A nemzet jogvédőjét éjjel 2 – kor álmából felverték, előállították, vasba verve megalázták, majd az 50-es éveket idéző eljárást felfüggesztették.
Hungária Tv – NIF
A nemzet jogvédőjét éjjel 2 – kor álmából felverték, előállították, vasba verve megalázták, majd az 50-es éveket idéző eljárást felfüggesztették.
Hungária Tv – NIF
Utólag már sajnálom, hogy nem battyogtam ki múlt vasárnap legalább a Keleti pályaudvarig, búcsút intve a Budapesten lezajlott menetelgetők tovaröppenőinek. Mindez egy fotó láttán jutott eszembe, amin tucatnyi izraeli papírzászlót szorongató kéz látszott. Ez természetes lenne Tel-Avivban, de nem a mi országunkban. Legalábbis így gondolom, hiszen nekem eszembe sem jutna ott osztogatni magyar zászlókat, ám nem is tehetném, mert az országból is úgy kipenderítenének, hogy ihaj!
Viszont annyival nyilván „megtiszteltek” volna az élni nagyon is jól tudó, boldogan mosolygott, jól öltözött, többnyire túlsúllyal bírók, hogy némi(?) pénz reményében megajándékoztak volna engem is egy zászlócskával, ami udvarias mosoly kíséretében azonnal a táskám mélyén landolt volna. Legalábbis ott létemig, hiszen nem vagyok híve más nemzet által megbecsült zászlónak, ereklyéknek, egyéb szent dolgaiknak nyilvános elégetésében, széttaposásában, megcsúfolásában, kifigurázásában. Viszont ugyanezt várnám el másoktól, azon elv alapján, hogy ami nekem nem esne jól, azt nem követem el másokkal szemben. Ki erre, ki arra… Tovább olvasása
Zsidó honfitársainkat érintő események emlegetése
Holokauszt;
Gettó;
Deportálás;
Emlékhelyek, emléktáblák, filmek, előadások, emléknapok és emlékév;
Hozzátartozók permanens kárpótlása
VAGYIS: Ha figyelembe vesszük azt, hogy Magyarországon vagyunk, akkor a németek, oroszok, szovjetek, franciák, norvégok, spanyolok, románok, szlovákok, csehek vagy más nemzetek által elkövetett pogromok vagy a zsidók ellen elkövetett egyéb atrocitások mellett, célszerű lenne foglalkozni a magyarok ellen elkövetett bűnökkel is! Továbbá: arról sem szabadna elfelejtkezni, hogy Európában,- hazánkban voltak a legnagyobb biztonságban Horthy Miklós kormányzósága alatt a magyar és más állampolgárságú zsidók, itt maradtak élve a legtöbben a második világháború befejeztével. A szovjeteknél a zsidók üldözése még Sztalin haláláig (1953. március 5-ig) folytatódott! Nem ártana, ha a cionista „beütésű” hangadók figyelembe vennék a tényeket Tovább olvasása
Autonómiapárti önkormányzati határozatokkal mozgósíthatná székelyföldi választóit az európai parlamenti választásokon az RMDSZ – jelentette ki tegnapi marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke. Hangsúlyozta, ilyen határozatok elfogadását már februárban kezdeményezte az SZNT.
Izsák Balázs kifejtette: eddig Gyegyószentmiklós, Gyergyószárhegy és Gyergyóújfalu önkormányzata fogadta el az SZNT által javasolt határozatot. A testületek kinyilvánították, hogy a Székelyföld nevű közigazgatási egységhez akarnak tartozni, mely számára sarkalatos törvény szavatolja az autonómiát, és amelynek területén a magyar is hivatalos nyelv. Gyergyószentmiklóst és Gyergyóújfalut az MPP színeiben megválasztott polgármester vezeti, Gyergyószárhegyen viszont RMDSZ-es a községvezető és az önkormányzati testület többsége. Izsák Balázs szerint a helyi vezetők politikai hovatartozásának nincs jelentősége, hiszen valamennyi önkormányzati testület egyhangú szavazással döntött. Mozgósító autonómia (Az SZNT felhívása) Tovább olvasása