Közös lónak túros a háta (javítva)

Avagy: A pénzszivattyút kezelő vén szajha stricije

Személyi edzőknek híjják mostanság a „stand-up-comedy világában azokat, akik lányokat futtatnak. De vajon mi a helyzet azokkal, akik vén lotyókat, vagy szajhákat „üzemeltetnek”? Varga Miklós dala jutott eszembe, amikor Soros György legújabb eszmefuttatásáról olvastam az Indexen. Tudják, az, amely szerint meg kell becsülnünk a Vén Európát, a gyönyörű nőt. Már megint, még mindig, a bolondját járatják velünk! Nem hiszik? Akkor tessék:

„Soros nagyot csalódott az euróban

Az euró bevezetésétől a konvergencia megteremtését várták, ehelyett azonban a közös valuta széttartást eredményezett – írta kedden Londonban megjelent cikkében Soros György. A magyar-amerikai nagybefektető a Financial Timesban kifejti: az euróválságot általánosságban valutaválságnak szokás tekinteni, ám ez egyben szuverén adósságválság és mindenekelőtt bankválság is.”

Forrás: MTI

Önök szerint van még olyan élő ember ezen a sárgolyón, aki hisz Sorosnak? Elhiszi azt, hogy ez nem így volt előre megtervezve, és hogy Soros nem volt benne a buliban? Most meg jön nekünk – az angol fontot kis híján bedöntő spekuláns – az aggályaival… Ugyan kérem! Ez az ember teljességgel hiteltelen. De emiatt még nem is ragadna billentyűzetet az embernek fia, annál izgalmasabb és érdekesebb, ami az alábbiakban következik:

„Az euróövezeten belüli széttartó folyamatokra nemrégiben londoni hitelminősítői elemzők is felhívták a figyelmet. A Fitch Ratings által az euróövezet jövőjéről Londonban rendezett szakszemináriumon David Riley, a nemzetközi hitelminősítő globális szuverén adósbesorolásokért felelős igazgatója kijelentette: a válság azért is sújtja különös erővel az euróövezetet, mivel a pénzügyi uniónak egyben gazdasági unióvá is ki kellett volna teljesednie. Az európai szintű monetáris unió kialakult ugyan, a gazdasági unió azonban nem, és ennek következményeként széttartó folyamat indult meg a versenyképességben és a magánszektorok működésében – mondta a Fitch vezető szakértője.

Egy másik nagy nemzetközi hitelminősítő, a Standard & Poor’s nemrégiben kiadott londoni elemzésében kiemelte, hogy az euróövezeten belüli gazdasági növekedési folyamatok is széttartó pályára kerültek, ami azzal a kockázattal jár, hogy a jól teljesítő tagországok versenyképességi előnye a többiekhez képest hosszú távra rögzül. Ha e versenyképességi rés tartósan fennmarad, vagy akár tovább szélesedik – amit az S&P elemzői a következő két évre „igen valószínűnek” neveztek a tanulmányban –, a valutaunión belüli széttartó teljesítményfolyamatok egyre inkább strukturális jellegűvé válhatnak – állt a hitelminősítő elemzésében.”

Komolyan mondom, még a végén megérjük, hogy visszasírjuk a KGST-t (Gyengébbek és fiatalabbak kedvéért: a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa), meg a transzferábilis rubelt. Ott legalább mindenki mást csinálhatott. Igaz, amolyan „jut is, marad is” alapon – hát papa, nektek a buszgyártás jutott, így jártatok! –, de legalább el lehetett adni az itthon megtermelt élelmiszert. Egyáltalán volt élelmiszeriparunk! Manapság már ez sem lebecsülendő, hiszen a cukorfronton kialakult helyzet jól példázza, hova jutottunk.

Ezzel csak arra szeretnék kilyukadni, hogy egy kvótákkal agyonszabályozott, és egy közös valutával gúzsba kötött, ráadásul harmadik (azaz külső) féllel való kereskedést is – ha kimerítetted a kvóta által előírt keretet – tiltó birodalmi struktúrában való létezés összes kínját szenvedjük el mostanság, „hála” komprádor, dörgölődző politikai osztályunknak.

