Czakó István: Rabként az állítólagos szabadságban

Manapság állandóan a demokráciáról és szabadságról beszélnek, holott valójában semmiféle ilyen nem létezik.

Miféle demokrácia az, amikor a világ urai béklyóba kötik az emberek kezét, lábát? Mondjon nemet valaki arra, amit a cégvezetőség akar, s máris az utcán találja magát! S nem talál másik állást, tehát jártathatja ugyan a száját, de viselje a következményeit. Ez nem demokrácia. Miféle demokrácia az, ahol a felelős állampolgárok helyett csőcselék dönt fontos kérdésekben a “sok lúd disznót győz” elvén? Ráadásul megcsúfolták a demokrácia eredeti tartalmát, mert a görög társadalomban nem rendelkezett mindenki szavazattal. Ma pedig az a puszta tény, hogy valaki betöltötte a 18 évet, szavazati joggal jár.

Siklósi András: Magyarország maradjon a mienk!

Joggal kérdezhetné bárki, hogy szabad-e szeretett hazánkat, Magyarországot, keresztre feszítettnek nyilvánítani, azaz mostani állapotát Jézus Urunk földi életének utolsó perceihez, óráihoz viszonyítani? Egyáltalán lehetséges-e egy nemzet, egy ország sorsát az Isten Fiának kitüntetett, egyedi sorsához mérni? Meggyőződésem, hogy igen; ugyanakkor az is, hogy semmiféle szentségtörést vagy istenkáromlást nem követek el ezzel. Hiszen Jézus szenvedésének, halálának és föltámadásának – ha úgy tetszik: a megváltás művének – sugárzó fénye és kozmikus energiája semmit sem gyengül azáltal, ha a magyar nép időben sokkal-sokkal hosszabbra nyúló vergődését, halálos sebeit és kíméletlen pusztítását hozzá hasonlítjuk. Mivel a világon mindennek oka és célja van (ennélfogva semmi sem véletlen), talán maga a Teremtő rendelte ezt a végtelen pokoljárást szeretett magyarjainak, hogy utóbb fölmagasztaljon bennünket, ha erre méltónak mutatkozunk. Az én dolgom azonban nem a találgatás, hanem a bizonyítás. Ezért megpróbálom néhány múltból és jelenből vett példával körüljárni, megvilágítani a problémát. Végleges, márványba véshető dogmákat senki ne várjon tőlem, hiszen inkább az ébresztés, a továbbgondolásra s végül a cselekvésre serkentés a tisztem. Senkit nem akarok meggyőzni az igazamról, nem tartok igényt a megfellebbezhetetlen jelzőre, de komoly sikerként értékelném azt, ha ez a hazafiak számára megkerülhetetlen problémahalmaz kitörölhetetlenül az agyukba és szívükbe égne.