CIONIZMUS címkéhez tartozó bejegyzések

Szervezetten hallgattak le és figyeltek meg vezetőket az MTVA-ban

  • Nem csak Vaszily Miklós vezérigazgatót, de más vezetőket is megfigyeltek a közmédia központjában.
  • Poloskák mellett videókamerák is rögzítették az igazgatói találkozókat.
  • Csak olyasvalaki rendelhette meg a megfigyeléseket, akinek bejárása volt a hermetikusan biztosított igazgatói helységekbe.
  • Nyilvánvalóan politikai célból történtek a megfigyelések.

Egy március végi délután a rendőrség lehallgató-készüléket talált Vaszily Miklós, MTVA- vezérigazgató tárgyalójában a közmédia központjaként működő Kunigunda úti épületben. A rendőrség az Index érdeklődésére elismerte, hogy tiltott adatgyűjtés gyanújával folytatnak nyomozást, de részleteket nem árult el a helyszínelésről. A hatóságok késő délután, 5-6 körül érkeztek a helyszínre, de csak 11-12 körül távoztak.

Szervezetten hallgattak le és figyeltek meg vezetőket az MTVA-ban Tovább olvasása

Birkásítási technológia és folyamat állása a ROSSZABBIK-ban

A birkásítási technológia a párt igazgatók és elnökök egyik legfontosabb tudománya. Abban a pártban, amelyben a birkásítási technológiát a kezdetektől fogva alkalmazzák, ott megszűnik az egyedek, értsd párttagok, önálló gondolkodása, és különösen, ha ez nem is szűnik meg, de az önálló gondolatok megnyilvánulása az mindenképp eltűnik. Az ilyen pártokban az elnök fő célja a tagságon keresztül nem a választóik problémái megoldó-akaratának képviselete, hanem a saját pozíciójának bebetonozása és a hatalomhoz vezető út keresése, megtalálása, majd a hatalom meghódítása. Vele együtt azok, akik ebben a birkásítási folyamatban, mint eszközök részt vesznek, reménykednek egy-egy jobb pozíció elérésében és annak a részleges bebetonozásában, legalábbis addig, amíg egy jobb pozíciót nem tudnak meghódítani maguknak. Addig pedig őrzik a pillanatnyi pozíciót és szervezik maguk köré azokat, akik ebben a segítségükre vannak, alantas módon szolgálva az országos elnököt és a hierarchiában előtte lévőket.

Birkásítási technológia és folyamat állása a ROSSZABBIK-ban Tovább olvasása

Bill Gates “tehetsége”: egy gazdag zsidó lopássorozata

Ne képzeljük Bill Gatest valami zseniális csodaembernek. Egyszerűen egy gazdag zsidó, aki a pénzéből még több pénzt csinált, miközben átverte az egész világot. Ha úgy tetszik, Bill Gates, Andy Grove és számos más, kevéssé ismert nevű zsidó milliárdos felvásárolta magának a világ számítástechnikai iparát, ahogy filmiparbeli hitsorosaik Hollywoodot.

Bill Gates “tehetsége”: egy gazdag zsidó lopássorozata Tovább olvasása

Woody Harrelson filmsztár bátran beszél arról, hogy a FED magán bankárkartell kezében van

Minden erővel a cionizmus erőforrása ellen: FED zsidó magánbankárok kezében van!
Minden erővel a cionizmus erőforrása ellen: FED zsidó magánbankárok kezében van!
Woody Harrelson is azon ismert személyiségek közé tartozik, akik nyíltan vállalják véleményüket. Tudnunk kell, hogy ez azért nem olyan veszélytelen. A napokban éppen Robert De Niro kényszerült arra, hogy az általa támogatott, a vakcinázás és az autizmus közötti összefüggést feltáró dokumentumfilm bemutatásától visszalépjen, miután feltehetően megfenyegették.http://www.naturalnews.com/053446_Robert_De_Niro_VAXXED_doc

Woody Harrelson filmsztár bátran beszél arról, hogy a FED magán bankárkartell kezében van Tovább olvasása

Orbán Viktor: “Andy Vajna az egyik legbátrabb magyar!”

Egyik zsidó jampec, a másik zsidó jampecet szereti, Andy Vajnát!
Egyik zsidó jampec, a másik zsidó jampecet szereti, Andy Vajnát!

“Andy Vajna az egyik legbátrabb magyar” – mondta Orbán Viktor a
Kossuth rádióban pénteken

Azt gondolom, az 1956-ban családjával együtt Kaliforniába kivándorolt egykori fodrászból és parókakészítőből az offshore adóelkerülés nagymesterévé avanzsált Andy Vajnáról bármit lehet pofája egy miniszterelnöknek mondani. Azt viszont, hogy Andrew G. Vajna az egyik legbátrabb magyar volna, ahhoz kell az a rinocérosz vastagságú bőr az ábrázaton. Milyen erkölcsi szinten áll az a miniszterelnök, akinek egy Vajna-féle, minden hájjal megkent zsidó kalandorról, egy nagypályás amerikai adóelkerülőről a magyarság és a bátorság jut eszébe? (…)

drMáriás: Andy Vajna a mélyszegénység mielőbbi felszámolásáért fohászkodik Semjén Zsolt műtermében
drMáriás: Andy Vajna a mélyszegénység mielőbbi felszámolásáért fohászkodik Semjén Zsolt műtermében

