A falban – avagy Amikor kiröhög a német takarítónő –

Az utóbbi időben Bogár prof. szokta mondani gyakorta, nincs tovább hova hátrálnunk, hiszen darab ideje már magában a falban tartózkodunk. És tényleg. Csodák csodája, látszólag a miniszterelnök is megtáltosodott. Két eset lehetséges: vagy önjáróvá vált, vagy megkapta az engedélyt, hogy beszélhet. Bármelyik is történt, egy biztos: a baj annál is nagyobb, mint amekkorát el tudunk képzelni.

De ne szaladjunk ennyire előre, haladjunk szép sorjában, ahogy az meg vagyon írva.

A történéseket és az Európai Unió jelenlegi működését tekintve, két név ugrott be azonnal. Az egyik Vlagyimir Bukovszkij, a másik George Lucas. Tudom, hogy elsőre kicsit furcsának tűnik e két név egymás mellett, pedig az analógia egyenesen félelmetes. De nem is, talán nem ez a legjobb szó rá, inkább a hátborzongató.

A nagyvíz túloldalán, a messzi Ámerikában élő, Hollywoodoo modernkori mesemondóját, a beszédes nevű Lukács György bátyót asszem senkinek nem kell bemutatnom. (Akit bővebben érdekel Hollywoodoo, a Youtube videómegosztóportálon a keresőbe írja be a „Piros Pirula Projekt” szóösszetételt! Jó szórakozást, de legfőképpen jó o(k)kulást hozzá!)

Emlékszünk még az azóta klasszikussá vált mondatra, amikor az előzmény trilógiában a Szenátusban Palpatine főkancellár kikiáltja az Első Galaktikus Birodalom megalakulását és Amidala hercegnő csendesen megjegyzi: „Így múlik el hát a demokrácia, tapsvihar közepette.

A gyerekeknek készített Clone Wars rajzfilmsorozat még az előzmény trilógiánál is részletesebben mutatja be a politika korrupt világát. Mindenkinek ajánlom figyelmébe, különösképpen a 4. évad 6. epizódját. Az egyik bolygón az önkényúr halála után vezetőt kell választani. A nép kiválasztja maga közül a három legértelmesebb, legmegértőbb, legegyüttérzőbb delikvenst, aztán megszavaztatják, ki legyen a vezető.

– Szívből gratulálok, megszületett itt a demokrácia – mondja C3PO, majd a három kiválasztott egymásnak esik, mert mindegyik magáról gondolja azt, hogy ő kapta a legtöbb szavazatot.

Mondhatnánk erre most könnyedén legyintve, hogy ez csupán szarkazmus, de mégsem tesszük, mert azzal szembesülünk, hogy ez bizony a keserű valóság.

A másik pofa, az Orbán Viktor által is kitüntetett Vlagyimir Bukovszkij. Széles körben elismert, orosz származású, gulágot is megjárt költő, író és emberi jogi aktivista, aki úgy aposztrofálta a nagyságos és fényességes Európai Uniót, mint méltó utódát az egykori Szovjetuniónak, sőt, egyenesen Szovjetunió 2-nek nevezte.

Ismétlés a tudás atjya, idézzük csak vissza emlékezetünkbe Bukovszkij úr szavait:

„Nem igazán érthető számomra, hogy miután végre eltemettük ezt a Szovjetuniónak nevezett monstrumot, egy másik, hozzá nagyon hasonló monstrumot, az Európai Uniót, éppen most építsenek fel.

De mégis, mi ez az Európai Unió pontosan? Talán, ha összevetjük kicsit a szovjet verzióval, abból megkaphatjuk a választ. Nos, a Szovjetuniót 15, soha meg nem választott ember irányította, akik egymást nevezték ki a pozíciókra, és akik nem tartoztak elszámolással senki irányába. Az Európai uniót két tucat, soha meg nem választott ember irányítja, akik egymást nevezik ki a pozíciókra, titokban találkozgatnak, és nem tartoznak elszámolással senki irányába, és akiket semmi lehetőségünk leváltani.

Erre persze valaki azt mondhatja: De hát az EU-nak van egy megválasztott parlamentje! Nos, a Szovjetuniónak is volt egy parlament félesége, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa. Annyi volt a dolga, hogy lepecsételte a politikai döntéseket, amiket fent meghoztak. Pontosan annyi, mint az Európai Parlamentnek, ahol a kamarában a felszólalási idő csoportonként limitált, és legtöbbször 1 percre korlátozódik felszólalóként.

