Bejárta az országot a hír, hogy a Nemzeti Földalapkezelő mintegy fél évvel a konfliktus keletkezése után, nem a mezőgazdasági tavasz kezdetére, hanem közvetlenül a választás utánra és hétvégére időzített akciójával nem gazdasági, nem jogi és nem is erkölcsi, hanem félreérthetetlenül hatalom-politikai megoldást választott a vitás kérdés lezárására.
Ez a jövő? Helybéliek által kétségbeesésükben előállított értékeket gondolkodás nélkül semmisíti meg minduntalan a Nemzeti Földalapkezelő?
Ebben hasonló és következetes ez a mai eset a kajászói vetésgyilkossághoz és megelőző eljárásukhoz.
Teljesen világos, hogy miközben folyik még a kajászói gazdák érdekében az Összefogás a Magyar Földért és Vidékért Egyesület – Fejér Szövetség által indított per, amelynek fellebbviteli tárgyalására a Fővárosi Törvényszéken május 23-án kerül sor, miközben folyik az NFA által indított per egy kajászói gazda ellen, amelynek következő tárgyalására várhatóan június 3-án kerül sor, a Nemzeti Földalapkezelő ezzel az akciójával kívánja elfogadtatni, legitimmé tenni azt, hogy az állampolgárok adóforintjából származó költségvetését őrző-védő szolgálatok bérlésére és azok biztosítása mellett erőszakos fellépésre, mezőgazdasági értékek megsemmisítésére használhatja fel. Mindezt teszi úgy, mintha a gazdálkodók érdekében lépne fel, holott valójában nem kell ahhoz a bölcsesség köve, hogy világosan lássuk, ahhoz, hogy egy gazda mások vetésének kitárcsázásával kezdjen földművelésbe, igen komoly meggyőző erővel kellett valakiknek eljárni a háttérben. Tapasztalatból mondjuk, higgyék el! Nemzeti Földalapkezelő nem bír hatalmi arroganciájával – a Gazdatanácsok Szövetsége a kishantosi NFA akcióról Tovább olvasása