A lista: a magyarság ádáz ellenségei, avagy a Soros-hálózat hazai kitartottjai

NIF: Felhívjuk Olvasóink figyelmét, hogy az alábbi lista rendkívüli fontossággal bír. A cikket le kell tölteni, átmásolni word file-ba, majd pdf-be és letárolni. Egyszer majd jól jön!
Ugyanakkor arra kérjük Olvasóinkat, hogy bármelyik intézményről, szervezetről, vagy az említett személyekről bármit megtudnak azt küldjék be a szerkesztőségünkbe: nif.info@gmail.com.

Létezik Magyarországon egy nagyon hangos, emberi jogi, aktivista, és civil-hálózat, melynek médiareprezentációja és eszmei befolyása sokkal jelentősebb a társadalmi támogatottságánál. Ismerd meg te is a Soros-hálózat magyar tagjait, akiket Soros György, nemzetközi oligarcha tart el.

Egy kifejezetten hangos, sok esetben agresszív kisebbség véleményterrorja áll szemben a magyarok többségével. Ők a hazai Soros-világ, akik a hírhedt tőzsdespekuláns eltartottjai és bérrabszolgái: az ideológia – univerzális emberi jogok – mellett ez a kör bizony nem csak lelki táplálékot, hanem sok tíz-, összességében százmilliókat is kap évente.

De mégis, hogyan lehetséges, hogy a valós méretüknél sokkal nagyobb befolyása van a médiában ezeknek a szervezeteknek?

Erre egyrészt az a válasz, hogy mindenki ismer mindenkit, a hálózat tagjai között könnyedén áramlik az információ. Másrészt médiatámogatottsága könnyedén van az ügyeiknek, hiszen “divatos” témákat visznek: korrupcióellenesség, átláthatóság, melegjogok, abortuszhoz való jog, ártalomcsökkentés, migránshelyzet.

Harmadrészt pedig ahogy a lenti listából is látványos, Soros szervezetei széles spektrumon működnek a közpolitikai elemzésektől a médiakutatáson át a melegjogokig, plusz ügyes médiaalapításokban is részes ez a kör. Ráadásul azt is meg kell említeni, hogy Soros pártpolitikát is finanszíroz az Együtt háttéralapítványán keresztül.

Soros ugyan 2007-ben felszámolta a hazai Soros Alapítványt, melynek meghatározó szerepe volt a rendszerváltás-kori rendszerellenzék támogatásában, de nem hagyott fel magyarországi szponzori tevékenységével, és a Nyílt Társadalom Intézeten keresztül busásan szponzorálja helyi klienseit.

Lássuk azokat a szervezeteket és szereplőket, akiket Soros György tart el!

Zászlóshajók a civil szervezeti világban

1. Eötvös Károly Intézet

Az Eötvös Károly Közpolitikai Intézetet a Soros Alapítvány hozta létre 2003 januárjában azzal a céllal, hogy a hagyományostól eltérő, újszerű intézményi formát teremtsen a demokratikus magyar közélet formálására. (Az intézet tulajdonosa 2009-től az Eötvös Károly Közpolitikai Alapítvány.) Az intézmény elnöke Majtényi László, szakmai munkáikra rendszeresen hivatkozik az Együtt párt.

2. Krétakör Alapítvány

Az ismert ellenzéki aktivista Gulyás Márton alapítványa 2012-ben 5,5 millió, 2013-ban, 5,4 millió, 2014-ben pedig 22,3 millió forintot kapott támogatásként a Soros-féle Open Society Foundations-től. 2014-ben ennél nagyobb összeget csak az Ökotárs Alapítványtól kapott, a Norvég Civil Alapnál győztes pályázata után. Érdekes, hogy pl. magánszemélyek adó 1% felajánlásból 2014-ben csak 130.000 forint folyt be a Krétakörhöz.

3. Transparency International

A világ legnagyobb korrupcióellenes szervezetének magyarországi leányvállalata Transparency International Magyarország Alapítvány néven van bejegyezve. Célkitűzése: A Transparency International nemzetközi nem-kormányzati szervezet értékei mentén működve korrupciós problémák feltérképezése a Magyar Köztársaság területén, megoldási javaslatok megfogalmazása, a nyilvánosság tájékoztatása és képzése az átláthatóság ellenőrzése és elősegítése, különös tekintettel a közpénzek felhasználására.