Az EU-ban több száz, és ezer eurokrata van, mindegyik hatalmas fizetéssel, személyzettel, szolgákkal, bónuszokkal, előjogokkal, egy életre szóló mentelmi joggal és ezeket csak egyik pozícióból a másikba rakják át, függetlennül attól, jól végzik-e a dolgukat, vagy sem.

Nem pont olyan, mint a szovjet rezsim?

A Szovjetuniót erőszakkal tartották fenn, gyakran megszálló katonai csapatok segítségével. Az Európai Uniót ugyan nem katonai csapatokkal tartják fenn, de szintén erőszakkal, gazdasági szankciókkal és fenyegetőzéssel. Ahhoz, hogy fennmaradhasson, a Szovjetuniónak folyamatosan terjeszkednie kellett. Abban a pillanatban, ahogy nem tudott tovább növekedni, azonnal elkezdett összeomlani. És én azt gyanítom, hogy az Európai Unió sorsa is ez lesz. Nekünk azt mondták, hogy a Szovjetunió azért kell, hogy létrejöhessen egy új történelmi közösség, a „szovjet nép”. És hogy mindenkinek el kell felejtenie a nemzetiségét, az etnikai tradícióit és a helyi szokásait. Úgy tűnik, hogy az Európai Unióban ugyanez a helyzet. Nem akarják, hogy britek legyenek, meg franciák, egy új történelmi közösséget akarnak, legyen mindenki „európai”. Nyomd el minden nemzeti érzésedet, és úgy élj, mint egy multinacionális közösségben.

A 73 év alatt ebben a szovjet rendszerben több etnikai konfliktus alakult itt ki, mint bárhol máshol a világon. A Szovjetunió egyik legfőbb célja a nemzetállamok felszámolása volt. És pontosan ezt figyelhetjük meg ma Európában. Brüsszel igyekszik magába olvasztani a nemzetállamokat, hogy ilyenek ne is legyenek többé.

A korupció mélyen átjárta a szovjet rendszert, egészen legfelülről a legaljáig. És ez az EU-ban sincs másképp. A rendszerbe betervezett korrupció, amit a régi Szovjetunióban megfigyeltünk, az most az EU-t járja át. Akik felszólalnak ellene, vagy leleplezik, azokat elhallgattatják, vagy megbűntetik. Semmi nem változik.

A Szovjetunióban itt voltak nekünk a gulágok. Én úgy látom, az Európai Unióban is van már egy gulág. Egy intellektuális gulág ez, amit „politikailag korrekt”-ségnek neveznek. Ha bárki megszólal nemi vagy faji kérdésben, vagy ha nézetei eltérnek a fent jóváhagyott-tól, akkor azt rögtön kiközösítik. Mindig így kezdődik a gulág, így kezdődik a szabadság elvesztése.

A Szovjetunióban azt mondták nekünk, hogy egy erős, föderációs állam kell, hogy elkerüljük a háborút. Az Európai Unióban szó szerint ugyanezt mondják. Összefoglalva, mind a két rendszer ugyanarra az ideológiára épül. Az EU nem más, mint a régi szovjet modell, csak nyugati köntösbe öltöztetve. De ugyanúgy, ahogy a Szovjetunió, az EU is már magában hordozza saját pusztulásának csíráit. Sajnálatos, hogy amikor összeomlik – és higgyék el, össze fog –, hatalmas pusztulást hagy majd maga után és komoly etnikai és gazdasági problémákat.

A régi szovjet rendszer nem engedte magát megreformálni, ugyanúgy, ahogy az Európai Unió sem. De van egy alternatívája annak, hogy két tucat önjelölt hivatalnok irányítson Brüsszelből. Úgy hívják: függetlenség. Nem kell feltétel nélkül elfogadnod, amit ők ott neked elterveztek. Meg szokták egyáltalán kérdezni tőled, hogy te akarod-e?

Én már éltem egy ilyen rendszerben, és higgyék el nekem, nem működik.”

Így válik csak igazán érdekessé, s talán érthetővé, érthetőbbé az, amiről a minap Orbán Viktor beszélt az Európai Unió hazánkkal szemben alkalmazott ügykezelése kapcsán.

A kormányfő több más mellett arról is beszélt, hogy amikor Brüsszelben megemlítette, a magyarországi mindösszesen 500 euró körüli átlagkeresetet és a 250 euró körüli átlagnyugdíjat, akkor a jelek szerint nagyon úgy tűnik, hogy eurobürokratáiméknál – szó szerint ezt a kifejezést használta a miniszterelnök – „elfogyott az okosság”.

Hát nem tisztára olyan, mint Coruscant, a Köztársaság központja a filmtrilógiában?

De, éppen olyan.

