelenítésére és keresztülvitelére mozgalmat kell alapítani, melyből később választási párt is válhat. A Romek Károly által megírt vitaindító anyagokhoz sok hozzászólás és több javaslat is született. Ezeknek figyelembevételével az eredeti anyagok újraírásra kerültek és a következőkben 4 részben közreadjuk! További javaslatokat várunk, hisz a közölt anyagokat továbbra is vitaanyagoknak tekintjük.

Magyarok! Igazi rendszerváltás következik! De ezt nekünk kell kiváltani, meg irányítani és semmilyen külföldi hatalomnak, érdekcsoportnak beleszólást nem engedünk!!!

Transyadmin


Gazdasági alapelvek, 3. fejezet Tovább olvasása

Kiáltvány, 4. fejezet

A Nemzeti InternetFigyelő közösségének tagjai, mint vitéz Kövér György és Viola Anna, Dr. Ing. Sebestyén – Teleki István, Romek Károly meg mások kezdeményezésére REFORMOK KELLENEK kiáltvánnyal elindult egy közös gondolkodás annak érdekében, hogy Magyarországot a jelenlegi lecsúszó erkölcsi és gazdasági ágról egy felemelkedő ágra irányítsuk át. Többek között megegyeztünk, hogy ennek érdekében és a REFORMOK képviseletére, megjelenítésére és keresztülvitelére mozgalmat kell alapítani, melyből később választási párt is válhat. A Romek Károly által megírt vitaindító anyagokhoz sok hozzászólás és több javaslat is született. Ezeknek figyelembevételével az eredeti anyagok újraírásra kerültek és a következőkben 4 részben közreadjuk! További javaslatokat várunk, hisz a közölt anyagokat továbbra is vitaanyagoknak tekintjük.

Magyarok! Igazi rendszer váltás következik! De ezt nekünk kell kiváltani, meg irányítani és semmilyen külföldi hatalomnak, érdekcsoportnak beleszólást nem engedünk!!!

Transyadmin


Kiáltvány, 4. fejezet Tovább olvasása

ÖSSZESZEDTÜK A PÁRTOK PROGRAMJAIT

NIF: Az eddigi cikkeinkhez több olyan hozzaszólás érkezett, melyek egy REFORMOKAT ígérő és teljesítő párt megalapítását sürgették. Pártot alapítani Magyarországon nem túlságosan nehéz, azonban, hogy a párt alapításnak értelme is legyen, az alapítási okiratokon túl, mivel minden párt azért alapul meg, hogy egyszer hatalomra is kerüljön,  szükségesek még:

  1. -programot összeállítani, mely tartalmazza a párt jellegzetes reformterveit, amiből kiviláglik minden szavazó polgár számára, hogy a párt, amennyiben kormányra kerül, akkor sorsdöntően jobbra fog válni a szavazó élete;
  2. -a párt programját országjárással közismertté kell tenni
  3. -az országjárással egy-időben minél több helyen alapszervezeteket alapítani és a tagok számát rohamosan növelni
  4. -a fentiekhez pénz kell és szakemberek, akik önfeláldozó hazafiak is!

Tehát elsősorban is pártprogram kell. Megtaláltuk az interneten a 2014-es választáson induló 67 pártot.  Ezek közül jó néhányan programot is írtak, kivéve az elnagyképűsödött fideszt, és néhány más ismeretlen pártot, akik nem jutottak el a pártprogram megírásáig.

Gondolom, hogy a NIF olvasói közül csak akadnak néhányan, akik összefognak és megírnak egy komoly pártprogramot. Alább gondoskodtunk a könyvészeti anyagról! A JOBBIK is így indult valamikor. Pénzhez a MIÉP-en keresztül jutottak! Talán az első programhoz is?


ÖSSZESZEDTÜK A PÁRTOK PROGRAMJAIT Tovább olvasása