NIF, Transyadmin: Az alábbi táblázatot annyira fontosnak tartom, hogy a szerkesztésével már több hete babrálok. Végre teljesen befért a wordpress-oldalra, azonban jobboldalon a reklámok takarják néhol a táblázatot. A táblázat a német wikipédiáról származik és a linkeket tartalmazó szavakra klikkelve oda lehet ugrani.
A különböző államok által terroristának jegyzett szervezetek listája sok mindent elárul az állami intézmények és azok tevékenységét koordináló politikai elit és kormányok kétszínűségéről, kettős mércéjéről. Ezt a problémát Szíria esetében egyértelműen tetten érhetjük. Assad újraválasztása után az oroszok az ASSAD-kormányt legitimnek ismerték el, míg a NATO-tagállamok kormányai, mintegy vezényszóra, illegitimnek. Így az Assad kormánycsapatok is illegitimek, akik saját, “jogosan fellázadt népüket gyilkolják”. A “mérsékelt” lázadó szabadcsapatok a legitimek, akik megérdemlik a “demokratikus” EU és az összes NATO tagállam kormányainak támogatását, “mivel ők képviselik a népet”.
A táblázatban oly sok a hivatkozás-számozás, hogy ezeket kénytelenek voltunk benne hagyni és alul a sok német nyelvű linket is. Ezzel a táblázattal, a rengeteg hivatkozással együtt, heteken át lehet, és érdemes foglalkozni: keresztmetszetét adják a világ hatalmainak rejtett, vagy nyílt, geopolitikai terjeszkedéséről.
A különböző államok által terroristának jegyzett szervezetek listája Tovább olvasása