A Hungaro zenekar itt látható, hallható felvétele egy valóságkép – ahogyan a címe is mutatja – 38-tól 78-ig. Ajánljuk mindenkinek széles e Hazában pártpolitikától függetlenül, akik értik és fel is fogják a benne elmondottakat.
Nemzeti InternetFigyelő
Kérjük, ne csak lájkoljon (Like, Tetszik), ossza is meg a tartalmakat!
Az alábbi interjút mindazoknak ajánljuk, kik meg akarják érteni a jelenlegi magyar valóságot, azt amiben pillanatnyilag is élünk, ami törvényszerű következménye a kádári érából gyökeredző politikai garnitúrák regnálásának. Vági László zeneszerző, filmrendező, korábban a Finn Televízió operatőre, a hajdani Szegedi Egyetemi Színpad tagja, kollégája és alkotótársa az onnan induló, ma is ismert, de nem igazán foglalkoztatott számos művésznek.
A beszélgetés tanulsága egy olyan konklúzió, melyet nagyon sokan értünk, tudunk, de még többen képtelenek felismerni és sötét szemüvegüket levéve, a valóság életképeit magukba fogadni. A beszélgetés egyben egy megemlékezés is Paál István Jászai Mari-díjas rendezőről. Petőfi éjszakája – a magyarországi valóság akkor és most→ Tovább olvasása
Kérjük, ne csak lájkoljon (Like, Tetszik), ossza is meg a tartalmakat!
Csatoljuk Felhívásunkat, amely a földvásárlási moratórium fenntartására szólítja fel a Kormányt és az Országgyűlést.A moratórium feloldását a nemzeti érdekkel ellentétesnek találjuk, a moratórium fenntartásának szükségességét jogi, gazdasági és politikai érvekkel támasztjuk alá. Ezeket kifejtjük Felhívásunkban.
Kérjük, a Kormány történelmi felelőssége tudatában cselekedjen és ne oldja fel a külföldiek termőföld vásárlási moratóriumát.
„Felhívjuk Magyarország felelős kormányát, hogy haladéktalanul, 2014. május 1-e előtt kezdeményezze a földforgalmi törvény (2013: CXXII. tv.) módosítását, és ugyanakkor Magyarország Európai Uniós csatlakozási szerződésének újratárgyalását.
Huszonöt évvel a romániai rendszerváltás után fény derülhet a kommunista titkosszolgálat, a Securitate által forgatott, majd nyomtalanul eltűnt pénzek útvonalára.
Nicolae Ceauşescu hírszerző szolgálata mesés vagyonra tett szert a külkereskedelmi forgalom „megvámolásából” és a nemzeti kisebbségek kiárusításából. Hozzáférhetővé vált a Securitate irattárát vizsgáló intézmény szakértői számára Nicolae Ceauşescu 1982. október 15-ei keltezésű rendelete is, amely létrehozta a hírszerzés számára jövedelemforrást biztosító fedőcéget: az ICE Dunărea teljes ellenőrzést gyakorolt az import-export tevékenységet folytató román állami vállalatok fölött: árukivitel esetén a társaságok a forgalom 1,4, míg behozatal során 1,2 százalékát voltak kötelesek jutalékként a cég számláira átutalni. Kutatják a Securitate vagyonát→ Tovább olvasása
Kérjük, ne csak lájkoljon (Like, Tetszik), ossza is meg a tartalmakat!