38 éve tért haza a Szent Korona!

Idén is lesz megemlékezés Szent Koronánk hazatérése kapcsán, vízkereszt után: Január 10-én vasárnap, Budapesten a Magyarok Házában. Azoknak érdemes eljönni, akik szeretnék végre érteni, hogy miért nem vesz tudomást a magyarság egy jelentős része a magyar főhatalom egyedüli birtokosáról: a Szent Koronáról. Miképp feledkezhetett meg egy nép önmagáról, s hogyan állhatott be egy idegen jogrend, egy idegen életforma, kultúra önkéntes szolgálatába a megszállás után is?

Szent Korona

A választ e rendezvényen kaphatja meg az, aki tisztaszívvel és lélekkel érkezik, s figyelni fog az előadókra, s ha valamit nem teljesen ért, úgy kérdéseket tesz fel a végén. 38 éve tért haza a Szent Korona! Tovább olvasása

Morvai a kézdivásárhelyi Beke István önkényes letartóztatásáról és a valódi terrorizmusról az EP-ben

Morvai Krisztina2

Gyökerében kell elvágni az önkényes letartóztatások, azaz a kellő súlyú bizonyíték és tisztességes eljárás nélküli, többnyire politikai megfélemlítés céljából történő bebörtönzéseket.

Ahogy ilyesmi felüti a fejét az Európai Unióban, a jelenséget gyökerében kell elvágni, egyébként hogyan mernénk kritizálni ugyanezért a harmadik világbeli diktatúrákat. Beke Istvan kézdivásárhelyi székely-magyar közösségi vezető ügyének, pontosabban önkényes letartóztatásának haladéktalan, alapos kivizsgálását kérte az emberi jogokért felelős EU biztostól Morvai Krisztina. Morvai a kézdivásárhelyi Beke István önkényes letartóztatásáról és a valódi terrorizmusról az EP-ben Tovább olvasása

ELŐZETES – Cigánybanda próbálta megölni nyolc éve, de még egy se került börtönbe

Tizenöt cigány támadt felfegyverkezve egy magyarra nyolc évvel ezelőtt Mátészalkán. A Kúria megsemmisítette a második jogerős ítéletet is, így a mai napig sem került rács mögé egyetlen támadó sem.

N1Tv

Verhofstadt szennyes manipulációja hazánk ellen az EP-ben

Guy Verhofstadt, a magyargyűlölő
Guy Verhofstadt, a magyargyűlölő

Guy Verhofstadt nem ismeretlen azok számára, akik az elmúlt években figyelemmel kísérték az EP liberális képviselőinek Magyarországot ért folyamatos támadásait. Ez a fickó azonban mindenen túltesz hazánk gyalázásában.

A minap az EP kiemelt vitájában úgy rúgott bele Magyarországba, hogy szétkürtölt egy aljas módon manipulált videót a Facebook fiókjából, melyben összehasonlítja Kanada és hazánk migránskezelési eljárását. Csakhogy arról elfelejtett említést tenni az aljadék, hogy Hazánkba négyszázezer nem meghívott jött be illegálisan, míg Kanada meghívott 25 ezer úgynevezett “menekültet”. A két ország gazdasági és földrajzi elhelyezkedéséről, méretéről, gazdasági helyzetéről már nem is szólva.  Verhofstadt szennyes manipulációja hazánk ellen az EP-ben Tovább olvasása

“Az európai patriótáknak össze kell fogni: Európa végveszélyben és jogos védelmi helyzetben van !” – Gaudi előadása az NJSZ migrációs konferenciáján

Gaudi a vádlottak padján„Az illegális bevándorlás hatása a hagyományos európai nemzeti közösségekre: nemzetek jogos védelmi helyzetben – a nemzeti jogvédők gyakorlati tapasztalatai fényében”  címmel tartottam előadást a Nemzeti Jogvédő Szolgálat és dr. Morvai Krisztina EP képviselő által rendezett ”Menekültjog és a migráció időszerű kérdései az Európai Unióban” – című konferencián Budapesten 2015. december 5-én.

