Küzdőtársaim!
“A bírói gyakorlat szerint tisztességtelen az a szerződési feltétel, amely alapján a fogyasztó a mindenkori tartozásának fennállása és összege tekintetében a vele szerződést kötő hitelező üzleti könyveit és nyilvántartásait tekinti irányadónak és hitelesnek, azok tartalmának feltétlenül és ellenvetés nélkül aláveti magát, és kinyilvánítja, hogy a hitelező által saját üzleti könyvei alapján készített tartozáskimu-tatást elfogadja a fennálló kölcsöntartozását közokirati formában igazoló közjegyzői ténytanúsítvány alapjaként.”
Nem akarok sértegetni senkit, de 9 év után azzal a “nincs deviza a hitelek mögött jellegű lerágott csonttal” nem kellene előjönni, hiszen a gyakorlatban ez nem hozott semmilyen eredményt! (Sőt, bár igaz, de mégis alaposan elvitte a csalás, vagy méginkább az érvénytelenség – semmisség megállapíthatóságától a “devizahiteles” ügyeket!)
Egyébiránt legalább két tucat feljelentést utasított vissza a rendőrség és az ügyészség ez ügyben, már évekkel ezelőtt!
Mit gondoltok, most nem ezt tenné? Jelentkezzetek küzdeni mint 1919-ben a szegediek! Tovább olvasása