A Transparency tevékenysége nyomán 2014-ben 154 millió forintos bevétele és 143 millió forint kiadása volt a szervezetnek. A finanszírozása programok mentén történik, amiből több is köthető Soros Nyílt Társadalom Intézetéhez, az OSI-hoz. 2012-ben a külföldi támogatásuk fele, mintegy 23 millió forint érkezett az OSI-tól, 2013-ban már 43 millió OSI-támogatást használtak fel, ami azért is érdekes, mert a Transparency International központjától mindössze 23 millió forintot kaptak, magyar vállalatoktól pedig összesen 17 millió forintot, a központi költségvetésből (magyar és külföldi) pedig 27 milliót.

2014-ben belföldi magánadományozóktól 205.000 Ft-ot, belföldi cégektől 12 milliót, külföldről pedig összesen 84 milliót kapott az alapítvány, amiből egyedül az OSI 59,1 millió forintot adott. A kül-és belföldi támogatók között megjelennek nagykövetségek (norvég, holland, brit, svéd, kanadai), cégek és alapítványok, amelyek közül néhány szintén ilyen-olyan szálakkal kötődik a Soros-köldökzsinórhoz (ld. Ökotárs, Ökopolisz, K-monitor Közhasznú Egyesület, stb.) és természetesen a Norvég Civil Alap.

Az adományok programok szerint oszlanak meg, amelyek esetenként több éves ciklust is jelenthetnek. Plusz adalék a függetlenségéhez, hogy kuratóriumának három tagja közül kettő a szintén Soros-alapította CEU oktatója (Bátory Ágnes, Alexa Noémi). Szóval, bár közhasznúsági jelentésében büszkén hirdeti a Transparency, hogy csak az ügyvezető igazgató kap fizetést a vezetők közül (igaz, ő 11 milliót, ami 14 millióról csökkent 2014-ben ennyire) valójában a többiek is anyagilag is függő helyzetben vannak a Soros-birodalomtól.

4. K-Monitor Közhasznú Egyesület

A K-Monitor Iroda 2007 óta küzd a közpénzek átlátható felhasználásáért és a korrupció visszaszorításáért. A civil szervezet olyan politikai, gazdasági és társadalmi környezet megteremtéséért dolgozik, ahol az állampolgárok elutasítják, a hatóságok pedig hatékonyan feltárják és szankcionálják a korrupciót.

Az egyesület adatbázisokat üzemeltet, különböző kampányok mentén monitoroz egy-egy közéleti témát illetve részt vesz a civil érdekérvényesítésben. 2013 és 2015 márciusa közötti időszakban egyes projektekre 17,5 millió, 5,3 millió és 6,5 millió forintnyi támogatást kapott az OSI-tól.

2013-2016 között több, mint 34 milliót a Norvég Civil Alaptól, magánszemélyektől 1% felajánlás keretében pedig – a honlapon lévő intenzív kampány ellenére – 2014 és 2015-ben összesen csak 449.156 forintot.

2013 és 2014 között az USA Külügyminisztériumától 6 millió forintot, és hasonló összeget a Transparency International-tól. Összbevétele nagyságrendileg 41 millió forint, így jól mérhető a Soroshoz köthető forrás létfontossága. Az egyesület adózott eredménye 2014-ben 3,5 millió forint. 2013-ban ezek az összegek úgy alakultak, hogy összesen 43 millió forint forrása, ebből 24 millió forint bevétele volt.

A Nyílt Társadalom Alapítvány ebben az évben 17,2 millió projekttámogatással és 17,1 millió forint működési támogatással járult hozzá a működéshez, bár évnél hosszabb periódusra elosztva. Ehhez jött még a Norvég Civil Alap pályázatán nyert 35 millió 3 évre elosztva. A „cég” fejlődése töretlen, tekintve, hogy 2009-ben (ekkori közhasznúsági jelentése a legrégebbi elérhető) összes bevétele 7,5 millió forint volt.