„Kár a kiömlött tej miatt keseregni!” – tartja a népi bölcsesség. Bizony milyen igaz! Pedig csak a józan paraszti eszünket kellene elővenni! A mai politikai osztálytól ez a mozzanat azonban semmiképpen nem várható el, hiszen még azzal sincsenek tisztában, hogy mindaddig, amíg a nagyságos és fényességes Európai Porta kebelén belül képzelik el a Magyar Nemzet létezését, addig a mostanság oly nagy állhatatossággal próbált „Alkotmányozás” című darab próbái is teljességgel hiábavalók, hiszen a Lisszaboni Szerződés című EU-alkotmány szerint, az uniós törvénykezés felülbírálja a nemzeti jogalkotást, beleértve az adott ország alkotmányát, illetve alaptörvényét is. Innentől kezdve tehát minden az adott országban meghozott jogszabály, rendelet, akármi, csak másodlagos lehet.

Egy ilyen politikai közegben tehát teljességgel értelmetlen elvárni az idegen érdekeket elvtelenül kiszolgáló komprádor politikumtól, hogy kilépjen ebből a függővé és kiszolgáltatottá tévő birodalmi rendszerből. Pedig épp itt lenne az ideje. Adjunk hálát a Teremtőnek, hogy nem vezették be az eurót, s ha Isten is megsegít, megszűnik, mielőtt odaérnénk? Hát, lehet, hogy ez fog megképződni!

Az euró széttartást eredményezett – mondja Soros. A Fitch Ratings szakértője azon siránkozik, hogy nem történt meg a pénzügyi unió gazdasági unióvá alakulása. Az európai szintű monetáris unió kialakult ugyan, a gazdasági unió azonban nem. No, de hát hogyan is alakulhatott volna ki? Kérdezem én, aki sem jogvégzett ember, sem közgazdász nem vagyok. De vak sem vagyok! És akinek van szeme a látáshoz és füle a halláshoz, az mán csak észreveszi, hogy mindaddig, amíg csak szavakban tekintik egyenrangúnak az egyes államokat (ugye milyen szép kifejezés: teljes jogú európai uniós tagállam!) valójában azonban kerítésen belüli gyarmattartás folyik, mégpedig erőteljesen, addig a vén Európát nemhogy nem becsülik, hanem semmibe veszik.

Ugyan kérem! Mit várunk egy olyan rendszertől és berendezkedéstől, ahol a módosabb országok zökkenőmentesen zsigerelhetik ki a kevésbé fejletteket, holmi kreatív könyvelés árán? Központi bankjaikból játszi könnyedséggel, tényleg csak néhány gombnyomás az egész, a kamathaszon reményében súlyos euró tízmilliárdokat parkoltatnak meg darab ideig a trezorjainkban. A sarcot – mert ezt nemigen lehet másnak nevezni – pedig nekünk kell megfizetni.

Most értjük csak meg igazán a rendszerváltásnak nevezett momentumot a legtalálóbban leíró: „Elmentek a tankok, megjöttek a bankok!” című mondás valódi jelentéstartalmát!

De kik azok a stricik, ó pardon, személyi edzők, akik még futtatnak egy gyors négyszázat a vén spinkóval, mielőtt végképp elpatkolna?

Nos azok, akik megerőszakolták a gyönyörű nőt, vén szajhává téve őt.

Ha a hagyomány állításának hinni szabad, csupán egyetlen szavazaton múlott, hogy Amerikában ma angolul beszélnek a német helyett. De itt vajon hány szavazaton múlna? Európában megannyi eltérő kultúrával és hagyományokkal bíró nép él, meglehetősen hosszú idő óta. A hatalmasságok talán megfeledkeznek arról, hogy az uniformizálás itt sokkal nehezebb, s talán az itt élőknek is kevésbé van ínyére, mint a nagy víz túl felén élőknek! Második Amerikát akarnak? Nem fog sikerülni! Minden bizonnyal ez az igazi oka, a széttartásnak és annak, hogy nem történt meg a gazdasági unió kialakulása. Mindazonáltal ekkora különbségek láttán bizonnyal nem tévedünk, ha azt mondjuk, az olvasztótégely-elmélet híveinek várakozásai meglehetősen illuzórikusak.

