Budaházy György beszéde a Fővárosi Bíróságon 2011. március 2-án

Budaházy György beszéde a Hunnia csoport elleni “terrorizmus-kirakatper” első bírósági tárgyalási napján

Szemben a Hírtv torzításával a másfél éve raboskodó Budaházy nem egy rövidke, indulatos felszólalást tartott a Fővárosi Bíróságon, hanem közel háromnegyed órán át beszélt kiváló logikával és remek jogérzékkel az eljárás során elkövetett jogsértésekről. Győződjön meg személyesen arról, mi is hangzott el a tárgyalóteremben – nézze végig a felvételt, s ismerje meg a büntetőügy összefüggéseit, ezúttal a média hazugságaitól mentesen!

Nemzeti InternetFigyelő

A Magyar Nemzeti Rend Párt közleménye

A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (Eördög Péter, déli krónika) tájékoztatója szerint, Magyarország hajlandó több ezer észak-afrikai menekültet befogadni.


MNRP-vélemény: Ezt a tervet elutasítjuk. (A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal nem látja, hogy szinte kizárólag vendégmunkásokról van szó, akiket hazája nem üldöz, és ezért nem köteles befogadni?) A menekültjog és a dublini egyezmény lehetővé teszi a menekültek visszatoloncolását az első szabad országba, ez esetben Olaszországba. A törvényt csak alkalmazni kell.

A feketeafrikai illegális bevándorlók esetében pedig figyelembe kell venni, hogy Olaszország, méretét és lehetőségeit tekintve, messze kevesebb “illegálist” fogad be, mint Németország vagy Franciaország.

2011. március 2., 12.30 óra, frissítve: március 4., 11.20 óra

Magyar Nemzeti Rend Párt (MNRP)

Közre adja: Nemzeti InternetFigyelő

 

A Magyar Szociális Fórum közleménye

A Magyar Szociális Fórum társadalmi érdeknek tartja az adósságállomány csökkentését

Budapest, 2011. március 4. péntek

A Magyar Szociális Fórum – Szociális Kerekasztal szervezői támogatásukról biztosítják a kormány tervét Magyarország külföldi adósságállományának csökkentéséről, mert társadalmi és nemzeti érdeknek tartják – közölte az MSZF SZK pénteken.

A civil mozgalom szervezői ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy a bérből és fizetésből élő társadalmi rétegek csak akkor készek áldozatot hozni az adósság mérsékléséért, ha a terheket megosztják, és a tőke – teherbírásának megfelelően – fokozott mértékben veszi ki a részét az áldozatvállalásból. Vajon kész-e a nagytőke az adósságállomány csökkentésére? Kész-e vállalni a teljes összegű bankadó és a 19 százalékos társasági nyereségadó meghosszabbítását? A dolgozó rétegek választ várnak ezekre a kérdésekre, mielőtt újabb áldozatot kérnének tőlük – írják. A Magyar Szociális Fórum közleménye Tovább olvasása

Dr. Nagy Attila: Jogfolytonosság

Fotó: OskarE sorok írása idején még nem ismertek ama „nemzeti konzultáció” kérdései, melyet a „közhatalom képviselői” kívánnak elénk tárni egy készülő új alkotmány össztársadalmi megerősítésére. A kérdések ismerete nélkül is számos gondolat megjósolható vagy kifejthető, az új alkotmány a jelen történelmi helyzetben nem lesz más, mint az európai uniónak megfelelő, nemzeti vonatkozásban langyos (vagy éppen a valós magyar történetiséget és eszmetörténetet is mellőző) tákolmány, ellenkező esetben az unió komoly feddésére lehet számítani.

Csak elméletileg áll fenn az a lehetőség, hogy a kérdőíveket a megkérdezettek kétharmad részben visszaküldjék, ennek hiányában azonban a parlamenti kétharmados többség jogosultsága is megkérdőjelezhető. Többnyire nem fogják ezt kitölteni az emberek, mert az ország még vészhelyzetben (abban vagyunk!) sem volt képes mostanában hangját hallatni. A kérdőívek a kukákban fognak kikötni, jobb esetben a szelektív papírgyűjtőkben, de még így is kár a nyomdaköltségért és a papírpazarlásért. A válaszküldés elmaradása azonban nem csak tudatlanságból fakad, ellenkezőleg, nagyon is jól sejthető, hogy nem ennek alapján készül majd az alkotmány. Még veszélyesebb az, ha a kérdőív kitöltetik, mert ezzel egyes pártok hithű katonái becsapós, de lényegtelen kérdésekhez adhatják aláírásukat. Dr. Nagy Attila: Jogfolytonosság Tovább olvasása