letter

A kormány szerződő partnerereinek minden megszorítás nélkül a bankokat tekinti – aggódó levél a miniszterelnöki kabinetirodának

Tisztelt Miniszterelnöki Kabinetiroda!

Értetlenül állok az aláírt nemzetközi szerződés híre előtt.

Értetlenségem egyrészt „természetes”, hiszen nincsen meghatalmazásom, helyzetem, ebből következően információm sem arról, hogy milyen közvetlen taktikai megfontolások alapján született a megállapodás, milyen célokat követ, milyen kényszereknek kíván engedni stb.

Azonban a szerződésnek egy tartalmi vonatkozása nem függ semmilyen hivatalos tisztségtől, miszerint rólam is szól általában a széles társadalmi közösség tagjaként e szerződés. Másrészt ezen túlmenően végig gondolva szinte elfogadhatatlannak tűnik. Hovatovább az újkori, Amerikába irányuló rabszolgakereskedőknek törzsi tagjaikat eladó törzsi vezetés intézkedéseivel tűnik párhuzamba állíthatónak. Első pillanatra. Tehát igen fontos volna e tartalmi kérdés tisztázása.

A rendszerváltást követően az egyik ritkán megnevezett, vagy alig hangoztatott cél a polgári viszonyok kialakítása volt a gazdaságban is, azon belül a gazdaság koordinálási eszközének hivatott pénzrendszerben.

Egy évszázada a nyíltan definiált hitelpénzrendszer intézményi feltételei között él a világ szerencsésebb része – ahová reményeink szerint mi is csatlakozhattunk 1990 után. Azonban a tudományos kutatások, a magukat tudományos fórumoknak nevező szakmai sajtó, az egyetemi oktatás és a hazai pénzrendszer vezető intézményei és ennek megfelelően a hazai törvényhozás, a hazai politika a mai napig nem vállalta fel, hogy felmérje, mit jelent a hitelpénzrendszer és annak intézményrendszere, funkciói, folyamatai, ügyletei. Ilyen értelmű oktatás sem a felsőoktatásban, még kevésbé a közoktatásban és legkevésbé a bankok, bankfelügyelet által szponzorált ismeretterjesztésben nincsen.

Azért említem meg ezen állapotokat, mert a jelek szerint a most aláírt nemzetközi szerződés aláírói sem foglalkoztak alapvető kérdésekkel, és ezért lényegében a szerződés egyes pontjai szakmailag értelmezhetetlenek (ha a szakmaiságot komolyan vesszük). Egyrészt ez a szerződés forma szerint arra tesz vállalást, hogy a magyar állam kiiktatja a magyar igazságszolgáltatást – különben hogyan tudná a bankokat megvédeni devizahiteles ügyekben? Másrészt a magyar állam a jelek szerint további akadályokat kíván állítani a gazdasági élet szereplőinek pénzhasználati jogát akadályozandó, és ennek részeként a régi szóval lakossági, rendszerváltás utáni kifejezéssel fogyasztói szereplők pénzhasználati jogának alapul vételét akadályozandó.

Lényegében nehezen értelmezhető, hogy a kormány szerződő partnerereinek minden megszorítás nélkül a bankokat tekinti, amelyek végső soron a pénzhasználati jogok alanyainak szolgáltatóiként értelmezhetők „csak”. A bankokkal szerződni a kormány akkor tudna legitim módon, ha emellett vagy ezt megelőzően a pénzhasználati jogok jogosultjainak átléphetetlen garanciákat biztosít. Ebből a szempontból különösen érdekes, hogy az igazságügyi miniszter nevét viselő ügyvédi iroda fenyegetőzik egy olyan bank nevében, amely köztudottan a devizahiteles ügyekben érintett nagybank. A devizahiteleket pedig egy fogyasztó hogyan másként értelmezhetné, mint az egyéb nemzetközi szerződésekben a bankok fogyasztói ügyfeleinek államilag garantált érdekvédelmi kötelezettség semmibe vételét, más szóval széles „fogyasztónak minősülő” banki ügyfélréteg egzisztenciájának felszámolását – banki-állami kartell keretében? Ez nem hangulatkeltés, nem véleményformálás, nem egyéni ízlésvilág, hanem napjaink egyik meghatározó ténye.

Azt említeni talán e levél mellékszála lehet csak, hogy miként lehetséges, hogy az érintett igazságügyi miniszter nem határolódott még el a nevét viselő ügyvédi iroda két levelétől? A társadalmunkat sajnálatosan megosztó, a rendszerváltással felszínre került, több frontvonal mentén zajló latens polgárháború, amely az állami intézményeket diszfunkcionalitásba kényszerítő módon latens polgárháborús hadállásokként használja fel, tulajdonképpen megnehezíti hogy feltétlen következményeket várjunk el az adott minisztert illetően. A társadalmi intézmények funkcionális működését nehezíti tovább a civil szerepvállalást beárnyékoló kijevi minta, amelyről tudjuk, hogy a hidegháborúban gyökerezik (politológusok tán évszázadokra visszamenőleg tudják elemezni a gyökereket). Tehát a civil felháborodás hitelét is kikezdték az utóbbi évek történései világszerte, így minálunk is. Azonban a társadalmi intézmények funkcióvesztését nem lehet minden határon túl megengedni, mert akkor súlyos (ijesztőbben szólva apokaliptikus) káoszba veszünk.