Ez persze csak az ún. „kisember”, mindenféle szakszerűséget nélkülöző, ám ösztönös, a zsigereiben érzett józan racionalitása, megfűszerezve egy kis élettapasztalattal, amely sokak számára csupán egy legyintésnyi közönyt, vagy megvetést generál. De talán itt az ideje, hogy elővegyük a nehéztüzérséget is, ha már a könnyűlovasság felmentő csapataira úgy tűnik hiába várunk. Drábik János új kötetéből a „Sötét újkor” című munkából idézünk:

„A birodalmi struktúrává alakított Európai Unió nem rendelkezik monetáris felségjogokkal. A gazdasági élet elszámolási eszközét – az eurót – az Európai Unió szervei (a Parlament, a Bizottság és a Tanács) nem hozhatja létre. A monetáris jogok gyakorlása az unió fölé került úgy, hogy a tagállamok és azok polgárai ezekbe a döntésekbe nem szólhatnak bele. Az immáron hatályba lépett Lisszaboni Szerződés leszögezi, hogy a Központi Bankok Európai Rendszerének, a KBER elsődleges célja az árstabilitás fenntartása. A Frankfurtban működő Európai Központi Bank, az EKB és a tagállamok központi bankjai nem nyújthatnak folyószámlahitelt a közösség intézményeinek, valamint a tagállamok kormányzatának, helyi szerveinek és közjogi testületeinek, s ezektől nem is vásárolhatnak ún. adósságinstrumentumokat.

Az EU-tagállamok kormányai és a közösségi intézmények nem rendelkezhetnek saját pénzügyi szervezeteik tevékenységével. Amikor úgy fogalmaztak, hogy Magyarország hitelt kapott az uniótól, valójában nem vettünk fel hitelt Brüsszeltől. Ugyanúgy a magánbankoktól vettük fel a hitelpénzt, mint az államkötvények eladásakor, csak most az Európai Központi Bankon, az EU Bizottságán, valamint a Magyar Nemzeti Bankon mint ügynökön átfuttatva, és így szigorú feltételekhez kötve.

A Lisszaboni Szerződésben foglalt célokat az európai bankrendszernek nem kötelező támogatnia. A monetáris hatalom – pénzuralmi világrendben a legfontosabb és legnagyobb hatalom – az EU-n átívelő egyetemes piacgazdaságot (pontosabban spekulációs pénzgazdaságot) szolgálja. Azt ugyanis nem határozza meg a szerződés, hogy mi a piacgazdaság. Nem szól róla, hogy az milyen viszonyban áll a szerződés társadalompolitikai céljaival. Milyen erőforrásokról van szó? Hol van az ember, a humán erőforrás, és hol vannak a természeti javak? Azt sem mondja meg, hogy miféle hatékonyságról van szó. Az egész homályos és tetszés szerint értelmezhető.

A pénzellátás, a monetáris politika egésze tehát néhány ember kezében összpontosul, és a valódi döntéseket a háttérből a nemzetek feletti pénzkartell struktúrái hozzák. A szabadpiac (értsd: a pénzpiac, pontosabban a pénzvilág spekulációja) előbbre való, mint a társadalom vagy, a gazdaság kiegyensúlyozott fejlődése és a foglalkoztatás magas szintje. Az egész Európai Unió struktúrájából hiányoznak a monetáris hatalom gyakorlásának a feltételei. Azonban nemcsak hiányoznak, hanem a szerződés tiltja is, hogy az Európai Unió szervezeti rendszerében ilyenek létezzenek.”

Most mondjam azt, hogy a bolondját járatják velünk? Már megint! Még mindig! Vagy az igazsághoz és a korrektséghez közelebb járunk, ha azt mondom: hülyének néznek bennünket? Már megint! Még mindig! A választ az Olvasóra bízom, gondolom megvan mindenkinek a maga elképzelése.

Emlékeznek még? Majd én megmondom, hogy ki antiszemita, és ki nem! Ugyanaz a séma! Szintén ők, majd szintén megmondják, hogy mi a piacgazdaság, és mi az, ami nem számít annak. És hogyan kell arról gondolkozni! Ilyen van? Nem ismerős ez, „nem kicsit, nagyon is!” a kedves Olvasónak? Lehet, hogy az egykori nyugati jóléti államok területén élőknek ez az újdonság erejével hat, mi azonban már túl vagyunk több évtized államszocializmuson, és azzal is tökéletesen tisztában vagyunk, hogy a „négy láb jó, két láb rossz” elsőre örök érvényűnek tűnő szabálya is könnyedén átfesthető, a dolog csak festék és ecset kérdése.

