Hol van Adolf?

Ausztria tegnap nem lett fasiszta – a hír komoly meglepetésként érte a hetek óta farkast kiáltó ballib közvéleményt, hiszen a „poszt-náci” Szabadságpárt adja a beiktatott kormány belügyminiszterét, sőt a titkosszolgálatokat is ellenőrzi. Mégis szabadlábon a „demokratikus ellenzék”, ráadásul a hobbi-antifasiszták is kedvükre hőböröghettek Bécs utcáin.

 A forradalmi bécsi polgár tegnap felkelt, meghallgatott egy Conchita Wurst slágert, ivott egy forró rumos csokoládét, és elsétált megállítani a fasizmust. Ez kissé nehezen ment, mert az osztrák főváros népét éppen lekötötte a karácsonyi ajándékbeszerzés, a bevásárlólistákon pedig még elvétve sem szerepelt a barna ing és a náci karszalag kombója. Hol van Adolf? Tovább olvasása

“A suszter maradjon a kaptafánál” – Stadler József kálváriája és halála

Egy kissé megkésett nekrológ – Stadler Józsefre halálára

Sok újságíró markolt fel jó pénzt az elhíresült akasztói juhászról írt cikkek, interjúk kapcsán. De egy sem volt, aki – egy kicsit tárgyilagosan – írt volna váratlan haláláról pár megemlékező sort, már csak hálából is a jó „sztorikért”.

Régi mondás ez „A suszter maradjon a kaptafánál”, ami ma is érvényes, és arra figyelmeztet, hogy senki ne akarjon olyan emberek közé tartozni, ahová szerintük nem való. A “felső tízezer” és a legfelső politikai vezetés nem nézi jó szemmel, ha egy – szerintük egyszerű, mondhatni “buta paraszt” – ügyessége, talpraesettsége jóvoltából be akar kerülni közéjük. “A suszter maradjon a kaptafánál” – Stadler József kálváriája és halála Tovább olvasása

Miért nem ünnepelünk december 1-én? – azaz: A gyalázatos Gyulafehérvári Nyilatkozat hazugsága

December 1. a legnagyobb román állami ünnep. A történelemmel valamennyire is tisztában levő magyaroknak azonban gyásznap, Erdély elcsatolásának napja, mely számunkra legfeljebb a gyulafehérvári ígéretek be nem tartását, a román szószegéseket idézi, hogy finoman fogalmazzunk, mert ha az akkori ígéreteknek 93 év alatt érvényt lehetett volna szerezni, akkor a romániai magyarság ma minden szintű autonómiával rendelkezne. Miért nem ünnepelünk december 1-én? – azaz: A gyalázatos Gyulafehérvári Nyilatkozat hazugsága Tovább olvasása