Mi, pórnépek itt élünk a galaxis (az uniós ügyek) szempontjából peremvidéken, míg a nagy döntéseket tőlünk távol, a messzi – ahova sokan közülünk talán egész életükben el sem jutnak – központban hozzák meg. Nincsenek tisztában azzal (vagy talán nagyon is tisztában vannak, csak egyáltalán nem érdeklik őket), milyen következményekkel járnak az ott, és ily módon meghozott döntéseik. Amikor pedig színük elé járul a lokális vezető és végre-valahára benyögi az egyszerű matematikai tudáson kívül más egyebet nem igénylő alaptételt, miszerint európai uniós árakat csak európai uniós bérekből lehet fizetni, akkor bizony fülsiketítő csörömpölések közepette esik le nekik a képzeletbeli tantusz. Már ha az Európai Unióban (és persze a Star Wars-univerzumban) tudnák, hogy mi az a tantusz, ha bátorkodhatom kifejezni magamat ezzel a halmozott képzavarral.

Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy nincs tovább. A miniszterelnök kimondta a(z eddig legalábbis) kimondhatatlant. Most már lehet, szabad beszélni róla, engedélyezték a dolgot. Muszáj lesz némi pénzt hagyni az embereknél, mert leállhat az adósságszivattyú zavartalan továbbüzemeltetése. Úgy tűnik elengedhetetlen – a nagyobb veszedelem, egy mindent elsöprő robbanás elkerülése végett –, hogy valamiféle biztonsági szelepen keresztül leeresszünk némi fáradt gőzt a rendszerből.

Józan paraszti eszünket elővéve eddig sem értettük, mi a rossebér is nem nyúlnak végre hozzá csökkentési szándékkal a bérekhez és javadalmazásokhoz képest irgalmatlanul magas TB-járulékokhoz. Eddig arra hivatkoztak, hogy akkor csökkenne az állam bevétele. Most nem fog? Vagy kipótolják majd az „egyébként nincs szükségünk rá, de muszájból felvetetik velünk hitelből”?

A filmekből tudjuk, hogy a Jedi lovagok milyen nagy jelentőséget tulajdonítottak a tárgyalásos megoldásoknak, a fegyverek helyett először mindig azzal próbálkoztak, mondjuk úgy, agresszív véleménycsere útján.

Nálunk kicsikét fordított a helyzet, hiszen itt a hadviselés újfajta módozataként először pénzfegyverek bevetésével próbáltak térdrekényszeríteni bennünket. Lázadozás tekintetében a görögök ugyan előttünk járnak, bár úgy tűnik, a miniszterelnök vezetésével mi talán intelligensebb módon tudunk lavírozni a ránk záporozó financiális zárótűz lövedékek között.

Érdekes kettősségek kísérik az útját az efféle hadviselésnek. Itt van mindjárt példának okáért a telekom adó. Tulajdonképpen erre a szemléletmódra lett volna szükség, csak már sokkal korábban. Sokan fizessenek viszonylag kevés adót. Most meg csodálkoznak azon, mire ez a nagy ellenállás? Hát ne csodálkozzanak, amikor egy teljesen kivéreztetett, tökig eladósított népre raknak rá újabb, senki által ki nem kerülhető teherként egymást követő plusz sarcokat.

A védekezésnek egyetlen módja van csupán, kevesebbet használjuk a telefonunkat. Legalábbis telefonálásra. Marad az internet. Mondjuk a szolgáltatók is összébb húzhatnák a nadrágszíjukat, hiszen az OECD-országokhoz képest itt alapból jóval drágább a mobiltelefonálás, tehát ők is lemondhatnának a haszon egy részéről a mi javunkra. De úgy tűnik, eszük ágában sincs efféle lépést megtenni. Mindent az ügyfélért, nem igaz?

Az emberben felmerül a kérdés, hogy tulajdonképpen mi történt? Orbán önjáróvá vált, vagy a (Galaktikus) Birodalom lazított kissé a gyeplőn, hogy elkerüljék a közvetlen lázadást? Valószínűleg ez utóbbi történhetett, hiszen az első verzió bekövetkezése esetén a magyar kormányfő nagy valószínűség szerint már nem lenne életben. Valamennyien emlékszünk még Jörg Haider és a VW Phaeton esetére.

Egy biztos, nagyon nagy a baj. Mindeközben egymást követően több alkalommal is felröppentek biztató hírek a bankok (az SW-univerzumban: a bankár-klán) sorozatos térvesztéseiről.

A new hope, vagyis Egy új remény volt az alcíme az eredeti trilógia 1977-es első részének. Most értjük meg igazán, miért mondtam azt, hogy nem is félelmetes, hanem egyenesen hátborzongató az analógia. Lehet, hogy George Lucas már akkor tudott valamit?

