Szinte minden héten újabb és újabb orvostechnikai/orvostudományi újdonság híre jelenik meg Magyarországon. Ezek kapcsán mutatott rá Morvai Krisztina az Európai Parlamentben, hogy hazánk nem kíván tovább a nyugati világ összeszerelő üzeme lenni, ahol alacsony bérekért, munkajogi kiszolgáltatottságban dolgoznak az emberek. Hogyan vethetünk véget a gyarmati sorsnak, az “összeszerelősdinek”? (VIDEÓVAL) Tovább olvasása
2017. május havi bejegyzések
Lakatos Attila nyílt levele Orbán Viktorhoz
Tisztelt Miniszterelnök Úr!
Meggyőződéssel vallottam eddig, hogy a FIDESZ és kormánya felismerte és társadalmi súlyához mérten a helyén kezelte a cigányság súlyos helyzetét. Hittem, hogy ismerik a problémát és annak kezelési módját, és megteremtik a felzárkózás személyi, anyagi hátterét. Az előző időszakok botrányait megoldhatónak véltem, és úgy gondoltam, megteszik a szükséges lépéseket úgy, hogy közben ne érje Önöket politikai hátrány. Lakatos Attila nyílt levele Orbán Viktorhoz Tovább olvasása
Fidesz: Farkas Flóriánnal semmi baj
Mit tud, ami miatt probléma lenne? Válaszolta kérdésünkre Halász János, a Fidesz szóvivője. Farkas Flórián vezette Lungo Drom és a Fidesz megújította választási szövetségét. Bár Farkas Flórián neve csak a visszaélések miatt kerül a hírekbe, a Fidesz mégis szövetségre lép a roma vezetővel. Képviselőket kérdeztünk, mennyire hiteles Farkas Flórián a Fidesz korrupció elleni harcában?
N1Tv
Mészáros Lőrinc: Magyarországon minden cég hozzám köthető
Mészáros Lőrinc nyilatkozott jólelkűségéről, Orbán Viktor sógorának adósságrendezéséről, a Jobbik elleni esetleges perről és arról, hogy van-e még megye, ahol nincs üzleti érdekeltsége.
N1Tv