De van itt még egy nagyon érdekes és elgondolkodtató momentum. Darab idővel ezelőtt volt szó az ún. devizahitelesek problémájáról, nehéz helyzetéről. Még egyszer szeretném hangsúlyozni, nem lévén közgazdász, csak a magam józan paraszti eszére tudok hagyatkozni. Ja! A pontosság és a korrektség kedvéért jegyezzük meg, hogy deviza-alapú hitelt felvevőkről van szó, mert hát ugye devizát az esetek túlnyomó többségében senki nem kapott kézhez. Valószínűleg ezért kelhettek szárnyra olyan pletykák, miszerint itten kérem szépen kőkemény forint hitelről van szó, csak éppen valakik, önkényesen, senki által fel nem hatalmazva, lévén magánbankok, egyszerűen hozzákötötték azt a „menekülővaluta”, a svájci frank árfolyamához.

No, mármost akkor sem értettem, és most sem értem, ha már hosszas erőlködés után (emlékeznek még, valamilyen kifürkészhetetlen imperatívuszból kifolyólag, mindig öt évre voltunk az unióhoz való csatlakozástól), de végre bebocsátást nyertünk a csodálatos Európa-házba (copyrighted by Gorbi), mi a rossebér’ is nem az unió saját valutájában, azaz euróban adósodtunk el? Mégiscsak házon belül lenne a dolog.

(Később állítólag egy osztrák bank be akart próbálkozni,hogy euró alapú hitelt nyújtana, amit euróban is kapna meg a hitelfelvevő és abban is törleszthetne, de valahogy nem lett semmi a dologból. Ki érti ezt?)

No és itt kapcsolódunk újfent Soros, meg a Fitch Ratings szakértői nyekergéséhez. Túl az európai nemzetek sokszínűségén, eltérő kulturális, társadalmi, gazdasági és nemzetpolitikai hagyományain, ha már rájuk dobták ezt a pénzügyi zablát, amely most ebben a financiális igavonásban teljesíti ki a maga valójában a címnek kölcsönzött magyar bölcselet igazi jelentéstartalmát, ismét Drábik doktort idézzük, aki jó szokásához híven segít eligazodni a megfelelő kérdések feltevésével:

„Az Európai Unió, amely már több mint tíz éve bevezette a közös pénzt, a bankjegyet és érmét, nem készített a bankszámla és a készpénz közötti mozgást lebonyolító, illetve a készpénz-helyettesítő bankkártyát. Az euróforgalomban is csak az amerikai Visa és Master Card kártya használható.”

Asszem erre mondják a városi szóhasználatban, hogy BINGÓ! De az bizonyosan állítható, hogy ennyi véletlen egy helyen márpedig nincsen! Miért is kell a teljes euróban bonyolódó európai pénzforgalmat átvezetni Amerikán? Csak nem ezt is megsarcolják? Miért is nem téma az euró bankkártyájának hiánya a közbeszédben és a médiában? Hallott már a tisztelt Olvasó erről a kérdésről akár csak egyetlen nyilvános fórumon is? Megmondom őszintén én még nem!

Térjünk vissza George-hoz!

„Soros György keddi cikke szerint az euróválságra kidolgozott megoldás kétsebességű Európát rögzítene, ami az EU politikai kohézióját is veszélyeztetheti. A nagybefektető szerint az EU-ra „krónikus divergencia” időszaka vár, amelyben a többleteket felhalmozó tagországok előretörnek, a deficites országokat pedig lenyomja adósságaik súlya.

Soros György szerint alapvető változtatásokra van szükség. Ezek közül is az egyik legfontosabb – és ezt már a csütörtöki EU-csúcson meg kellene tenni –, hogy az európai pénzügyi stabilitási eszközt a tagállamok mellett a bankrendszerek megmentésére is hozzáférhetővé kell tenni. Ez lehetővé tenné a szuverén adósságátrendezést bankválság előidézése nélkül. A mentőcsomag mérete változatlan maradhat, mivel a bankok újratőkésítésére fordított összegekkel csökkenne a szuverén adósok számára szükséges hitelösszeg.

