Petőfi Sándor: Dicsőséges nagyurak, előadja Mácsai Pál

petőfi1994 tavaszán, az akkori Budapest Sportcsarnokban láthattuk a Hiszünk a dalban című rendezvényt. Több együttes és művész mellett Mácsai Pál is fellépett. Az előadás az akkori gőgös, fennhéjázó, népnemzetieskedő hatalom ellen szólt. Ma, talán nem is lehetne aktuálisabb a vers üzenete. Egy ilyen nagyszabású rendezvényre pedig nagyon nagy szükség lenne napjainkban is. Csak hát művészeink (is) hallgatnak.
Érdemes figyelni, ahogy a vers előrehaladtával halkul a közönség, és a közepénél már síri csönd van a tízezres sportcsarnokban. Mácsai Pál és a művészet ereje, ha nagy szavakat akarnék használni, de nincs mit tenni, ez történt ott, akkor.
Feltöltötte: Kátai Zsolt

Azt hiszem Petőfi így írta le ezeket a sorokat, ahogyan ez hallható volt. Beleborzong az ember, hogy a leírt szavak majd 200 év után is visszatudják adni a nép hangját.Az előadás több mint pazar. A döbbenet az számomra, hogy a nagyurak a mai napig nem nyújtottak kezet, és az ások, kaszák mégis vértelenül hevernek a lassan elfogyó földeken, míg a nép kínjai az egekig ágaskodnak…

Forrás: Google Plus, György Kövér

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Tüntetők

Internet ado elleni tuntetes, amia Nemztgazdasagi Miniszterium elol indult vegigvonult a Hosok tereig es ott hivatalosan veget ert. A tuntetok egy csoportja megdobalta a Lendvay utcai Fidesz szekhazat amit kesobb rohamrendorok vedtek. Budapest, 2014.10.26. Foto: Hegedus Robert
Internet ado elleni tuntetes, amia Nemztgazdasagi Miniszterium elol indult vegigvonult a Hosok tereig es ott hivatalosan veget ert. A tuntetok egy csoportja megdobalta a Lendvay utcai Fidesz szekhazat amit kesobb rohamrendorok vedtek.
Budapest, 2014.10.26.
Foto: Hegedus Robert

Akinek nem tetszik a rendszer, az kimehet az utcára, és tüntethet. Legalább is a demokráciákban így van, a nép tüntethet a hatalom ellen. De melyik nép van kint az utcán? Az örökké elnyomott, a szolgasorban lévő, a mindig robotoló nép, vagy a kommunizmus oldalán állt nép, és annak utódai, az egykor jobb napokat megélő és most hátrébb kerülő nép? Az, amelyik hozzászokott a banánhoz, narancshoz akkor is, amikor a tömegeknek még kenyér sem jutott?
A zsidó, a zsidó vér és tudat meghatározta felsőbbségtudat kiabál és mocskolódik, tör és zúz ajtót és ablakot, mert neki nem tetsző módon alakultak a választások, mert a másik nép azt mondta: egyszer s mindenkorra elég volt belőletek, tetves, rohadt kommunisták! Egy emberöltő nem volt elég, hogy szipolyoztátok a vérünket, elloptátok a fiatalságunkat, és most sem meg hagytok békében bennünket?

Tüntetők Tovább olvasása

KŐVÁRY LÁSZLÓ A ZSIDÓKRÓL

Ha a sorozat múltkori részére azt mondtam, hogy pikáns, akkor erre a részre nehéz lesz megfelelő jelzőt találnom. Igazából nem is akarok. Ahogy véleményt nyilvánítani sem. Ezek a mondatok nem az én mondataim. Aki leírta őket biztos megvolt rá minden oka, hogy így vélekedjen erről a csoportról. Mindenesetre furcsa, amiket ez a nagyszerű ember 170 évvel ezelőtt papírra vetett. Hiszen továbbra is 1847-et írunk. Mindenki döntse el maga, hogyan értelmezi ezeket a mondatokat, illetve mi változott akár 80, vagy 160 évvel később.

A zsidók KŐVÁRY LÁSZLÓ A ZSIDÓKRÓL Tovább olvasása

Graham Phillips internáci újságírót az SS-Waffen ünnepségen rendzavarásért letartoztatták ‪‎Riga‬-ban

Mai hír Rigából

Frissítés képgalériával az ünnepségről egy valódi demokráciában!

A Rigai SS-Waffen Emlékmenetet egy újságíró szívósan zavarta a kellemetlenkedő kérdéseivel. A mai napig is a veteránok Németországból kapnak nyugdíjat, amiért a Waffen SS-ben szolgáltak. A magyar rendőrség példát vehetne miként kell rendre tanítani az internáci liberálisokat!

Graham Phillips internáci újságírót az SS-Waffen ünnepségen rendzavarásért letartoztatták ‪‎Riga‬-ban Tovább olvasása