Róna Péter: Hét ember felelős a devizahitelezésért

NIF: A devizakárosultak figyelmébe ajánljuk az alábbi listát, bízva abban, hogy Róna Péter nem indirekt stratégiai célok elérése érdekében állította össze ezt a listát, hanem a valódi bűnösöket nevezte meg. Az alábbi írás üzenet azok számára is, akik eddig úgy viszonyultak a devizakárosultak ügyéhez, hogy az az ő bajuk, miért akartak olcsó hitelhez jutni, stb. Ezen rövidlátó honfitársaink bevették a PT propagandáját, mert a háttérben a PT tagjai húzódnak meg, ahogy ezt a lista is bizonyítja. A devizakárosultakat képviselő szervezetek képtelensége az összefogásra szintén a PT propagandájának köszönhető, és a széthúzást szító titkosszolgálati műveletek eredménye is. Az összefogás, az eredmény orientált tevékenység felé mozdítaná el a devizakárosultak védelmét. E nélkül csak szánalmas próbálkozás szintjén marad mindenki, nagyon szegényes részeredményekkel.

Róna Péter közgazdász szerint a magyar gazdaság vergődésének első helyen álló oka a devizahitelezés bevezetése volt, melyért hét embert tesz felelőssé: Járai Zsigmondot, Király Júliát, Simor Andrást, Gyurcsány Ferencet, Bajnai Gordont, Oszkó Pétert és Felcsúti Pétert. Mindez abból a Schiffer Andrásnak címzett leveléből derül ki, amelyben bejelentette, hogy távozik az LMP alapítványának éléről és a magyar közéletből.

összességében még tavasszal eldőlhet, hogy a jogalkotás milyen új rendelkezéseket hozhat a devizahitelesek megsegítésére.

 

Lemondott az LMP pártalapítványának társelnöki posztjáról Róna Péter közgazdász, aki egyúttal hátat fordít a magyar közéletnek is, mert nem érti, hogy mi történik a Kárpát-medencében. ”A magyar gazdaság és társadalom vergődésének okairól sokat lehetne írni és mondani – írtam és mondtam is – de van egy, amely nézetem szerint az összes többit maga mögé utasítja, ez pedig a devizahitelezés” – írja Róna Péter a Schiffer Andrásnak címzett lemondólevelében, amelyből a Népszabadság idézett.

A közgazdász úgy látja, életek százezrei mentek helyrehozhatatlanul tönkre, a fizetőképes kereslet nagyon hosszú időre megroppant, maga a bankrendszer működésképtelenné vált, kis- és középvállalatok tízezrei dőltek be, munkahelyek százezrei szűntek meg, és a Magyar Nemzeti Bank elvesztette a monetáris folyamatokra gyakorolható hatását egy hazug, csalárd termék bevezetése miatt.

“Mert a devizahitel egyáltalán nem hitel, hanem egy olyan befektetés a hitelfelvevő részéről, aminek az a lényege, hogy az összes, kivétel nélkül az összes profit a banké, az összes kockázat pedig a hitelfelvevőé. Nem hitel azért az egyszerű okért, mert a hitel egy fix összegben felvett kölcsön, amit azonos fix összegben kell visszafizetni, a szerződésben kijelölt és annak alapján mindkét fél számára kiszámítható kamattal együtt. De a devizaadós nem tudhatja, hogy mennyit kell visszafizetni, mert a törlesztés egy olyan ténytől, az árfolyammozgástól függ, amihez semmi köze, hiszen ő forintot kapott és forintban fizet” – magyarázta.

Róna leírta, hogy 2006-tól kezdve kétségbeesetten küzdött a devizahitelezés leállításáért, amiért meg is kapta a kókler minősítést a devizahitelezés megalkotóitól. “Kik voltak ők? Hát Járai Zsigmond, Király Júlia, Simor András, Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon, Oszkó Péter és Felcsúti Péter” – sorolja a neveket. Szerinte Oszkó Péter és Felcsúti Péter dolgozta ki azt a banki magatartási kódexet, ami végtelen cinizmussal nemhogy nem vetett véget, hanem egyenesen szentesítette a devizahitelezést.

Róna Péter szerint azok, akik ezért a “disznóságért” személyesen felelősek, több mint egymillió embert fosztottak meg mindenüktől. Azt pedig érthetetlennek tartja, hogy ezek az emberek “képesek most magukat a jogállamiság nagy védőivé alakítani, képesek a talpig becsületes LMP-t az úgynevezett balliberális értelmiség nagy többségének aktív részvételével a megsemmisülés szélére sodorni”.

Orbán két évét őrületnek nevezi Róna Péter. Az írja, hogy emiatt először megpróbálta lenyelni a békát, és elfogadni az összefogás valamiféle változatát, túllépni azon, amit a felsoroltak tettek, ezért találkozott Bajnai Gordonnal is. De mára már megbánta, hogy egy pillanatra is elképzelhetőnek tartotta az együttműködést “ezzel az álnok, cinikus és erőszakos bandával”.

Forrás: Origo

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Reklámok

15 gondolat “Róna Péter: Hét ember felelős a devizahitelezésért” bejegyzéshez

  1. ,,Orbán két évét őrületnek nevezi Róna Péter. Az írja, hogy emiatt először megpróbálta lenyelni a békát, és elfogadni az összefogás valamiféle változatát, túllépni azon, amit a felsoroltak tettek, ezért találkozott Bajnai Gordonnal is. De mára már megbánta, hogy egy pillanatra is elképzelhetőnek tartotta az együttműködést “ezzel az álnok, cinikus és erőszakos bandával”.”

