Van-e élet a halál civilizációjában? Azaz a love és a lóvé viszonyáról szól Andre Vltchek következő cikke:
Mily ijesztően deprimáló lett az élet majdnem minden nyugati városban! Mily szörnyű és szomorú!
Nem arról van szó, hogy ezek a városok nem gazdagok; mert azok. Persze a dolgok ott is rosszabbodnak, az infrastruktúra rogyadozik és minden sarkon tapasztalhatjuk a szociális egyenlőtlenség, sőt a szegénység jeleit is. De összehasonlítva a világ csaknem minden más részével a nyugati városok gazdagsága még akkor is sokkoló hatású, szinte groteszk.
A jólét azonban nem garancia a megelégedettségre, a boldogságra vagy az optimizmusra. Töltsünk el egy egész napot Londonban vagy Párizsban sétálgatva és figyeljük meg jól az embereket. Többször fogunk passzívan aggresszív viselkedésre bukkanni, frusztráltan és kétségbeesetten lefelé néző szemeket látni és mindenütt csak szomorúságot észlelni.
Ezekben az egykor nagy (imperialista) városokban nincs élet. Lelkesedés, melegszívűség, poézis és igen – szeretet – alig létezik.
Amerre csak jár az ember az épületek mindenfelé óriásiak, a butikok tele vannak elegáns áruval. Az éjszakát erős fények világítják be. De az emberek arca szürke. Még párokként vagy csoportban is atomizált lényeknek tünnek, mint Giacometti figurái.
Ha beszélünk az emberekkel, valószínűleg zavarodottsággal, levertséggel és bizonytalansággal találkozunk. ‘Kifinomult’ szarkazmus és néha hamis urbánus udvariasság azok a vékony kapaszkodók, amelyekkel megpróbálják eltitkolni a legszörnyűbb félelmeiket és elviselhetetlen magányukat ezek az ‘elveszett’ lelkek. Szeretet, nyugati nihilizmus és forradalmi optimizmus Tovább olvasása