5. Társaság a Szabadságjogokért (TASZ)

A Társaság a Szabadságjogokért emberi jogi jogvédő civil szervezet. 1994-es megalakulása óta azért dolgozik, hogy Magyarországon bárki megismerhesse alapvető emberi jogait, és érvényesíthesse azokat a hatalom indokolatlan beavatkozásaival és mulasztásaival szemben. Ennek érdekében nyomon követik a jogalkotást és jogfejlesztő tevékenységet végeznek, stratégiailag fontos perekben képviseletet nyújtanak és évi ezer ügyben jogsegélyt nyújtanak, képzéseket tartanak és média kampányokkal mozgósítják a nyilvánosságot.

A TASZ 30 munkatárssal dolgozik, és évi kb. 190 millió forintos bevételből gazdálkodik. A TASZ egyetlen fillér állami támogatást vagy magyarországi pártoktól érkező forrást nem fogad el. Bevételeink kizárólag magánszemélyektől, cégektől és magánalapítványoktól érkeznek. A jogvédők bevételük nagy részét az OSI-tól kapják, amit fő támogatóként első helyen említenek a honlapjukon.

2014-ben a közhasznúsági jelentésük szerint bevételük összesen 199 millió forint volt, ebből az OSI részesedése 169 millió forint. Néhány összeg egy évnél hosszabb időre van elosztva, azonban ebből 108 millió működési támogatás csak 2014-re vonatkozik, tehát a programok nélkül is nagy arányban mutatható ki a Soros-pénz meghatározó szerepe (a programokkal együtt pedig döntő többségű).

Ehhez még 2014-2015-re elosztva 34 millió forint Norvég Civil Alapból származó pénz is hozzájött. 2013-ban ez a részesedés valamivel kisebb, 129 millió forintos volt a 198 milliós bevételek között, de kiegészítette 32 millió NCTA pénz is. A 2012-es beszámolójukban, amiatt hogy több korábbi, akkor kifutó programot is megjelenítettek, összességében 423,8 millió forintnyi Nyílt Társadalom Intézet által folyósított támogatás szerepel.

6. A Roma Education Fund

A nem ideológiai, hanem inkább oktatási tevékenységet űző, a romák és a nem romák közötti szakadék betemetését célul tűző alapítvány legfőbb támogatója az Open Society Institute.

7. c3 Alapítvány

A c3 Alapítvány ősrégi hazai technológiai, és információs alapítvány, innen startolt a freemail, és sok más akkori webes fejlesztés. Egyik támogatójuk régóta az OSI.

8. PATENT Egyesület

A Patriarchátust Ellenzők Társasága (PATENT) szintén egy újsütetű feminista szervezet, mely leginkább azzal került be a hírekbe, hogy feltétel nélkül kiáll az abortusz lehetőségéért, mint a női önrendelkezés csúcsáért. Áldásos tevékenységüket természetesen ők is OSI-pénzből szervezik.

9. Háttér Társaság

Az egyik legrégebbi melegjogi szervezet kiemelt támogatója az Open Society Institute.

10. Artemisszió Alapítvány

Az Artemisszió interkulturális képzéseket, és felvilágosítóprogramokat tart gyerekeknek az elfogadás, és a migrációs helyzet kapcsán. Egyik fő szponzoruk az OSI.

11. NANE – Nők a Nőkért az Erőszak Ellen Egyesület

A női jogvédelemmel foglalkozó civil szervezet szponzora az OSI.

12. Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség

A feminista szervezet is jól hasít az OSI pályázatai, 2014-ben 21 millió forintra pályáztak sikerrel.

13. Kék-Pont

A tűcsereprogramot, és ártalomcsökkentést a zászlajára tűző szervezet utoljára 2012-ben kapott támogatást az OSI-tól.

Zászlóshajók a médiában

1. Átlátszó

Bodoky Tamás egykori Magyar Narancsos (egyébként jelenleg szintén Soros által fenntartott lap), majd indexes tényfeltáró újságíró által alapított és főszerkesztett balliberális tényfeltáró portál születésénél és felcseperedésénél is jelen van a Soros-pénz: csak 2013-ban 500 milliós donoradományt kaptak a hazai Soros-szervezetek, és ebből jutott az Átlátszónak is.

