Marine Le Pen: Ideje Szíria miatt szembeszállni Trump-pal

By Jonas E. Alexis on April 10, 2017.

Trump az a fickó, aki megtévesztette a szavazóit, azzal, hogy Amerika kivonul és nem lesz a Közel-Kelet rabszolgája, és most lényegében átveri őket.

Általában nem értek egyet Marine le Pen kijelentéseivel, de most igaza van abban, amit mond, hogy Trump teljességgel figyelmen kívül hagyta a múltat és tovább folytatja azt az örökös háborúzást, amellyel, mindnyájan tudjuk, hogy tökéletesen és határozottan soha semmit nem értek el a Közel-Keleten. Marine Le Pen azt mondta.

“Én arra bíztatom (Trump-ot), hogy legyen óvatos (Szíriával), mert láttuk, hogy hová vezetett Irakban, hová vezetett Líbiában. Az igazság az, hogy nem hozott nagyobb békét, több nyugalmat, nagyobb védelmet a civilek számára.”[1]

Trump nyilván kénytelen volt felfüggeszteni a történelmet, felvenni a Neokonzervatív ideológiát, és a bunkósbot-Amerikát még egyszer Szíriában, Irak nem volt elegendő: Afganisztán nem volt elegendő: Líbia nem volt elegendő: hatbillió dolláros számla nem volt elegendő. Hallgassuk meg még egyszer Trump Neocon hangját.

“Én utasítottam [egy katonai csapásra] – I directed [a military strike] annak érdekében, hogy csökkentsük a szíriai hadsereg képességét egy jövőbeni vegyifegyver támadásra és eltántorítsuk a szíriai rezsimet a vegyi fegyverek használatától és felhalmozásától, hogy ezzel is elősegítsük a régió stabilitását és megakadályozzuk a jelenlegi humanitárius katasztrófa rosszabbodását a régióban”

Visszatekintve, 2013-ban Trump ezt a bejegyzést tette a Twitteren: “Mi az, amit Szíria bombázásával nyerünk, a nagyobb adóság, és a lehetséges hosszú távú konfliktus mellett? Obamának kongresszusi jóváhagyásra van szüksége.”

Négy évvel később, Trump figyelmen kívül hagyta saját figyelmeztetését és elrendelte a légicsapást Szíriában, anélkül, hogy egyetlen bizonyítéka is lett volna arra, hogy Assad vegyi fegyvert használt a saját népe ellen. Azonban, ha valaki megkérdőjelezné ezt az istentelen vállalkozást, ugyanúgy ki lenne közösítve, mint a demokrata képviselőasszony, Tulsi Gabbard. [2]

Trump az a fickó, aki megtévesztette a szavazóit, azzal, hogy Amerika kivonul és nem lesz a Közel-Kelet rabszolgája, és most lényegében átveri őket. Korábban elítélte a hazug híreket közlő médiát, mint a Washington Post, the New York Times, the Wall Street Journals, USA Today, etc., Most ugyanezek a hírügynökségek dicsérik őt a jelenlegi szíriai akciójáért. .[3]

Trump egyenesen az izraeli, vagy a neocon forgatókönyvet követi. A Zsidó Neokonzervatív (Flaming Jewish Neocon) David Horowitz most azt mondja, hogy a szíriai légicsapás végül is jót fog tenni a Trump adminisztrációnak! [4]

[1] “Le Pen Urges Trump No to Repeat Iraq and Libya Scenario in Syria,” Sputnik News, April 10, 2017.

[2] “Rep. Gabbard under fire after refusing to accept ‘Assad did chemical attack’ without proof,” Russia Today, April 10, 2017.

[3] Adam Johnson, “Top Five Major Newspapers Run 18 Opinion Pieces Praising Syria Strikes – Zero Are Critical,” MintPress News, April 10, 2017.

[4] David Horowitz, “A Game Changer for Syria—But also for Trump,” FrontPage Magazine, April 10, 2017.

Veterans Today

Fordította: Urthvas Bethad

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Reklámok

3 című bejegyzés “Marine Le Pen: Ideje Szíria miatt szembeszállni Trump-pal” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. végre egy valaki, akinek igéretét a tettei követik !

    a nemzetközi nagyhatalmak az ENSz-essel egyetemben (talán
    Oroszo. kivételével) már többször megfenyegették Szíria kormányzatát azért, mert vegyi fegyvereket használ a lakossága (az, mégha
    ezek ellenzékiek is) ellen. Mivel ez mindíg csak olyan szavak
    voltak, amelyeket nem követtek tettek …, ezek megint újra kezdték ezt
    (persze tagadják, mint minden elotte való esetben is tették). Na
    végre most egy (mégha máskülönben egy elég tökéletlen Trump)
    személy odacsapott nekik …

    na azt persze senki sem tudja, hogy ki volt ott a tettes. Ehhez egy
    semleges vizsgálat lenne szükséges …, de amint tudom, ezt a vádlottak
    nem engedik meg. Szerintem ha Oroszo. hisz nekik, akkor azoknak
    kellene Damaszkuszra nyomást gyakorolnia e végbol …

    szeretettel, L
    ps.. van amikor Le Pen asszonynak is igaza van …

    Kedvelés

  2. Bombázni bizonyítékok nélkül, nem más, mint agresszió!
    A ‘minden bombák anyja’ elnevezéső bombát, amit Afganisztánban az Al-kaidára dobtak az amcsik, mint kiderült tesztelésként dobták le. Igaz meghalt 19 terrorista, a bomba meg 129 millió dollárt kóstált.
    Egy hír szerint a híradóban az ISIS vegyifegyvert, sarinnal töltött rakétát lött ki az egyik felszabadított városra, könnyen megeshet, hogy a szíriai elnöknek tulajdonított vegyifegyvert is ők lötték ki.
    Amerika a világ legnagyobb terroristája, és ez a Trump,,, nem ezt vártam

    Kedvelés

  3. Nem hiszem,hogy Assad vegyi fegyvert vetett be az “ellenzék” ellen – milyen ellenzék az amelyik nem szíriaiakból tevődik össze? – hiszen tudja, hogy nagyítóval figyelik minden lépését, hogy megtámadhassák az országát.
    H.B.
    “A világ egy veszélyes hely, nem azok miatt, akik gonoszságokat követnek el, hanem azok miatt, akik ezt tétlenül nézik.”
    -(Albert Einstein)

    Kedvelés

Hozzászólások lezárva.