Nincs jelenlegi MSZP-tag a Jobbikban, s nem is lehet! – a Jobbik közleménye

A Fideszhez közelálló sajtóorgánumok azt a valótlan hírt kezdték el terjeszteni szocialista forrásokra hivatkozva, hogy a Jobbik hajdúsámsoni elnöke, Montlika Zoltán jelenleg az MSZP tagja. Ezzel szemben a valóság az, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom tagja nem lehet olyan személy, aki más pártnak tagja, erről a Jobbikba való belépéskor mindenkinek írásban nyilatkoznia kell, s ezt Montlika Zoltán is megtette.

Montlika Zoltán tájékoztatása alapján papíron egy ideig tényleg volt az MSZP tagja, ugyanis gyerekkori barátja, Tar Zoltán helyi szocialista elnök, egy, a helyi MSZP-ben való tisztújítás miatt barátilag megkérte, hogy belépésével és szavazatával segítse őt egy párton belüli ellenfelével szembeni választáskor. Montlika Zoltán ennél több aktivitást nem fejtett ki az MSZP-ben, s látva Gyurcsányék országromboló tevékenységét, az MSZP-ből való kilépési nyilatkozatát Tar Zoltán kezébe adta, aki megígérte, hogy a többit majd ő elintézi. Természetesen a Jobbikba való belépéskor rosszabb ajánlólevél nincs is, mint a volt MSZP-s tagság, de a párt ebben az esetben is alaposan körüljárta a tagjelölt személyét. Azon meg nem csodálkozunk, hogy Tar Zoltán nem találja a kilépési papírokat, hiszen a szocialisták ennél több értéket, vagyontárgyat is elkótyavetyéltek már kormányzásuk során.

Siklósi András: Szabadság, vagy halál?

Történelmi tanulmányaimból s vihar tépte életem tapasztalataiból leszűrtem egy igen fontos tanulságot: mindig akkor voltunk nagyok és erősek, ha a magunk útját jártuk; akkor gyengék és esendők, ha másokhoz próbáltunk idomulni, nemzeti céljaink, perspektívánk feladásával. Az évezredek során mindkettőre bőven akadt példa. Korábban inkább az előbbire, néhány száz év óta főleg az utóbbira. De a legsötétebb, legvészterhesebb időszakokban is voltak remek fellángolásaink, ragyogó forradalmaink, szabadságharcaink; a súlyos vereségek és veszteségek mellett is voltak sikeres felvirágzásaink és győztes csatáink. Mert nincs olyan mélység, olyan rémséges pusztulás, ahonnan ne vezetne út fölfelé, ahonnan ne látszanának egy boldogabb jövő körvonalai.

Azonban ez csak akkor van így, ha a magyarság emlékezik múltjára, tiszteli hőseit, védi dalait, mítoszait és hagyományait; úgy alkalmazkodik korának kihívásaihoz, hogy egyben ragaszkodik nemzeti létéhez, ősiségéhez, büszke vérségi kapcsolataira, különleges kultúrájára, bátran vállalja a magyarságából fakadó hátrányokat és előnyöket, s tudatában kitörülhetetlenül él az Istenbe vetett hit, mindennapi törekvéseit áthatja egy emelkedett erkölcsi tartás.

Vajta Dénes: Medvegyev (és Putyin) új Oroszországa

Szeptember 10-én az orosz miniszterelnök egy rendkívüli üzenetben fordult honfitársaihoz az interneten. Az üzenet őszintén számot vet Oroszország múltjával és jelenével, majd frázisoktól mentesen felvázolja egy humánus modernizáció lehetőségeit.

Habár a kifejezés „új Oroszország” minket, magyarokat azonnal haladó halandzsázóink „új Magyarországára” emlékeztet, akiknek receptjeitől Isten óvjon mindenkit, Medvegyev olvasva gyorsan más következtetésekre jutunk. Egy hazájáért aggódó és dinamikusan tenni akaró ember képe bontakozik ki előttünk.

Rögtön a lényegre tér; „Egy olyan primitív népgazdaság legyen Oroszország jövője, amely nyersanyagokra és járványszerű korrupcióra épül fel?” Mielőtt választ adna a kérdésre konkrét helyzetelemzést ad. Megállapítja, hogy Oroszország még ma is a szovjet örökség alatt nyög. A gazdaság hatékonysága, a demokratikus intézmények beágyazottsága a társadalomba rendkívül alacsony, az állam nem törődik az egyénnel, a demográfiai görbe – habár javult – még mindig negatív. Egy ilyen állam nem képes huzamosan vezető szerepet játszani. Csak saját szellemiségünk sokoldalú kibontakoztatása és a vállalkozások fejlesztése lehet a kiút, állapítja meg az orosz miniszterelnök.

Dohán Mihály: Oroszország, az Amerikai Egyesült Államok és a többiek (13. rész)

Láthattuk, hogy az USA nagyon lelkiismeretesen mindent megtett a saját ellehetetlenítése érdekében. Kirúgta a Talibánt, megtámadta Afganisztánt majd Irakot, elvesztegette a közép-ázsiai országok bizalmát, hogy végül azok őt rúgták ki, és megépíttetett egy vezetéket (Nabucco), amelynek a gazdaságos működtetése nagyon is kérdésessé vált, illetőleg a gazdaságos működtetéséhez ki kellene békülnie a főnöke fő ellenségével, és össze kéne vesznie a nagyhatalmú főnökével, gyarmattartójával, Izraellel. Nem egyszerű képlet!

Az oroszok, amikor magukhoz tértek a “véget ért a hidegháború” nevű drog és a hirtelen rájuk szakadt szólásszabadság okozta kábulatból, rémülten látták az “egyetlen szuperhatalom” tobzódását. Mindenkivel kikezd, követel, kioktat, fenyeget, zsarol, gátlástalanul hazudozik, rágalmaz, mintha valamilyen elmebaj kapta volna el. A szerződéseket, ígéreteit megszegi, és utána még neki áll feljebb. A nemzetközi jogra magasan tesz, a saját alkotmányát is fölrúgja és nemzetközi gulág hálózatot épít. Kínvallat, támaszpontokat épít, bombáz, gyilkol, pusztít, éget. Látták, hogy az ideológiai ellentétek megszűnése után remélt nemzetközi béke erősítése helyett az USA támaszpontokkal keríti be az immár kapitalista Oroszországot, amikor mérete, hadserege, ipari kapacitása, ásványi kincsei, lakossága lecsökkent, amikor elvesztette a csatlós államok ütköző sávját, amikor hatalmas gazdasági erőfeszítésekkel tudta csak magát kiverekedni a nyugati spekulánsok támadása miatti gazdasági mélypontról.