Ugyanígy 2014-ben is bőkezű volt a magyar származású spekuláns a lappal. Akkor 22,9 millió forintot adott az OSI a portál működésére. Az Átlátszó mögött megtaláljuk az Átlátszónet Alapítványt is, melynek vezetői megegyeznek az Átlátszó vezető tisztségviselőivel.

Asimov Alapítvány

Az Átlátszó mögött álló másik alapítvány a híres sci-fi íróról elnevezett Asimov alapítvány. Ezt 2009-ben alapították, szintén a magyar közélet megújításának és átláthatóságának célkitűzésével. Itt már megjelenik a Norvég Civil Alap is megjelenik, mint támogató és az Eötvös Károly Intézet – szintén egy másik Soros-szervezet -, mint partner. Kuratóriumának elnöke az átlátszós Maróy Ákos, aki kiterjedt üzleti kapcsolatai mellett a véleményformáló közéletben is szerepet játszik.

Az Asimov alapítvány projektjei jól rímelnek az Átlátszó tevékenységére. A fő tevékenysége, a honlap szerint emiatt jött létre a Budapest New Technology Meetup megszervezése, ami viszont jól mutatja Maróy egyébként IT-s kötődését, múltját. Az Átlátszónet Alapítvánnyal közös projekteket is bonyolítanak, amik közül több 2013-ban a Norvég Civil Alap támogatásával is valósult meg (Átlátszónet program). Az alapítvány honlapjának szerkezete és külleme szinte megszólalásig azonos az Átlátszónet Alapítvány honlapjáéval. Az Asimov közhasznúsági jelentése alapján az Átlátszó KiMitTud közadatigénylési rendszerének támogatói, és a Norvég Civil Alap kedvezményezettjei 30 milliós értékben. Utóbbi azért érdekes, mert az Asimov Alapítvány az Átlátszó Nonprofit kft. részére forrásokat biztosít, 2015-ben közel 17 millió forintot.

Bajnai emberei az Átlátszó alapításában

A kérlelhetetlen tényfeltáró portál alapításának érdekessége, hogy az Átlátszót üzemeltető nonprofit kft-ben egy időben Oszkó Péter és Tordai Csaba – Bajnai Gordon bizalmasa – is feltűnt, aki egyébként kuratóriumi tag az Együtt mögött álló – szintén Soros és Clinton-pénzekkel kitömött – Haza és Haladás Alapítványban.

2. Magyar Narancs

A fideszes pártlapként induló Magyar Narancs a szabad zsurnalizmus zászlóshajójaként a ’90-es évek legfontosabb lapja. Miután a szerkesztőség összekapott a párttal, az önállósodó lap karakteres, tabudöntögető, meghatározó hazai gonzó-lap maradt, amelynek a magyar sajtó jelenlegi szellemiségére is kiható befolyása máig érezhető: az index.hu, a 444.hu, és a mai balliberális-cinikus sajtóvilág ősanyja a Magyar Narancs.

A lapot később Bojtár B. Endre vette át, aki pont Soros befektetésével volt képes kiszorítani Bodoky Tamást a Narancsból. 2010-re a lap nyílt MSZP-propagandát nyomott, amit még Szily László, a szintén a Narancsból kinövő újságíró is kikért magának.

3. Mérték Médiaelemző Műhely

A HVG-ben publikáló, önmagát függetlennek tartó, a médiapiac aktuális átalakulásait monitorozó Mérték Médiaelemző Műhely szintén Soros-apanázsból tartja el magát: fő támogatója a Nyílt Társadalom Alapítvány.

A Mérték Médiaelemzőben érdekelt két átlátszós is: Mong Attila kutató (egyben a Mérték Médiaelemző Műhely Közhasznú Nonprofit Kft. társasági tagja is), Bodoky Tamás, az Átlátszó főszerkesztő-résztulajdonosa pedig a Tanácsadó Testület tagja. Mong és Bodoky az Átlátszó tulajdonosai is, mellettük többek között ott figyel Maróy Ákos, aki az Asimov Alapítvány elnöke.

4. Független Médiaközpont (Független Újságírók Alapítványa)

Ez a szervezet maga is tagja a birodalomnak, 2014-es éves jelentése szerint hét projektjéből három az Open Society támogatásával valósult meg.

