Hogyan vethetünk véget a gyarmati sorsnak, az “összeszerelősdinek”? (VIDEÓVAL)

Szinte minden héten újabb és újabb orvostechnikai/orvostudományi újdonság híre jelenik meg Magyarországon. Ezek kapcsán mutatott rá Morvai Krisztina az Európai Parlamentben, hogy hazánk nem kíván tovább a nyugati világ összeszerelő üzeme lenni, ahol alacsony bérekért, munkajogi kiszolgáltatottságban dolgoznak az emberek.  

A helyes jövőképünknek, nemzetstratégiánknak (nyilvánvalóan a mezőgazdaság és az élelmiszer-feldolgozó ipar valamint a turizmus, gyógyturizmus mellett)  a magyar találmányokra, kutatás-fejlesztésre, innovációra és a termékek (például orvosi műszerek) magyarországi megvalósítására, gyártására s hasznosítására kell épülnie. El kell hinnünk magunkról, hogy erre képesek vagyunk, s az Uniónak is ebben az országstratégiában kell támogatnia Magyarországot, hiszen egyre inkább elemi érdekük a magyarok nyugatra vándorlásának megelőzése – ahogy azt a Brexit is bizonyítja.

Dr. Morvai Krisztina EP képviselő

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Advertisements

Egy gondolat “Hogyan vethetünk véget a gyarmati sorsnak, az “összeszerelősdinek”? (VIDEÓVAL)” bejegyzéshez

  1. HOGYAN VETHETÜNK VÉGET A GYARMATI SORSNAK ?
    Szaporítani a Magyar Királyság sorait egészen addig, míg eltűnik a köztársaság.Tudom hogy az embereknek kell a feszültség, stressz. Legyen miért elégedetlenkedni, hangot hallatni. Napi eseménnyé duzzasztani a sikkasztást, korrupciót, migránsáradatot, terrorizmust,hitelkárosultakat, Brüsszelt, cigánybűnözést, zsidókérdést,Budayt és még sorolhatnám.
    Bizony, bizony ez mind megoldandó feladat. De addig amíg csak a siránkozás esik jól, addig minden marad a régiben. Tudom, még a NIF szerkesztője is elutasította (passzívan, mert nem válaszolt a Koronatanács sajtótályékoztatójára való meghívásra) a megoldást.
    Ezúton szeretném kérni minden kétkedőnek a figyelmét!
    Először is megértem miért tartózkodnak. Bár nem mindenkinek nézzük el,mert bocsánatot kérek, de mint a NIF és hasonló témákkal foglalkozóktól elvárnánk hogy jobban tályékozottak. Mentségül szolgálhat a káosz, ami nem kismértékű.De ezt hagyjuk most, koncentráljunk a lényegre.
    Sokakban felvetődött a kérdés: koronatanács, királyság, szentkorona jogrend. Mi ez? Kik ők? Miért ilyen hirtelen bukkantak fel?
    Hogy kik ők és mik ezek, ennek könnyedén utánajár bárki. AJÁNLOM IS MINDENKINEK! Főleg a szentkorona jogrenddel ismerkedjenek! Már más országok is érdeklődnek, mert az egyetlen kiutat ebben látják. Nehogy a saját ősi jogrendünket mi vezessük be utolsóként! Természetesen azoknak, kik mindenáron egy fűszállal többet akarnak birtokolni, mint a szomszédjuk, vagy tisztességtelen úton szerezték vagyonukat, de lehet akár csak a sötét ego miatt is, nem fog tetszeni. Pedig hosszútávon élhető, boldog, nélkülözés mentes életet élhetne mindenki. Tudom ezek ,,nagy,, szavak, mégis lehet fokozni. Mert nem csupán a nemzetünk, s példánkon más népek sorsa is jobbra fordulhatna, hanem járulékosan csökkenne a szemétgyártás, a föld, levegő és a vizek tisztulása. Esőerdők regenerációja. Tudom ezek utópisztikus gondolatok, de higyjék el, működne. Miért ne próbáljuk ki? Hogy működne, azt bizonyítja az is, hogy a fősodratú média, de a megfenyített mellékágak is csak lapítanak. Mivel Trianon érvénytelenségét, s a Szentkorona Jogrand jelenlegi érvényességét nem a faluvégi kurtakocsmában borozgatás után, hanem az erre a célra összehívott nemzetközi jogi konferenia mondta ki. Ezért a lapítás. De minden, ez is karma szerint működik. Amikor (hamarosan) erősebb lesz ez az embert növelő, isteni jogi szinten működő társadalom, a lapítók, az életet negatívan befolyásolók legfeljebb sámlit, de nem újságot vagy TV-műsort szerkeszthetnek majd.
    Vissza a három kérdéshez. Miért ilyen hirtelen bukkantak fel?
    Első válaszként megjegyzem nem volt hirtelen. Csak azoknak, kiknek a nap 24 óráját lefoglalja az OV gyűlölet. Megoldás keresés helyett köpködni. Biztosan ellesték a focistáktól. (Ez az egy jól megy nekik.)
    Nem szeretek sokat beszélni. Legyen elég ennyi. Tályékozódni, gondolkodni, elismerni ha jobb valaki, de fóleg TENNI.
    Hisz mindenki ismeri:

    Váci Mihály
    Még nem elég!

    Nem elég megborzongni,
    de lelkesedni kell!
    Nem elég fellobogni,
    de mindig égni kell!
    És nem elég csak égni:
    fagyot is bírjon el,
    ki acél akar lenni,
    suhogni élivel.

    Nem elég álmodozni.
    Egy nagy-nagy álom kell!
    Nem elég megérezni,
    de felismerni kell!
    Nem elég sejteni,
    hogy milyen kor jön el;
    jövőnket – tudni kell!

    Nem elég a célt látni;
    járható útja kell!
    Nem elég útra lelni,
    az úton menni kell!
    Egyedül is! Elsőnek,
    elől indulni el!
    Nem elég elindulni,
    de mást is hívni kell!
    S csak az hívjon magával,
    aki vezetni mer!

    Nem elég jóra vágyni:
    a jót akarni kell!
    És nem elég akarni:
    de tenni, tenni kell!
    A jószándék kevés!
    Több kell: – az értelem!
    Mit ér a hűvös ész?!
    Több kell: – az érzelem!
    Ám nemcsak holmi érzés,
    de seb és szenvedély,
    keresni, hogy miért élj,
    szeress, szenvedj, remélj!

    Nem elég – a Világért!
    Több kell: – a nemzetért!
    Nem elég – a Hazáért!
    Több kell most: – népedért!
    Nem elég – Igazságért!
    – Küzdj azok igazáért,
    kiké a szabadság rég,
    csak nem látják még,
    hogy nem elég!

    Még nem elég!

    Isten áldása legyen mindenkin!

    Kedvelés

Hozzászólások lezárva.