Bemutattam, hogy a bevándorlási válsághelyzetben milyen nyilatkozatokat tett, milyen ügyeket vállalt  a Nemzeti Jogvédő Szolgálat, kitértem  a liberális jogvédők kártékony és nemzetellenes szerepére, ismertettem az Európai Parlamentben ezzel kapcsolatos vitákat, döntéseket,  kifejtettem miért vannak jogos védelmi helyzetben az európai hagyományos nemzeti közösségek és szóltam a székely hazafiak elleni, terrorizmus ellenes harc mezébe bújtatott román leszámolási kísérletről. “Az európai patriótáknak össze kell fogni: Európa végveszélyben és jogos védelmi helyzetben van !” – Gaudi előadása az NJSZ migrációs konferenciáján Tovább olvasása

Gaudi az ECHO Tv-ben a rendőrök sajtónyilvánosságáról és a nemzeti jogvédőket kártérítésre kötelező justizmordról

Dr. Gaudi

Az ECHO Tv-n a Bírósági történetek c. műsorban beszélgettem 8 percben Liebmann Katalinnal 2015. december 9-én a rendőrök képmásának sajtóban való bemutatásának jogi kérdéseiről, és a nemrég a nemzeti jogvédőket rendőrök javára kártérítésre kötelező jogerős ítéletről. Az ügy háttere itt olvasható!

A nemzeti jogvédők nem adják fel a jog szerinti sajtónyilvánosságért folytatott küzdelmüket: felülvizsgálati kérelmet nyújtanak be és alkotmányjogi panaszt, továbbá szükség esetén az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak. Gaudi az ECHO Tv-ben a rendőrök sajtónyilvánosságáról és a nemzeti jogvédőket kártérítésre kötelező justizmordról Tovább olvasása

Változás a NIF-en: A kommentárok (vélemények) azonnal megjelennek. Javaslatok Kommentelőink biztonságára!

Névtelen Kommentelők!
Névtelen Kommentelők!

Kedves Olvasóink és Hozzászólóink!

Amint észrevettétek az utóbbi időben a hozzászólások azonnal megjelennek, ahogy azt befejezted és az “elküldöm” gombot megnyomtad. Tehát lehet vitatkozni egymással. Ez a vita viszont nélkülözze a személyeskedést és vonatkozzon a cikkben közölt gondolatokhoz! Semmit sem hoz számunkra, ha egymást gyilkoljuk le ócsárló szavakkal, átkozódásokkal. Kerülje mindenki a törvénybe ütköző rasszista jelzőket, felhívásokat népcsoportok vagy személyek ellen! Ugyanis amennyiben…..

Változás a NIF-en: A kommentárok (vélemények) azonnal megjelennek. Javaslatok Kommentelőink biztonságára! Tovább olvasása

Néha örvendetes hírt is közöl az index: Kihátrált a kormány a kőbányai mecsetépítésből

Az alábbi hírből is látszik miként táncol Orbán, amikor észbe kap, hogy a választói a mecsetépítés és a migráns-befogadás miatt kihátrálnak alóla. Májusban még mecsetet épít és migránsokat pátyolgat, aztán később szélső jobbról (a padkán) előzi a tétlenkedő (töketlenkedő) JOBBIK-ot! Mi úgy gondoljuk, hogy most újra a szavazók megtartása a cél, de sutyiban a rejtett megoldást keresik: a kecske is jól lakjon és a káposzta is megmaradjon! Igy fogja majd a nemzeti konzervatív FIDESZ az EU kegyeit keresni! A görög kormányt is megzsarolta a Brüsszel-i “kormány”. Addig nem utaltak ki nekik több pénzt, amig el nem kezdik az Athen-i mecset építését! Márpedig a görögöknek pénzük nincs, így kénytelen-kelletlen elkezdték építeni az Athen-i nagy mecsetet!

Néha örvendetes hírt is közöl az index: Kihátrált a kormány a kőbányai mecsetépítésből Tovább olvasása