NIF: Ettől a hírtől csak 2 magyar szólás-mondás jutott hirtelen eszünkbe! Megdöglik a macskánk! (Mi is sokkot kaptunk, nemcsak a macskánk!)
Már éppen azt vizionáljuk, hogy csíkos rabruhában, csörgő láncokban sétál a börtönudvaron!
Menjenek el az ablak alól! (Ne hallja meg senki ezt a szörnyű világvége, pánikkeltő hírt!)Tavaly a francia kormány csalás miatt emelt vádat David De Rothschild báró ellen, azt állítva, hogy óriási pénzeket sikkasztott brit nyugdíjasoktól.
Asorozategy igen pikáns részéhez értünk ezzel, hogy az oláhokat mutatjuk be. Bevallom számomra több szempontból furcsa volt ez a leírás. Elsősorban tömörsége miatt. Nyilván azért amit a szerző is bevall, hogy igen csekély a rendelkezésre álló adat ezzel az igen furcsa embertömeggel kapcsolatban. Eredetükkel kapcsolatban négy féle verziót is felsorol, és itt jött számomra az újabb meglepetés, hogy ő egy korai dáko-román elméletet tart leginkább elfogadhatónak. Annyira nem tudtak semmit ezekről az emberekről, hogy ténylegesen elfogadták, hogy a római kolóniák itt ragadt leszármazottjai. Kőváry tehát még ténylegesen rómainak gondolta őket. Ez a dák vonal úgy tűnik, csak később jött be a magyar köztudatba. De végülis mindegy, mert egyikhez sincs semmi közük. Ezen kívül sajnos nem sok mindent tudunk meg róluk, de azt mindenképp, hogy a társadalmi fejlettségnek igen alacsony fokán álltak. Valószínűleg ezért sem foglalkoztak velük komolyabban. Most már látjuk, hogy hiba volt.
Frissítés: Sikerült a videókat is letölteni az oldalról! A NIF új-zélandi szerverére feltöltöttük. A videók angol felirattal is el vannak látva. Nyelvezetük arab vagy angol!
NIF: Fontos hír! Tegnap éjszaka jelent meg és az éjszaka el is készült a fordítása. Több tízezer ISIS harcos adatai kerültek a Sky News birtokába, amit át is adtak a megfelelő szerveknek. Ezáltal remélhetőleg felgöngyölítik az Európába beáramlott ISIS-harcosokat. Ezúttal reméljük, hogy nem megtévesztésről van szó. Ugyanis arra is használhatják az egészet, hogy letartoztatnak néhány ezer gyanúsított ISIS-harcost, s aztán megnyugtatják a lakosságot: A többi másfélmillió ránkvándorló maradhat!
A Sky News által megszerzett „IS fájlokban” található információ megállíthatja a harcosok mozgását, és segít megelőzni a Nyugat elleni támadásokat.