Ezt a megdöbbentő képet találtam a neten. A kérdéses forgalmi megoldás Miskolc és Sajószentpéter között található. Egy eleddig nem létező gond megoldására létesítették, EU-s pénzen.
2018. június 4-én 11 órától indul a III. Trianoni Emlékmenet
„Erős igazsággal az erőszak ellen !”-
Zúzzuk szét együtt a 98 éves trianoni diktátumot !
98 éve Trianont hozta ránk a szabadkőműves ármány, manapság a migrációt és a nemzeti létünket fenyegető EU-t, Sorost, csatlós szervezeteikkel együtt.
A magyarellenes trianoni diktátum gyógyírja a nemzetegyesítés, a migráció és az EU-SOROS diktátumok gyógyírja pedig a kilépés, függetlenségünk visszaszerzése !
A civilizált Nyugat bevadult. „A piacok majd megtanítják az olaszoknak, hogy megfelelően szavazzanak” – jelentette be Günther Oettinger német EU-biztos. Hát Hitler sem fogalmazhatott volna ennél politikailag korrektebben Itália megszállása előtt. Helyén értsük a Rómának szánt üzenetet: ez nekünk is szól! A brüsszeli szocdem frakció „véletlenül” tegnap követelte: Orbánt dobják ki az uniós „úri szalonból”.
Az európai történelemben figyelemreméltó hagyományai vannak annak, amikor német „biztosok” figyelmeztetik a renitensnek talált népeket. Teszik ezt hol a civilizáció és a fejlődés, hol nyíltan a birodalom érdekeire hivatkozva. A lényeg, hogy ők diktáljanak. Adolfék üzentek – Ki kell dobnia Orbán Viktort!→ Tovább olvasása
Kérjük, ne csak lájkoljon (Like, Tetszik), ossza is meg a tartalmakat!
június 4-én – 98 esztendeje– a versailles-i kastélyrendszerhez tartozó Nagy-Trianon palotában a nagyhatalmak minden idők legigazságtalanabb „béke”-diktátumát kényszerítették egyoldalúan a magyarságra, a kollektív bűnösség elvét alkalmazva. Egyedül tőlünk, magyaroktól tagadták meg a kötelezően előírt önrendelkezési jogot, miközben a Magyarország körüli országok hazánk rovására gátlástalanul gyarapodhattak területünkből és tulajdonunkból.
Nincs a világon még egy ország, melyet saját nemzetrészei határolnának. Hazánk területének 2/3-át, lakóinak több, mint 1/3-át elcsatolták.
A földgolyón nincs egyetlen példa sem a történelem során, arra a tragédiára, amit a magyarság a Kárpát-medencében megszenvedett, nemcsak magáért, de a keresztény Európáért is.
S ezt az 1947-es Párizsi Magyar Szerződés sajnos megerősítette.