Saját ars poeticájuk a következő: A Független Médiaközpont politikai elkötelezettségtől mentes alapítvány, amelynek célja, hogy erősítse az etikus magatartáson alapuló, tényszerű újságírást és támogassa a média függetlenségét Magyarországon.

Az alapítványt az amerikai Independent Journalism Foundation alapította a 90-es években, a közép-európai média függetlenségének erősítésére. Prága, Pozsony és Bukarest mellett Budapesten is működtetnek irodát.

5. Tilos Rádió

A budapesti underground egykor sokkal szebb napokat megélt rádióját a TILOS Kulturális Alapítvány működteti. Az alapítvány évente 25 millió forint körüli büdzséből gazdálkodik, ebből a 2012-2014 közötti időben az Open Society 6 millió forint körüli összeggel járult hozzá. Emellett minden évben a Norvég Civil Alap is kivette a részét a finanszírozásból 2-3 millió forinttal, így a működés majdnem felét e két szervezet biztosítja.

6. 444.hu

A dezertált indexesekből összehozott hírszájt alapításában nem volt Soros-pénz, azonban hamar utat tört magának a Soros-dollár Uj Péterék legújabb portáljához.

A 444.hu-t kiadó Zrt. többségi, és a cégjegyzékben egyedül szereplő tulajdonosa a PlanCman Korlátolt Felelősségű Társaság, aminek viszont két igazgatósági tag, Uj Péter és Kardos Gábor Miklós a tulajdonosai. Ennek a Kft-nek bevétele nincs, egyetlen érdekeltsége a Magyar Jeti Zrt, azonban eladósodottsága 2300%-os.

A Soros-befolyás a cégtulajdonlásból nem derül ki, azonban a két külföldi igazgatósági tag, Marie Nemcova és Valér Kot mindketten a Media Development and Investment Fund alkalmazásában állnak. Nemcova a menedzsment tagja, Kot pedig digitális befektetésekért felelős tisztségviselő.

Külön érdekes összefonódás még, hogy Dr. Molnár Bence, aki kézbesítési megbízottként van feltüntetve, tagja annak a Kende-Molnár-Bíró-Katona ügyvédi irodának, aminek jogelődje szintén a MDIF Magyar Narancsban való ugyanilyen érdekeltségével és offshore érintettségével került a figyelem központjába.

Media Development Investment Fund – A Médiafejlesztési Befektetési Alap.

Ez egy Soros és számos más befolyásos befektető által fenntartott alap, amely független újságíróknak biztosít kedvezményes hitelt oknyomozáshoz (eszközre, utazásra stb.). Fő célja az információhoz való hozzájutás javítása olyan esetekben, amikor az adott ország mainstream médiafelületein nem a megfelelően szabad és liberális szerkesztési elvek szerinti tartalom található. Meglátásuk szerint ma 6 milliárd ember olyan országban él, ahol nincs szabad és független média. A szabad és nyílt társadalom csak szabad médián keresztül valósulhat meg, ezért jött létre ez a pénzügyi alap. A Soros által 1995-ben alapított szervezet az egyik leginkább támogatott is. Tevékenységét – a volumen sorrendjében – Afrikában, Ázsiában, Latin-Amerikában, Délkelet-Európában, FÁK-térségben fejti ki.

Zászlóshajó az egyetemi világban

Soros György érdekeltsége a CEU, azaz a Central European University is, mely a Open Society-doktrína, Soros legfőbb ideológiájának terjesztője. Támogatói között az OSI éppúgy megtalálható, mint a Rothschild Foundation.

Zászlóshajók a politikában

1. Haza és Haladás Alapítvány

Zászlóshajónak nevezni talán túlzás, de fontos megemlíteni, hogy Bajnai Gordon ex-miniszterelnök projektpártja, az Együtt mögött álló Haza és Haladás Alapítvány 200 millió forintos támogatásban részesült korábban a Center for American Progress alapítvány forrásaiból.

Ugyanígy ismert az is, hogy a HaHa elnevezésű, informális csoportosulás – akik a hallgatói tiltakozáshullám szervezői voltak – szintén Soros György finanszírozta szervezeteknél “készítették fel” a terepmunkára annak érdekében, hogy segítsék a születőben lévő Bajnai-pártot. A MoveOn.org trénerei szintén a Soros-galaxis tagjai, akik jelenleg éppen Donald Trump ellen kampányolnak az Egyesült Államokban.