A moziverzum világában a sötét erők megtestesítői az utolsó pillanatban általában kereket oldanak, egérutat tudnak nyerni fénysebességű űreszközeiken, de persze a végtelenségig ez sem megy, egyszer nekik is benyújtják a számlát.

Mindazonáltal akkor, amikor a magyar miniszterelnök össznépi kesergőjét hallgatva a német takarítónő hangosan felnyerít a komikus 500 eurós átlagkereset hallatán, valamint röhögőgörcsöt kap a 250 eurós átlagnyugdíjtól, mindenkinek el kell gondolkoznia azon, vajon mi késztette a kormányfőt arra, hogy a média nagy nyilvánossága előtt ki álljon ezzel ország, s világ elé? Ekkora lenne a baj? Úgy tűnik igen. Egyre sűrűbben bizonyosodik be a Gilad Atzmon-féle alaptétel, mely szerint „A történelem azt tanítja, hogy amikor a szadista öntetszelgés felfedi az arcát, akkor már közel van a vég.

Gilad Atzmon, az Izraeli Véderő leszerelt katonája, a királynő és a Brit Korona alattvalója, aki úgy mellesleg egyébként világhírű zenész is, a fentiekhez még azt is hozzáteszi, hogy „Izrael napjai meg vannak számlálva.”

Bizony, Istenben szeretett felebarátim, nem más ez, mint szadista öntetszelgés, hiszen az a Bogár prof., akire írásom elején már hivatkoztam, mondja, hogy a Magyarország által „kitermelt” adatok olyan képet festenek le hazánkról, mely háború súlytotta országokra jellemző csupán. S történik mindez békeidőben. A látszólagos béke azonban nem más, mint a háború megváltozott természete, azaz a pénzfegyverekkel vívott hadviselés ideje.

A művi terhességmegszakítások millióival amúgy is kiherélt országot most abortusz tablettával riogatják, kizárólag azért, hogy még jobban felgyorsítsák, még kényelmessebbé tehessék a népesség csökken(t)ését. Nincs is mit csodálkozn ezen, hiszen akik támogatják az abortuszt, már mind megszülettek.

Kell a hely valaki mások számára?

A modernkori bérrabszolgaság látszatdemokrácia keretei között lassan, de biztosan éhen döglünk a bankárklán pénzvilág által „hitelesített” perifériáján. A birodalom előretolt helyőrségei korrupt helytartók áldozatos komprádor tevékenységének köszönhetően parazita módjára továbbra is rajtunk élősködnek.

Nem tudom, hogy George Lucas olvasott-e Arisztotelészt, a filmjeiből, a demokrácia – Arisztotelész szerint a „csőcselék uralma” – mindenek felett való dicsőítéséből számomra az tűnik ki, hogy nem. Érdekes módon a kívánatos cél, az elérendő Politeia valahogy soha, sehol nem kerül szóba. Legalább úgy kerülik, mint a Szent Korona eszmén alapuló jogrend említését. Ezért maradhatott életben az a könnyű és kényelmes gondolkodásmód, mely a sablonos sztereotípiák világában került megalapozásra. E szerint mind a kapitalizmus, mind a demokrácia kérdéskörét tekintve minden egyéb, a megalapozottságot firtató témafelvetés elintézhető azzal az egyszerű, első ránézésre frappánsnak, de ami talán a legnagyobb baj, hogy igaznak is tűnő hivatkozással, hogy „nem tökéletes, de ennél még nem találtak ki jobbat”!

Ilyenkor érti meg igazán az ember, mit jelent az, ha valamit homok helyett kősziklára építünk, hazugság helyett pedig igazságra. Így válik aztán igazán érthetővé és világossá számunkra az is, hogy a Portugáliából szalasztott Barroso 2008. októberében miért üzente azt a Szent Korona Értékrendre épülő Európai Konföderációról szóló szerződéstervezettel kapcsolatban, hogy „a középkori és vallásos Szent Korona a legveszélyesebb szélsőség az európai civilizációra”. Azért, mert létében fenyegti a hazugságra, igazságtalanságra és elnyomásra épülő birodalmat.

Ez a dolgok ne tovább-ja, mert már nincs tovább. Még húzhatják, halaszthatják darab ideig, de nem tudunk tovább hátrálni a falig, mert már benne vagyunk a falban. Asszem az lesz a legobb, ha valaki szól végre a miniszterelnöknek, nincs más hátra:

ELŐRE!

Isten áldja Magyarországot!

1 öntudatos pécsi polgár

www.johafigyelunk.hu

Nemzeti InternetFigyelő