Mert Allah megvet minden gyávát…

migrans-szegedi-arter-1.jpgMiközben a fél világ az Oscar gálával, a sztárok ruhájával és a Saul fiával van elfoglalva, bekövetkezett az, amit már napok óta vártunk. No, nem örömmel, vágyakozva, sokkal inkább rettegve. Mert azt, hogy megindul a horda, ha elég erőt érez magában, és áttöri a Macedón határt, tudni lehetett. Csak a napokat tippelgettük, sakkoztunk, vajon ma, vagy holnap. Mert ezeknek semmi nem állja útját, ha menni akarnak. Fegyver a kezükben a kő, a vasrúd, de az asszony és a gyerek is. Mi pedig, itt Európában európai módon akarunk küzdeni olyanok ellen, akik csak az erő szavát értik, akik csak az agresszióban hisznek. És valahogy nem hiszek abban, hogy a nemzetközi összefogás ezeket valaha is megállítaná, csak szép szóval, vagy akár könnygázzal és hanggránátokkal. Mert ezek, ha menni akarnak, menni is fognak, legfeljebb a létszám növekedésére várnak.

Mert Allah megvet minden gyávát… Tovább olvasása

Házakat foglaltak el a betolakodók Görögországban – tízezrek bolyonganak az országban, Muttiért sírnak

Tovább gyűrűzik a krízis Görögországban: a görög-macedón határon már több mint hétezer bevándorló vár arra, hogy a macedónok beengedjék őket. Macedónia szombat este megnyitotta, majd be is zárta a határt. 300 embert engedtek át. Közben már több mint 30 ezer migráns bolyong Görögország szerte, miután a szigetekről is hozzák őket folyamatosan: a bevándorlók egy szendvicsért is összeverekednek, állandóak a tüntetések, és üres házakban húzzák meg magukat, amíg tovább nem engedik őket.

Házakat foglaltak el a betolakodók Görögországban – tízezrek bolyonganak az országban, Muttiért sírnak Tovább olvasása

“Putyint Berlinbe, Merkelt Szibériába” – új vezetőt várnak a németek

Supporters-of-the-anti-Islam-movement-PEGIDA-carry-German-and-Russian-flags-duri

NIF: A világ médiája tele van ezzel az új német jelenséggel: orosz zászlók a PEGIDA tüntetéseken. Különös tekintettel arra, hogy a tüntetések száma, és ezeken a résztvevők száma nagyon meggyarapodott. Mondhatni azt is, hogy Drezda forrong!

+++++++++++++++++++++++++++++++++++++

A németek szerint egyetlen ember lenne képes megmenteni Németországot a politikai káosztól, a migránsok beözönlésétől, és a korrupt, közmegvetés tárgyává vált kormánytól: Vlagyimir Putyin. Orosz zászlókkal tüntetnek Drezdában, a saját vezetőikben már nem bíznak.

“Putyint Berlinbe, Merkelt Szibériába” – új vezetőt várnak a németek Tovább olvasása

Robbanásveszélyes a helyzet Németországban; az EU gazdaságpolitikája megbukott (DWN), stb.

DEUTSCHE WIRTSCHAFTS NACHRICHTEN

Hans-Georg Maassen, a német alkotmányvédelmi hivatal elnöke kijelentette, hogy Németországban robbanásveszélyessé vált a helyzet: az ellenőrizetlen bevándorlás jelentős biztonsági kockázatot jelent, mivel a hatóságok már nem tudják, hogy ki tartózkodik az országban. Hozzátette, az új helyzet a jobboldali szélsőségesség megerősödéséhez vezetett és egy iszlamista vagy szélsőjobboldali támadás a helyzet eszkalációjához vezethet, olvasható a német gazdasági-politikai portálon.

Robbanásveszélyes a helyzet Németországban; az EU gazdaságpolitikája megbukott (DWN), stb. Tovább olvasása