Jelentkezzetek küzdeni mint 1919-ben a szegediek!

Küzdőtársaim!

“A bírói gyakorlat szerint tisztességtelen az a szerződési feltétel, amely alapján a fogyasztó a mindenkori tartozásának fennállása és összege tekintetében a vele szerződést kötő hitelező üzleti könyveit és nyilvántartásait tekinti irányadónak és hitelesnek, azok tartalmának feltétlenül és ellenvetés nélkül aláveti magát, és kinyilvánítja, hogy a hitelező által saját üzleti könyvei alapján készített tartozáskimu-tatást elfogadja a fennálló kölcsöntartozását közokirati formában igazoló közjegyzői ténytanúsítvány alapjaként.”

Nem akarok sértegetni senkit, de 9 év után azzal a “nincs deviza a hitelek mögött jellegű lerágott csonttal” nem kellene előjönni, hiszen a gyakorlatban ez nem hozott semmilyen eredményt! (Sőt, bár igaz, de mégis alaposan elvitte a csalás, vagy méginkább az érvénytelenség – semmisség megállapíthatóságától a “devizahiteles” ügyeket!)

Egyébiránt legalább két tucat feljelentést utasított vissza a rendőrség és az ügyészség ez ügyben, már évekkel ezelőtt!

Mit gondoltok, most nem ezt tenné?

Ne legyünk naivak és inkább arra gyúrjunk, hogy miként lehetne rádöbbenteni a magyarság széles tömegeit arra, hogy kizárólag a közhatalom visszaszerzése lehet csak az egyetlen út, amivel meg lehet oldani az egész államjogi-gazdasági-politikai-erkölcsi problémahalmazt!

A többi az csak maszatolása annak, ami előbb-utóbb nemzeti tragédiához vezet. Mert ha ismét kormányra kerülnek a bal-liberális erők, akik nem lesznek restek azonnal kiszolgálni a bankárkaszt minden újabb csalását, s törvényeket alkotnak majd a “becsomagolt banki termékek” további szélesítéséről, újabb és újabb formában való bevezetéséről! Illetve a muszlim katonakorú kiképzetteket is ránk eresztik majd, s úgy a keresztény-muszlim összecsapás nem lesz már elkerülhető! Akkor fog jókat nevetni a “harmadik” rajtunk, s a Kárpát-medence gyorsan kiürül nekik.

A legfőbb cél ugyanis a Kárpát-medence kiüresítése!

Ez ellen kellene olyan politikai erőt képezni, amely ki tudná szervezni a társadalmat a pártokrácia mételye alól, s közben ismét nemzetté emelné a magyarságot!

Kérlek mindenkit tanulmányozza a diákat és próbáljon megvalósítható de kreatív, olcsó megoldásokat találni a kampány lebonyolítására!

Csak a saját térfelén lehet legyőzni a pártokráciát, s ehhez kellenek a gondolkodó emberek!

Nem hőzöngeni kell, nem szónokolni, hanem alázattal megtalálni a megoldást. Ebben segítsetek, s ne az egymás mocskolásában!

2018-ban, az egyre erősödő centralizációt másik párt nem, hanem csak a magyar nép tudja leváltani, visszaszerezve az önrendelkezését!

S ehhez egy szerintem eszköz csupán, de jó eszköz a NEEM párt!

Ha az emberek végre megértenék, hogy a Nemzetegyesítő Mozgalom a közhatalom visszavételéhez csak egy eszköz, akkor nem vádaskodnának, hanem egymásmellé állnának!

Éppen ma olvastam ezt:

“Ha nem akar rendet tenni = teljes közhatalmat birtokolni, ez azt jelenti, ugatok, de nem harapok, tőlem kedves hatalmasok nem kell félni? ….Nem firtatja az alaptörvény érvénytelenségét, mert akkor ki kellene mondani, hogy egy illegitim hatalom színjátékába színészként csatlakozik?”

BG: Ezt csak olyan emberek írhatták, akik nem olvastak tőlem egy sort se, hiszen évtizedek óta hirdetem, hogy a jelen állam illegitim! Nem 2011-től az, hanem már 1944 és 49 között azzá vált szép fokozatosan! S nem a nagyszájúak akarnak itt rendet tenni, hanem azok, akik áldozatot vállalva létrehozták a világon eddig egyedülálló “hatalom-visszaszerző erőt” a NEEM pártot!

(Én ugyan nem vagyok tagja, de nagy tisztelettel adózom a bátorságuknak és kitartásuknak!)

Ám a vádaskodóknak nem elegendő az, hogy nyilvánvaló hazugságot írjanak le azért mert lusták elolvasni pl. a Nemzeti Hírhálón megjelent írásaimat, hanem tovább mennek a lejáratás nem magyar útján!

“Ennek alapján mivel már a 2014-es választás sem volt érvényes, ha lesz egyáltalán 2018-as, az sem, akkor mit is akarnak azok, akik ebben részt akarnak venni? A jelenlegi hatalomnak akarják a pozicióját megőrizni!!! Ezek a báránybőrbe bújt farkasok, a legveszélyesebb megtévesztő KOLLABORÁNSOK!! NE HIGGYETEK NEKIK!!!

E vádaskodóknak üzenem, hogy sajnálom őket is, ahogy a vakhitű pártoskodókat is, mert éppen ők ássák meg a sírt a magyarság számára, hiszen ők azok az eszközök, akiket Sztálin “hasznos idiótáknak” hívott! Ők segítik a megosztást, nem azok akik vállalták az okos cselekvést! 

Bár ha a tömeg végre megértené, hogy mit akar a NEEM párt, semmi mást nem akarnának ők sem!

Ha végre a tömeg felállna otthon a fotelből és a televíziókat kikapcsolva gondolkodni kezdene, akkor gyorsan bekövetkezne az, ami Izlandon történt!

Ám a Nemzetegyesítés nem egynapos feladat, hiszen a megosztásunk sok-sok évtizedes már!

Józanul csak arra számíthatunk, hogy a szavazófülkében megjön a bátorsága annak, aki érti a célt! Aki felfogja, hogy nem kollaboránsok azok, akik lehetőséget adnak Eszternek és minden helyben ismert és elismert pártonkívülinek arra, hogy tisztakezűen bekerüljön a törvényhozásba!

Ott pedig kiálljon az állam legitimmé tételéért!

Ébresztő magyarok!

Elemezzétek át a diákat nyugodtan, majd jelentkezzetek küzdeni!

https://drive.google.com/file/d/1fThr6q0DQUM4GSgzIBnGZ9P70LwLMLNd/view?usp=sharing

 Az a gondolkodó ember, akit a politikai hírek nem  érdekelnek, azt gyermekei, unokái jövője sem érdekli!

Dr. Bene Gábor

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Egy gondolat a(z) “Jelentkezzetek küzdeni mint 1919-ben a szegediek!” című bejegyzésnél

Hozzászólások lezárva.