Dr. Morvai Krisztina és Dr. Gaudi-Nagy Tamás megemlékezése Dr. Grespik Lászlóról

Mélyen megrendített barátom, nemzeti jogvédő “harcostársam”, Dr. Grespik László ügyvéd váratlan halálának híre. Ötvenkét éves volt. Végtelenül szerette a Hazáját és a Családját. Nagyon büszke volt Rájuk.

Tengernyi emlék köt Hozzá. Az utolsó az az idei beszélgetésünk, amelynek témája a 2006 őszi jogtiprásokkal kapcsolatos igazságtétel volt. Az egyik olyan nemes és fontos cél, amiért haláláig rendületlenül küzdött. Emlékére ismét közreadom a felvételt, kérem tekintsék meg és gondoljanak Rá!

Utolsó nyilvános közszereplését – néhány héttel ezen interjút követően – olyan “prófétai” üzenettel zárta, amely összegzi életművét s amely útravalót ad az itt maradottaknak:

“Az igazság nem attól függ, hogy hányan mondják, hanem az igazság mibenlététől függ. És igazunk van. És köszönöm.”

Köszönjük, Laci! Nagyon szerettelek. A feltámadás és az örök élet hitével így fogalmazok: nagyon szeretlek!

Feleséged, Gyermekeid, Családtagjaid gyászában fájó szívvel osztozom. Isten nyugosztaljon!

Krisztina Dr. Morvai Krisztina és Dr. Gaudi-Nagy Tamás megemlékezése Dr. Grespik Lászlóról Tovább olvasása

Sárember kora: Ludányi-Horváth Attila ajánlja!

Kedves Olvasók, leendő Olvasók és „jóakarók”!

A modernitás korában az anyag- és haszonelvűséget mindenek előtt szem előtt tartó és azt értékelő skolasztikus oktatási rendszer minden kétséget kizáróan hozza a tudomásunkra: a polihisztorok kora lejárt. Azonban, hogy a világ folyása mégse legyen ily egyszerű és kisszerű, kivételek természetesen, mint ahogyan az már oly sokszor lenni szokott, most is akadnak. Egyikük, a kalandos életutat magáénak tudó, csodálatos Ludányi-Horváth Attila! Ő ajánlja most a leendő olvasók figyelmébe trilógiám második könyvét, a Sárember kora első kötetét!

(A könyv előrendelhető, várható megjelenés: 2017 január vége!)
Mindenkinek jó olvasást és jó szórakozást!

Ezzel a könyvajánlóval kívánok minden kedves Olvasómnak boldog 2017-es esztendőt!
Köszönettel és üdvözlettel: Szabó László
Sárember kora: Ludányi-Horváth Attila ajánlja! Tovább olvasása

Egy kiváló nemzeti jogvédő távozott: Elhunyt Grespik László

Budapest Főváros Közigazgatási Hivatal egykori vezetője, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat elnökségének tagja, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány alapító atyjainak egyike 52 éves volt.

Utolsó nyilvános közszereplésén, november 30-án a trianoni diktátum miatti igazságtételt követelt a Kossuth téren és ennek érdekében petíciót fogalmazott meg. Záró gondolatait nem feledhetjük:

“Az igazság nem attól függ, hogy hányan mondják, hanem az igazság mibenlététől függ. És igazunk van. És köszönöm.”

A Nemzeti InternetFigyelő szerkesztői ezúton fejezik ki együttérzésüket a gyászoló családnak, a Nemzeti Jogvédő Alapítványnak és a Nemzeti Jogvédő Szolgálatnak.

Grespik László halála pótolhatatlan veszteséget jelent a magyar nemzet és a nemzeti jogvédelem számára.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

 

Meddig még? – Valóban csak a PT*-t kell okolnunk?

Mottó: egy ország csak úgy lehet sikeres, ha azt az államalapító nemzet képviselői irányítják.

Majdnem minden országban (Magyarország kivételével) rendszeresen történtek pogromok,** ami szerintem a zsidók iránti ellenszenvből ered, és ez szinte minden népnél jelen van. A  szürkeség, a tehetetlenség, irigyli az okost, ügyest, sikerest, kiutálja maga közül. Ilyen az emberi természet. Figyeljük meg az óvodában, az iskolában a még naiv, őszinte viszonyokat: minden csoportban akad néhány gyerek aki finomabb,  jól neveltebb, okosabb, mint a többi. Már itt is előfordul, hogy támadásoknak vannak kitéve, gúnyolják, bántalmazzák őket. Ritka az az ember, aki saját magát okolja tehetetlenségéért, tehetsége hiányáért. Inkább másokban keresi saját hibáit, másokat okol. Vannak, akik azt állítják, hogy nálunk csak azért nem rózsás a helyzet, mert idegenek irányítják országunkat, elsősorban saját érdekükben. Ez talán részben igaz is. És, hogy ők azért jutnak hatalomra, mert összetartanak, mert segítik, mert támogatják egymást, mert, mert, mert…

Arra a  kérdésre, hogy miért  engedjük a néhány ezres ránk telepedett idegen uralkodását, idáig nem sikerült érdemleges választ kapni. Azzal érvelnek, hogy így alakult történelmileg. De hát történelmünk folyamán sok embertelen igazságtalanság volt, sok idegen megszálló   (a törökök, labancok, szovjetek, fasizmus, kommunizmus), amitől végeredményben megszabadultunk. Az IGAZSÁG mindig győzedelmeskedik. Csak tőlünk függ, hogy előbb vagy utóbb.  Egyesek azt, hogy engedtük ránk telepedni az idegeneket, a tűrőképességünkkel, a toleranciánkkal magyarázzák. Ami szerintük a gyengeség jele. De hát ezek a tulajdonságok éppen a az erőnket,   önbizalmunkat és a becsületességünket bizonyítják. Innen ered a befogadó, a segítőkészségünk. Az igazságosságunk.  Éppen ezért nem számítottunk, nem is számolhattunk azzal, hogy valaha is valaki is észrevétlenül fokozatosan visszaél bizalmunkkal. Meddig még? – Valóban csak a PT*-t kell okolnunk? Tovább olvasása