Orbán Viktor: “Andy Vajna az egyik legbátrabb magyar!” Tovább olvasása

A Salak Fattya és a körülmetélt Uszkár‐díj

NIF: Grasszál a zsidó PT minden tagja Magyarországon. Ők a “magyar” elit elitje, a krémek krémje, vagyis a torta habjának habján a habcsók! Miután megkapják a magyar adófizetők pénzét, filmet csinálnak a magyarok gyarlóságáról, maguk önsajnálatáról, hősiességükről, s utána díjakat osztogatnak maguknak egymás között, s aztán a pénzadó népet mocskolják mindenhol a nagyvilágban! Ez a menetrend! A tipikus zsidó menetrend a befogadó néppel szemben! A magyar kormány szórja a pénzünket a magyargyűlölő zsidóság felé. Biztatva őket ilyenformán, hogy gyűlöljétek csak őket és ürítsétek ki a zsebeiket, amennyire csak bírjátok!!! Tűr a magyar nép, tűr, de meddig???

Felső kép: zsidók régen és ma! A zsidóság megmaradt, mint az elmebeteg, annál a régi emléknél, mely szerinte kiváltotta elmebaját. A mai állapotával nem tudnak csak a kívülállók, a gyógyítók, foglalkozni. Gyógyíthatatlan a beteg? Kényszerzubbonyt kell rá húzni? Zárt osztályba vetni?

Nemes Jeles László Saul fia! Latszik rajta!!!
A magyargyűlölő Nemes Jeles László, Saul fia! Látszik is rajta!!!

A Salak Fattya és a körülmetélt Uszkár‐díj
(„Son of Saul” = „The Bastard of the Scum”)
– nyílt levél Nemes Jeles Lászlónak –

Uraságod, tiszteletre a legkevésbé sem méltó rendezője a Saul fia című main-stream vonalú, csontig lerágott témájú – hát persze hogy Oscar‐díjjal is – fölizélt filmnek!
Nagyon figyeljen! Mert egy nép üzenetét közvetítem Önnek – a székelyekét!
Szar ember minden nációban van. De „maga” (az ilyennek, mint maga még az „önözés” is eufemizálás, amit nem érdemel meg!) a saját nációján belül ebből a fajtából is a válogatott („legszarabb”) kategóriába tartozik!

A Salak Fattya és a körülmetélt Uszkár‐díj Tovább olvasása

Mikor lesz végre Németországban is a hatalmas pénz átutalás Izraelbe választási téma?

Óriási hírt közlünk az alábbiakban. Érdemes megfigyelni az amerikai alelnököt, amint kerülgeti a zsidó kormányfőt és könyörög nekik: Fogadjátok el, hogy nem tudunk többé ekkora összegeket ajándékozni nektek a hadi kiadásaitokra. Legyetek kevésbé mohóak! A vazallus hangját a gazdájához véljük felfedezni Biden könyörgésében !!!

Mikor lesz végre Németországban is a hatalmas pénz átutalás Izraelbe választási téma? Tovább olvasása

Orbán Viktor március 15-én: Magyarországon nem tudott meggyökerezni az internacionalizmus

NIF: “Ne a beszédeimre figyeljetek, hanem a tetteimre!” A lényeg, hogy hatalmon kell maradni, ha a zsidóság magyarországi programját ki akarjuk vitelezni!

A miniszterelnök és pártvezér Orbán Viktor fő kijelentésére alapozó beszéd gyanakvásra ad okot, mégpedig súlyos gyanakvásra, hisz a fő kijelentés, mint azt mindannyian tudjuk hamis: “Magyarországon nem tudott meggyökerezni az internacionalizmus” . Ezzel szemben az igazság az, hogy az összes szomszédainknál, de különösen az utódállamokban ultranacionalizmus és sovinizmus uralkodott és uralkodik a mai napig, míg Magyarország ezekre az állami igazság alapján gyakorolt ultranacionalista politikára internacionalizmussal válaszolt és válaszol a mai napig is. A magyarországi politikai “elit”-et zavarja a gúnyhatáron túli magyarság problémaköre. Legszívesebben homokba dugják a fejüket, mikor az ez irányú bajokról zeng a nemzeti sajtó. Ha a fő kijelentés gyanús, akkor a gyanakvás is megalapozott: a beszédet nem tartjuk egyébnek, mint korai populista választási kampány részének, melyben Orbán Viktor nemcsak a magyarság, hanem Európa megmentőjének szerepében tetszeleg.

Orbán Viktor mentorával Soros Györggyel a magyar állam érdekeiről tárgyal?
A Soros-ösztöndíjas Orbán Viktor mentorával Soros Györggyel, egy magánemberrel, a magyar állam érdekeiről tárgyal?

+++++++++++++++++++++++++++++++++

Külföldről szervezett forradalomról, európai szabadságharcról beszélt Orbán Viktor

Orbán Viktor március 15-én: Magyarországon nem tudott meggyökerezni az internacionalizmus Tovább olvasása

Trump győzni fog, ha nem megvásárolható, ha nem megzsarolható, és ha nem ölik meg

Mivel Trump nem zsidó pénzeken kampányol (ezeket visszautasította!!!) úgy néz ki a Trump-csapat engedi az esélyes Hillary Clintont csőbe futni. Reméljük így még sok csontváz kibukhat a Clinton család 7 lakattal lezárt  szekrényéből. Ezek közül vegyünk ki csak néhányat (a sok csontváz közül), melyek részben, érdekes módon, “elkerülik” a fősodrú média figyelmét (értsd: agyonhallgatják!!!):

Trump győzni fog, ha nem megvásárolható, ha nem megzsarolható, és ha nem ölik meg Tovább olvasása