2. Political Capital

Gyurcsány Ferenc és az MDF kedvenc politikai agytrösztje, a 2010 előtti Nemzetbiztonsági Hivatal által kitömött elemzőintézet is részesült Soros-pénzben.

forras: 888.hu, 2016. május 25. 17:18

Beküldte olvasónk Viola Anna. Köszönjük!

 Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Reklámok

17 gondolat “A lista: a magyarság ádáz ellenségei, avagy a Soros-hálózat hazai kitartottjai” bejegyzéshez

  1. csak egyet, a szövegben feltett és megválaszolatlan kérdésre, a : “De mégis, hogyan lehetséges, hogy a valós méretüknél sokkal nagyobb befolyása van a médiában ezeknek a szervezeteknek?”

    na erre egy jó 20 éve meghalt francia komikus válaszol meg. Ez (±):
    “a demokrácia túl értékes ahhoz, hogy ezt a nép kezébe adjuk” …

    normálisan a nép, az Isten-adta az, amely önmagán uralkodik és ha ezt másokra hagyja, akkor is o az úr. Mert o hagyja ezt. Elég lenne az, hogy visszavegye ezektol a rájuk-hagyott hatalmat …

    van egy másik; ha mi mint hajósok a zavaros, sokszor ‘ellenkezo’ vizen hajózunk, nem szükséges ott az, hogy a víz sodrása segítsen ebben. Lehet még a sodrás ellenében is megtennünk azt (sokkal nehezebb persze). Csak tudnunk kell, mert már elore meghatároztuk az elérendo célt …
    ha a Soros-féle tevékenység nemzetellenes is, az nem lehet akadály abban, hogy mi nemzet-szeretok legyünk. A pénz nagy dolog, de az ember nagyobb. Ha mi a pénzt nem a szolgálatunkra használjuk, akkor sokszor annak a szolgájai leszünk. Ha Soros úr sokat befektet, ill; befektetett egyes ügyekben (pl-ul a cigányok ’emancipációja’ ügyében
    az nem kimondottan magyar-ellenes. Minden fillért, amit erre költött, nekünk nem szükséges erre költenünk …(ez csak egy példa) …

    az igaz, az igazhoz-való elkötelezettségünk menthet csak meg bennünket. Ott, abban pedig SENKI nem ajadályozhat meg bennünket …
    szeretettel

    Kedvelés

  2. Igen majd eggyszer meg jol fog jonni, de addig ezek a szemetek szepen gazdagon meg doglenek jonnek az ujjak amibe te fogsz csunyan nyomorultul beledogleni , dondsd el magad met ersz vele hogy letoltod, ide mar ennel joval tobb kellene?

    Kedvelés

  3. Tökéletesen igaza van Putyinnak, aki szerint: “…a külföldről szervezett és külföldről támogatott civil szervezetek nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek……”

    Ráadásul MINDEN országban!!!!!

    Kedvelés

    1. Putyin kiváló stratéga és rendelkezik az ahhoz szűkséges információkkal is.
      H.B.

      Kedvelés

  4. Mintha csak limlomok között turkálna az ember. Semmi extra. Letűnt kisstílű szervezetek és fazonok.

    Kedvelés

  5. Nos, aki közvetlen az elküldes elött, az irasomat KITÖRÜLTE, nyalja ki a KUTYAM segget!!!
    Az 56-os Veteran.

    Kedvelés

    1. Tettem már javaslatot: az elküldés gomb megnyomása előtt be kell a szöveget satírozni, Ctrl+C, vagyis lemásolni. Ha a gomb megnyomása után nem jelenik meg a hsz, akkor lehet még egyszer, vagy többször próbálkozni. Ez nem túl gyakori eset szerencsére. Es ha fontos és hosszabb hsz volt, akkor be lehet küldeni a szerkesztőségbe, hogy tegyük mi ki!

