Volner: Magyarországon a maffia kormányoz

Volner János mai sajtótájékoztatóján elmondta, a Jobbiknak nem áll szándékában kifizetni az ÁSZ által rájuk kirótt bírságot. Volner szerint a Fidesz már tavaly ősszel arra készült, hogy az Állami Számvevőszéken keresztül járassa le a Jobbikot. 2018 tavaszán fülkeforradalomra van szüksége az országnak.

N1Tv

A miskolciak fogják megfizetni a Holding milliárdos kötelezettségeit.

„Mint a miskolci közgyűlésben többször szóvá tettem, hosszú távon súlyos fizetési problémákat okozhat a városvezetés által a Miskolc Holdingra rátolt kötelezettség vállalás, amely összességében elérte a 45 milliárd forintot” – kezdte sajtótájékoztatóját Badány Lajos, a Jobbik önkormányzati képviselője.

A Holding 2016. évi mérlegében közzétett 27 milliárdos hosszú távú fizetési kötelezettség a jövőre nézve igen komoly tehertételt jelent a város cégei számára, akiknek ezen kiadásokat – vagyonfelélés nélkül – kellene kigazdálkodniuk, miközben a társaság árbevétele egy év alatt 2 milliárddal csökkent. A miskolciak fogják megfizetni a Holding milliárdos kötelezettségeit. Tovább olvasása

Wunderwuzzi: hogyan jutott Sebastian Kurz Ausztria élére?

lig 24 évesen államtitkár, 27 évesen külügyminiszter, 31 évesen pedig kancellár: Sebastian Kurz, a „csodagyerekként” emlegetett politikus az osztrák konzervatívok új reménysége és december 18-a óta nyugati szomszédunk első számú embere lett, aki rendre kiáll a magyar kormány politikája mellett is. Hogyan lett az egyszeri joghallgatóból Ausztria kancellárja? Portrénk.

Az októberi osztrák választásokon a papírformának megfelelően a Sebastian Kurz vezette Osztrák Néppárt győzött, így decemberben hivatalosan is beiktatták Ausztria minden idők legfiatalabb kancellárját. A kancellári szék megszerzése Kurz előre kigondolt és tökéletesen kivitelezett tervének utolsó lépcsőfoka volt. De mi is történt valójában és ki Sebastian Kurz? Kezdjük az elején. Wunderwuzzi: hogyan jutott Sebastian Kurz Ausztria élére? Tovább olvasása

Vona: “Vagy Orbán Viktor kerül börtönbe vagy én”

Vona Gábor kijelentette, a Jobbik nem fizet az ÁSZ-nak

Volner János azt ATV-ben bővebben nyilatkozott azokról az eseményekről, melyek jelenleg is a háttérben zajlanak, illetve részletezi azt a jogtalan, a törvényességet teljesen felrúgó eljárási folyamatot, amelyet kormány folytat az ÁSZ-t felhasználva a Jobbik megsemmisítéséért. Vona: “Vagy Orbán Viktor kerül börtönbe vagy én” Tovább olvasása

Továbbra sincs elszámoltatást 2006 miatt

Valahogy úgy tűnik, mintha kezdene feledésbe múlni az a gaztett, melyet a 2006-os gyurcsányi hatalom követett el a budapesti Kossuth téren ellene tüntetőkkel szemben. Lassan tizenkét év telt el a szégyenletes események óta, sokan már nem is emlékeznek, sokan pedig nem akarnak emlékezni az akkor történtekre. Volt közben egy kormányváltás 2010-ben, amikor tömegek reménykedtek abban, hogy végre változik valami, a 2006 október 23-i véres rendőrterrorért ténylegesen felelős akkori rendőri vezetők és miniszterelnök, tisztességes eljárásban viselik a büntetőjogi következményeit annak az attacknak, amit békésen tüntető emberek ellen követtek el. Tudjuk, ez nem történt meg.

Gaudi-Nagy Tamás a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvivője 2006-tól harcol a bántalmazottak kártérítéséért és a rendőri brutalitás felelőseinek, valamint elkövetőinek valódi felelősségrevonásáért.

Alább olvasható Dr. Gaudi-Nagy Tamás szerkesztőségünknek eljutatott tájékoztatója a ma kezdődő 2006-os eseményekkel kapcsolatos kártérítési perről.


Ma indul a 2006 őszi gyurcsányi rendőrterror október 23-i Kossuth téri áldozatainak kártérítési pere

2018. január 10-én 10 óra 30 perckor a Fővárosi Törvényszéken (1055 Budapest, Markó u. 27. II. 47.) kerül sor az első tárgyalásra a 2006 október 23-án hajnalban a budapesti Kossuth térről a gyurcsányi rendőrség által erőszakkal feloszlatott Kossuth téri tüntetők három vezetőjének Budapesti Rendőr-főkapitányság elleni kártérítési perében. Várjuk az igazságtétel híveit és a sajtó képviselőit.

A Fővárosi Törvényszéken 2017. október 18-án sajtónyilvános keretek között jogalakító próbaperes keresetet nyújtott be dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője a 2006. október 23-án hajnalban a Kossuth térről jogellenes feloszlatott, kiszorított 173 tüntető közül három emblematikus személy (Gonda László, Fáber Károly és Bene Gábor) képviseletében nem vagyoni kártérítés érvényesítése iránt. Fáber Károlyt ráadásul leteperték és 12 órás rendőri fogva tartást kellett elszenvednie. Almási Lajos keresetbenyújtást követően készült videóje mutatja be a három felperes és jogi képviselőjük perrel kapcsolatos állásfoglalását, véleményét. Továbbra sincs elszámoltatást 2006 miatt Tovább olvasása