Mottó: egy ország csak úgy lehet sikeres, ha azt az államalapító nemzet képviselői irányítják.
Majdnem minden országban (Magyarország kivételével) rendszeresen történtek pogromok,** ami szerintem a zsidók iránti ellenszenvből ered, és ez szinte minden népnél jelen van. A szürkeség, a tehetetlenség, irigyli az okost, ügyest, sikerest, kiutálja maga közül. Ilyen az emberi természet. Figyeljük meg az óvodában, az iskolában a még naiv, őszinte viszonyokat: minden csoportban akad néhány gyerek aki finomabb, jól neveltebb, okosabb, mint a többi. Már itt is előfordul, hogy támadásoknak vannak kitéve, gúnyolják, bántalmazzák őket. Ritka az az ember, aki saját magát okolja tehetetlenségéért, tehetsége hiányáért. Inkább másokban keresi saját hibáit, másokat okol. Vannak, akik azt állítják, hogy nálunk csak azért nem rózsás a helyzet, mert idegenek irányítják országunkat, elsősorban saját érdekükben. Ez talán részben igaz is. És, hogy ők azért jutnak hatalomra, mert összetartanak, mert segítik, mert támogatják egymást, mert, mert, mert…
Arra a kérdésre, hogy miért engedjük a néhány ezres ránk telepedett idegen uralkodását, idáig nem sikerült érdemleges választ kapni. Azzal érvelnek, hogy így alakult történelmileg. De hát történelmünk folyamán sok embertelen igazságtalanság volt, sok idegen megszálló (a törökök, labancok, szovjetek, fasizmus, kommunizmus), amitől végeredményben megszabadultunk. Az IGAZSÁG mindig győzedelmeskedik. Csak tőlünk függ, hogy előbb vagy utóbb. Egyesek azt, hogy engedtük ránk telepedni az idegeneket, a tűrőképességünkkel, a toleranciánkkal magyarázzák. Ami szerintük a gyengeség jele. De hát ezek a tulajdonságok éppen a az erőnket, önbizalmunkat és a becsületességünket bizonyítják. Innen ered a befogadó, a segítőkészségünk. Az igazságosságunk. Éppen ezért nem számítottunk, nem is számolhattunk azzal, hogy valaha is valaki is észrevétlenül fokozatosan visszaél bizalmunkkal. Meddig még? – Valóban csak a PT*-t kell okolnunk? → Tovább olvasása
Kérjük, ne csak lájkoljon (Like, Tetszik), ossza is meg a tartalmakat!