A Magyarországi Református Egyház Zsinati Bírósága döntött

Így kívánt Áldott Húsvétot lelkészének harmad fokon, jogerősen, a
zsinati bíróság!
Ifj. Hegedűs Horthy-szoboravató miatti elítélésének megerősítése

A Magyarországi Református Egyház Zsinati Bírósága ifj. Hegedűs Loránt lelkész felülvizsgálati kérelmét 2016. március 11-én kelt határozatával elutasította.

A Magyarországi Református Egyház Zsinati Bírósága döntött Tovább olvasása

AZ ÖNRENDELKEZÉS JÁR, ám az AUTONÓMIA csak ADHATÓ?

romanians-extremly-sensitive

Nem Óromániában, csak Erdély nagyvárosaiban jártunk annak monitorozására, miként tartja be Románia a vállalt emberi jogi alapelveket, a kisebbségvédelmi keretegyezményt és a nyelvi kartát.  A körutat Morvai Krisztina független EP képviselő és Gaudi-Nagy Tamás vezette. A 2006-os események kapcsán országosan ismertté vált Nemzeti Jogvédő Szolgálat jeles küldöttsége több helyszínen is nyílt fórumokon és az igazságszolgáltatás intézményrendszerének székelyföldi egységeinek átvilágításával végezte feladatát.

Személyes tapasztalatom szerint az emberi jogi helyzet ma Erdélyben hasonló a 2006-ot követő magyarországi helyzethez, amikor a Furcsán Nyerenc vezette kormányhatalom mindent elkövetett a hazafiak megfélemlítésére. Mindezt az alaptalan bírságolásoktól a törvénytelen szabadságmegvonásokig minden olyan eszközzel megpróbálta, amely az emberi jogi alapelvekkel szöges ellentétben állt. Ma ezt a gyakorlatot folytatja a jelenlegi román hatalom is – eltanulva a hazai szocialisták minden mocskos trükkjét -, mert bízik az EU teljes közönyében, amit 2006-ban is felmutatott. Így tart Bukarestben fogva minden bizonyíték nélkül a román hatóság két székely hazafit, (Szőcs Zoltánt és Beke Istvánt) s a terrorizmus vádját nevetséges módon petárdák lefoglalására alapítja, pedig mindketten egyértelműen: politikai foglyok.

A napokban pedig 84 személyt bírságolt meg a csendőrség ismételten, alaptalan hazugságok miatt. Pl. olyan személyt is megbírságoltak, aki a jelzett időpontban bukaresti ügyintézést végzett, s nem a Székely Vértanúk Napja megemlékezésén vett részt. Remélem, hogy ezek után végképp felismeri mindenki: nem lehet a Székely Szabadság napjának nevezni március 10-ét, mert az továbbra is csak a Székely Vértanúság Napja! AZ ÖNRENDELKEZÉS JÁR, ám az AUTONÓMIA csak ADHATÓ? Tovább olvasása

Gyakorlóterep Líbia: A NATO-nak jól jön az anarchia

Öt évvel a NATO líbiai bombázásai után még mindig nincs jele annak, hogy stabilizálódna az ország. A nyugati katonai szövetség megdöntötte Moammer Kadhafi hatalmát, de “rendszerváltásról” nem beszélhetünk, hiszen új rendszer máig nem épült ki Líbiában; az ország több részre szakadt, és közvetlen az Európai Unió határai mentén biztonságos háttérbázist alakíthattak ki a terrorszervezetek.

Gyakorlóterep Líbia: A NATO-nak jól jön az anarchia Tovább olvasása

Lejárt az ideje a finomkodásnak!!!

Az erdélyi magyarságot zavartalanul fojtogatja a román kígyó!
Az erdélyi magyarságot zavartalanul fojtogatja a román kígyó!
NIF: Az alábbi levéllel teljes mértékben egyetértünk. Azonban mi azt sejtetjük folyamatosan, hogy a magyaroknak már a magyarok országában nincs képviselete! S ha ez nincs, akkor saját országa sincs már! Ettől függetlenül merjük remélni, hogy a nagy társadalmi szervezet, a CÖF, intézkedni fog! Mert a magyar kormány a fasiszta román kormány magyarellenes cselekedeteire semmiképp sem reagál, ily módon adva szabad kezet nekik. A Ceaușescu idejében azzal fenyegetőzött a szeku, hogy “a forradalom keze messze elér”, és próbálták likvidálni az emigrációból a vörös fasiszta rendszert kritizálókat. Ma a románok tudatosan készítették elő a jelenlegi magyarellenes apartheid rendszerüket, megválasztva államelnöknek egy német ajkú bábot, akinek az “uralkodása” alatt megpróbálják újfent kiherélni az erdélyi magyarságot. A “magyar” kormány ehhez a román sakter munkához vígan asszisztál! A román titkosszolgálat már az erdélyi magyar emigrációt is zaklatja. A románok demokráciának álcázva magukat igénybe veszik a nyugati titkosszolgálatokat a prominens erdélyi emigráció zaklatásához, fegyveres ellenállással vádolva őket! Miközben az erdélyi, magukat székelynek, meg magyarnak nevező besúgok zabolátlanul további nagy károkat okoznak!
Tisztelt CÖF!

Lejárt az ideje a finomkodásnak!!! Tovább olvasása