A gazdasági szereplők, és a fogyasztók esetében a „végső fogyasztók” szempontjából a pénzhasználati jogok mentén újra gondolható a pénzrendszerben kialakult állapotok elemzése, értelmezése. Utalok itt olyan sajnálatos összefüggésre, hogy például a nemzeti bank alapító levelében nem szerepel a pénzrendszer értelmezése a társadalom egésze szempontjából, sem a gazdaság szempontjából, de legkevésbé van megfogalmazva a jegybank felelőssége a fogyasztói státuszú gazdasági szereplők léte szempontjából, a pénzhasználatnak végső (elsődleges, alanyi) értelmet adó érdekek figyelembe vételi kötelessége. Ellenben látszólag szakmaisággal indokolva, valójában az alapvető logikai hátteret nélkülözve a végső soron másodlagos, eszköz jellegű infláció elleni küzdelmet és a bankok igazgatását nevezi meg a jegybank friss alapító okirata. Ez akkor volna rendjén, ha az általam elsorolt társadalmi, gazdasági, fogyasztói pénzhasználati jogok, érdekek védelme, alapul vétele más pénzügyi intézményre hárulnának. Ilyen más pénzügyi intézmény azonban nincsen. Tehát csonka, torz a magyar pénzrendszer alapvetően. Alapvetően nem alkalmas az ország, a társadalom gazdasági önszervezésének eszközéül szolgálni.

Ez a sajnálatos, a tulajdonképpeni pénzrendszeri funkcióra alkalmatlanná tevő állapot nyilvánul meg abban, hogy a másodlagos létű, szolgáltató (és meglehetősen erős gyanú alapján a helyzetükkel alapvetően visszaélő, a társadalmat megrázó visszaélést állami intézményekkel együttműködésben folytató) bankokkal kötött szerződés a társadalmi lét végső alanyinak tekinthető fogyasztókat megillető igazságszolgáltatás kiiktatását ígéri. Ez a megállapodás tehát, ha megfelelő alapossággal elemezzük, akkor jogi, gazdasági, pénzügyi (összefoglalóan alkotmányossági) legitimitással nem rendelkezik, mert az alkotmányosság nem alapulhat diszfunkcionális intézményi működésen, a jogrendszert és a gazdasági alapokat romboló nemzetközi megállapodáson.

Üdvözölvén az alkotmányos identitás fogalmának felvállalását és a politikában való megvédését, egyszerű állampolgárként a magam részéről ezennel igyekszem felhívni a figyelmet arra, hogy végre foglalkozni kellene a társadalompolitika és ezen belül a gazdaságpolitika, a pénzpolitika megfelelő tudományos megalapozásának hiányosságaival, szinte tilalmával mind a mai napig a közéletben (az egyes emberek és az egyes közösségek alanyiságát, bele értve a nemzeti szintű közösség alanyiságát a mai társadalomtudományok nem tudják kezelni, legkevésbé a jogban is megnyilvánulóan a gazdaság és a pénzrendszer – aminek nem technikai akadályai vannak, hanem hiányzik a feladattal való szembenézés, a megfelelő elszánás, az önálló megítélés igénye).

Végül egy megjegyzést teszek arra a sajnálatos öncenzúrát (az öncenzúra kultúráját) jelentő, a szovjet megszállás évtizedeiben igen megerősödött gyakorlatra, hogy talányosan hiányos megfogalmazásokra kerül sor társadalompolitikai, közgazdasági, pénzügyi (és ezeket megjelenítő jogi) kérdésekben, minek következtében legalapvetőbb társadalmi feladatok nemhogy nem kezelhetőek, hanem egyáltalán meg sem tárgyalhatóak – ami igen kedvez a latens polgárháborús pótmegoldások továbbélésének.

A lakásmaffia, OTP lakáskamatok, devizahitelek példái hosszú sorban volnának kiegészíthetők további sajnálatos melléfogásokkal, visszaélésekkel, társadalompolitikai tehetetlenségekkel. Talán a most szerződött bankoknak is jobb lenne, ha érdemi feladatokat végezhetnének Magyarországon, és nem látszatműködéssel kellene jelentős profitra törekedniük.

Abban a reményben, hogy az alkotmánybírósági vétó vagy bármely más megoldás jobb irányba tudja terelni az eseményeket.

Fáy Árpád

fogyasztó,

banki devizahiteles ügyletek károsultja, aki reményét az elmúlt 26, 60, és további sok-sok év emléke ellenére elveszíteni nem akarja.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)