Szerdán délelőtt az Országgyűlés Igazságügyi Bizottsága tárgyalt a Budaházy György és a Hunnia csoport elleni büntetőeljárással összefüggő amnesztia kérdéséről.
Az előterjesztő Hegedűs Lorántné mellett felszólaltam én is, európai parlamenti képviselőként és büntetőjogászként, nemzeti jogvédőként. Felszólalásomban úgy érveltem, hogy a kialakult helyzet – Gyurcsányék szabadok, Budaházyék börtönben – elviselhetetlenül igazságtalan, ezért azt orvosolni kell. Örömömre mind a fideszes, mind a jobbikos országgyűlési képviselőtársaim helyeselve reagáltak arra az elképzelésre, hogy az igazságtétel ez idő szerinti eszköze a közkegyelem, azaz az Országgyűlés által alkalmazható eljárási kegyelem. Budaházy-ügy: az amnesztiát támogatja a Fidesz és a Jobbik – Morvai Krisztina tájékoztatása→ Tovább olvasása
Kérjük, ne csak lájkoljon (Like, Tetszik), ossza is meg a tartalmakat!
Október 27-én az Európai Unió, a magyar kormány hozzájárulásával aláírta a szabadkereskedelmi egyezményt Kanadával, kiszolgáltatva hazánkat a multinacionális vállalatok hódításának. A magyar mezőgazdaságnak a hozzá kapcsolódó termelő és feldolgozó iparral együtt megerősödésre lenne szüksége, a hazai áruk kereskedelmének pedig hatékonyabb védelemre.
Ennek homlokegyenest ellent mond a CETA, egy külsős bíróságnak szolgáltatja ki a nemzetállamokat, felrúgja az eddigi egészségügyi, a foglalkoztatási és a környezetvédelmi szabályokat, negatívan érinti a közszolgáltatásokat, a városok és tartományok kereskedelmi tevékenységét, veszélyezteti a GMO mentességet, miközben Magyarországnak minimális GDP növekedést hozhat. A CETA kegyelemdöfés a magyar mezőgazdaságnak→ Tovább olvasása
Kérjük, ne csak lájkoljon (Like, Tetszik), ossza is meg a tartalmakat!
Értetlenül állok az aláírt nemzetközi szerződés híre előtt.
Értetlenségem egyrészt „természetes”, hiszen nincsen meghatalmazásom, helyzetem, ebből következően információm sem arról, hogy milyen közvetlen taktikai megfontolások alapján született a megállapodás, milyen célokat követ, milyen kényszereknek kíván engedni stb.
Azonban a szerződésnek egy tartalmi vonatkozása nem függ semmilyen hivatalos tisztségtől, miszerint rólam is szól általában a széles társadalmi közösség tagjaként e szerződés. Másrészt ezen túlmenően végig gondolva szinte elfogadhatatlannak tűnik. Hovatovább az újkori, Amerikába irányuló rabszolgakereskedőknek törzsi tagjaikat eladó törzsi vezetés intézkedéseivel tűnik párhuzamba állíthatónak. Első pillanatra. Tehát igen fontos volna e tartalmi kérdés tisztázása. A kormány szerződő partnerereinek minden megszorítás nélkül a bankokat tekinti – aggódó levél a miniszterelnöki kabinetirodának→ Tovább olvasása
Kérjük, ne csak lájkoljon (Like, Tetszik), ossza is meg a tartalmakat!