Soros György szerint emellett – „a pálya kiegyenesítése végett” – a szabályokat betartó országok hitelköltségeiről „le kell szedni” a kockázati prémiumot. Ezt úgy lehet megoldani, hogy a szuverén adósságok zömét eurókötvénnyé alakítják. Az egyes országok ezután saját kötvényeket adnának ki kollektív fellépési záradékkal, és csak a maastrichti limitet meghaladó adóssághányadra fizetnének kockázati felárat – áll Soros keddi írásában.”

Megszólalt a lelkiismeret? Van egyáltalán Soros Györgynek lelkiismerete? Vagy csak arról van szó, hogy kicsit alaposabban nézte át a pénztárfőkönyv rubrikáit és rájött arra, hogy alacsonyabb fokozatba kell kapcsolni a pénzszivattyút, mert a kifosztási ráta nem tartható? Idő előtt elfogy a profitpumpából a nafta?

Nem tudjuk. De talán János erre is tudja a választ.

„A pénzuralmi világrendben eltorzult a munkamegosztás elszámoló rendszere. Alárendelődött a munkától és a társadalomtól idegen szintetikus pénznek, amely tovább centralizálja és koncentrálja a hatalmat. Ez a szintetikus pénz pedig gyorsított ütemben ásta alá a munkán és erkölcsön alapuló társadalom működését. A globális kaszinóban gátlástalanul hazardírozó spekulánsok válságba sodorták a nekik alárendelt világgazdaságot is. Ma, amikor szinte kritizálni kell a pénzrendszer működését, mégsem került sor az Európai Unió vonatkozásában a monetáris hatáskörök újraszabályozására.”

Képzeljük el, mi történne akkor, ha megtörténne a csoda. És valami olyasmit mondanának a nemzetek vezetői a bankok vezetőinek, mint amit nekünk mondtak a KGST-ben a buszgyártás kapcsán: „Papa, így jártatok! Ez jutott nektek! Nincs több hónalj alá nyúlás. Megbuktatok, mint Rottenbiller! Hulljon a férgese!” Nyomdaipari szakkifejezéssel élve: „Nagy levegőt! Vágunk!”

Megfelelő szankciókkal, törvényekkel bizonyára meg lehetne oldani, hogy a tönkrement pénzintézetek ne rántsák teljesen magukkal az összes betétest. És azt is törvényileg lehetne szabályozni, hogy pénzintézetek ne nőhessenek az égig, ha bátorkodhatok ezzel a képzavarral élni. De legalább ennyire fontos lenne a szintén Drábik János által többször hangoztatott jogi személy című, a felelőtlenség melegágyának szerepében tetszelgő szélhámosság megszüntetése is.

A valaha gyönyörű, ámbátor mára megvénült és megcsúnyult Európát még ma is futtatni akarják, nem veszik észre, hogy már nem bírja az iramot. Kik juttatták ide? Nem, nehogy azt higgyék, hogy a felelősség kizárólag a kamerák előtt 42-fogas amerikai fogpasztamosollyal a luxuslimuzinokból kikászálódó politikusgarnitúrát terheli csupán. Ők is hozzájárultak, ez kétségtelen, de az igazi felelősök általában láthatatlanul a színfalak mögött maradnak. Igaz, újabban akadnak szemfüles próbálkozók, akik utánajárnak dolgoknak, és szintén egyre gyakrabban – ha csak néhány pillanatra is, de fellebben a fátyol, bejuthatunk a színfalak mögé, a modern technikának köszönhetően pedig a rögzített anyag, szinte pillanatok alatt felkerül a világhálóra. A tubusos dolgokat pedig – ahogyan az köztudott – ha egyszer már sikerült kiimádkozni a palackból, azt oda irtózatosan nehéz lesz visszagyömöszölni.

Az idő pedig nekünk dolgozik.

Isten áldja Magyarországot!

1 öntudatos pécsi polgár

http://www.johafigyelunk.hu

Kedves olvasóink! A címet illetően kis magyarázatot adunk. A címet elírás miatt javítanunk kellett, ugyanis a “túr” szó egy főnév, ami sebet, feltörést jelent. A “Közös lónak túros a háta” arra utal, hogy a közös lónak nincs igazi gazdája, így a nyereg és az ütleg feltöri a hátát. (NIF, Híradmin)

Nemzeti InternetFigyelő