Szinte nevetséges, tragikusan komikus (új műfaj), ahogy orbán és sintérje, az ő új országukban, szintén a Gárda-kergetéssel vannak leginkább elfoglalva.
Pedig hát látniuk kellene, hogy két éve lohol a magyarellenes hatalom – lógó nyelvvel, vicsorogva – a Gárda után, de a Gárda még mindig létezik. A Magyar Nemzeti Gárdát a törvény, a jog eszközeivel nem lehet megfogni, mert ez a forma jogszerűen jött létre, és törvényesen működik.
Egy most formálódó javaslat szerint akár a kórházak is nyújthatnának szociális ellátást, amennyiben a közös minisztériumon belül sikerülne egyezségre jutnia a két ágazatnak.
Soha vissza nem térő alkalom, hogy az egészségügy és a szociálpolitika egy gazdához, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumhoz tartozik, mondta lapunknak az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületének (EGVE) elnöke. Ari Lajos arról az elképzelésről tájékoztatta portálunkat, amelyet a közelmúltban jóváhagyott a Magyar Kórházszövetség, s amelyet javaslatként eljuttattak az egészségügyi államtitkárhoz.
Miközben a 2007-es struktúraátalakítás nyomán jelentősen csökkent a kórházak, illetve klinikák aktív betegellátásra rendelkezésre álló ágyainak száma, más férőhelyeké viszont jelentősen emelkedett. Így történt ez a krónikus, illetve az ápolás céljára fenntartott helyek esetében is… Kórházak szociális feladattal? – mindenkinek jó lenne (?)→ Tovább olvasása
Kérjük, ne csak lájkoljon (Like, Tetszik), ossza is meg a tartalmakat!