      Kedvelés

  6. Az Eötvös Károly alapítvány létezése felér egy beismerő vallomással a tiszaeszlári gyilkossággal kapcsolatban.

    Kedvelés

    1. Ezt kérem fejtse ki részletesebben. Tudja, hogy foglalkoztunk azzal a szörnyű, megrázó, és szomorú üggyel, mivel az tulajdonképpen a magyarság alá vetettségére mutatott rá!!!

      Kedvelés

  7. “A cikket le kell tölteni, átmásolni word file-ba, majd pdf-be és letárolni. Egyszer majd jól jön!”

    Mégis, mikor fog jól jönni??? És miért? Mi rosszat tesznek ezek a szervezetek? Például az Átlátszó, vagy a Transparency International? Vagy az a baj, hogy utánajárnak azoknak a mocskos ügyeknek, amiről a kormány pénzelte sajtó kussol? Ez a fő bűnük? És mi a bűne Sorosnak? Egyetlen forintot nem lopott ki Magyarországról, csak hozott. Ellenben a nemzeti színekben pózoló trógerokkal akik gyakorlatilag szétlopták az országot, földestől, kaszinóstól, kisvasutastól, stadionostól. A lopott pénz jórészét pedig kimentették az országból.
    A fenti kép meg mindent elmond a “sorosozó” nemzethy radikálisok színvonaláról. Egy otthonról hozott, húgytól, recskázástól besárgult ágyszivacsra igénytelenül felfújva valami festékkel: “undorító a másságotok”.
    Undorító. Szánalmas.

    Kedvelés

    1. Idehányt a Másság! A Tolvaj szokott tolvajt kiáltani!
      A ránkvándorló meg utálja a befogadó őshonos lakosságot!
      Közhelyek ezek már!
      Zoltán, te mikor szerezted a neved és mennyiért???

      Kedvelés

    1. Ja, ha Oroszország a követendő példa…. Végül is a primitív prolinak/muzsiknak itt is, ott is kell valami megfoghatatlan ellenségkép (most épp Soros a soros), hogy a szeme előtt zajló lopásokról országkifosztásról az aktuális hatalom elterelje a figyelmét. Amíg a baromja – most éppen – Sorosozik, addig ki lehet lopni a szemét, és utalni egy pénzt a Londoni, Svájci, Indonéziai bankszámlára. Aztán meg tovább hergelni a trógert, hogy Soros miatt él szarul.

      Röhej.

      Kedvelés

    2. “Sorosnak már nincs sok esélye folytatni a mocskos játékait és spekulációit, amelyekkel – a Rothschildokkal, Rockefellerekkel és más sakálokkal szorosan együttműködve, a világ globális pénzügyi rendszerét akarja térdre kényszeríteni.”
      Amennyi esélye van az azért van,mert ez a saját maguk által kiépített rendszer,melynek minden emeletén megtalálható a csalás lehetősége.
      Ki kell rekeszteni az életünkből ezeket a pénzéhes férgeket a rendszerükkel együtt és új saját rendszert kell létrehozni ahol még ügyfelek sem lehetnek éhesék.
      H.B.

      Éjfél borult a háztetőkre,
      s kuvikhang szólt a berken át,
      midőn a Bankár útnak indult,
      elásni véres aranyát.
      Az útkereszten vasdoronggal
      hét ördög várta s a Halál;
      s mikor kardot rántott, a csontváz
      fülébe súgta: “Mondd, szamár,
      mit véded még a pénzed?
      Meghalsz s a kincsed elviszem,
      s a kincs helyett eláslak téged,
      akit nem ás ki senki sem.”
      – Kufárok voltunk mindahányan,
      s az évek szálltak, mint a percek,
      véred kiontott harmatával
      irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!”

      Nincs új a nap alatt…

      Kedvelés

  8. neked a munkás, a paraszt, “proli? Akinek a kenyerét eszed,aki öltöztet, akinek a Szülő Földjét taposod, azt veted meg, “tróger ?
    Az “ilyen félék azok, akik megvetik a saját fajtájukat,mert közölük való, csak sikerült(?) egy kicsit feljebb kapaszkodni, és büdös már a múlt.
    De azt nem lehet megtagadni,akármilyen ostoba is vagy, az elkísér a sírig !

    Kedvelés

Hozzászólások lezárva.