    Az ,,álnok, cinikus és erőszakos bandát” Orbán mondta?
    Ő egy azzal a rendszerrel, amely kitermelte a hét főbűnöst is.

    Kedvelés

  2. Akkor még én is hittem, hogy segíteni akarnak.
    Pedig csak meglékelt ladikot dobtak az embereknek a Magyaroknak. Szerintem ezzel az intézkedésükkel időt akartak nyerni, vagy ennyire ostobák, lenézőek.
    Azóta már semmit sem hiszek el nekik, ha valahol fideszes írás v interjú van, azonnal dobom, nem vagyok hajlandó vele foglalkozni, mert dicsérik magukat, csúsztatnak, hazúdnak stb!
    Nem értem a politizálásúkat, direkt csökkentik a népszerüségüket v ennyire bíznak a pt.-ben

    Kedvelés

  3. “anno valamikor két okból kifolyólag lehetett felbontani,vagy semmisnek tekinteni egy szerződést. Feltűnő értékaránytalanság,vagy ha az egyik,vagy mindkét fél szerződéskötéskor nem volt beszámítható. Azok akik a devizahitelnek nevezett csalást “szentesítették,majd módosították, se nem jogászok, se nem bank szakemberek, hanem egyszerűen, CSALÓK! Mivelhogy előre eltervezett, forgatókönyv szerint történt mindez, bőségesen kimerítették a csalás fogalmát. Azok a jogászok,akik a bankok mellett érvelnek, Cinkosok!
    Az a hatalom(?) amelyik segítő kezet nyújtott ebben,márpedig azt tette,ott jogállamról véletlenül sem lehet beszélni. Se Tisztességről,sem Igazságról! Ma Magyarországon, “ali baba,és a negyven(?) rabló uralkodik.
    “orbán két évét őrültnek nevezi.
    Dr. Veér András az országos pszichiátriai és neurológiai intézet (OPNI)
    néhai igazgató főorvosától idézet, orbánról. ” ön bolond, -ezért befogom perelni. -én ezt mint szakember állítom.
    Nem tévedett !!

    Kedvelés

  4. Dr. Veér András egy büdös bolsi volt,kár itt emlegetni etalonként,ez a Róna meg egy életművész zsidó,aki nem közgazdász,hanem történész!Ennek ellenére sztárolják a fajtabeliek,meg a megvezetettek.

    Kedvelés

    1. Akármennyire is zsidózod Dolfi, Róna Pétert igazat mond.Úgy hogy te 1 követ fújsz azzal a mocskos banki zsidó bandával akit ha nem is nyiltan de burkolva támogatsz. Lámpavasra velük.

      Kedvelés

  5. “képesek a talpig becsületes LMP-t az úgynevezett balliberális értelmiség nagy többségének aktív részvételével a megsemmisülés szélére sodorni”.”mondja Róna,a malomügyről hallott- e,20 millióért “felújította ” az LMP-s matador a kiskundorozsmai szélmalmot,mire az összedőlt.Ellopták a cementet

    Kedvelés

    1. A tárgyaláson tanúként hallgatták ki a cementet és azt nyilatkozta, hogy ő ott se volt!

      Kedvelés

  6. Milyen kormány az, amelyik nem csak, hogy tétlenül nézi, hagyja is, hogy állampolgárai a vesztükbe rohanjanak. Nagy gondossággal segít a bitangoknak megásni még a vermet is. Az államnak, polgárai tekintetében, csakúgy, mint egy apának, féltő gondossággal kell őrködnie “gyermekei” biztonsága, jóléte felett. Olyan időket élünk, amikor a szülők nem képesek, gondoskodni gyermekeik biztonságáról. Tizenéves kis lotyók éjszakákat átmulatnak, semmi nőiesség, semmi tartás bennük. Ezek közül többen könnyű prédává válnak, áldozatul esnek. Sajnos olyan időket élünk, amikor a szülők tehetetlenek, mert állambácsi elvette tőlük azokat a jogosítványokat, amelyek a gyerekneveléshez feltétlenül szükségesek. Ha példának okáért lekeverünk a gyereknek egy pofont, az feljelenthet. Sok esetben saját magával babrál ki, mert állami gondozatlanságba veszik a kis hülyéjét. Meg is érdemli! Vttay Szabolcs

    Kedvelés

  7. ,,Milyen kormány az, amelyik nem csak, hogy tétlenül nézi, hagyja is, hogy állampolgárai a vesztükbe rohanjanak.”

    Biztosan nem erről volt szó. Sokkal többről. A magyar kormányok együttműködéséről a hitelezőkkel. Vegyük sorba. A magyar ,,állam” idegen bankokat enged be az országba. Miért, mi érdeke fűződött ehhez? Ugyan azt a kölcsönt (merthogy végig forintról volt szó) az MNB is adhatta volna. Aztán a külföldi hitelezők alacsonyabb kamatra adtak kölcsönt, amit az állam megengedett nekik. Ez egy árulás. Ugyanis a magyar állam saját konkurenseit engedte be és még tudatosan magasabb kamatot számított saját polgárainak, mint a konkurens. Ki kérdezte, hogyha a frankhitelezőnek miért érte meg alacsonyabb kamatra adni hitelt, mint a magyar állam? Az állami vezetőknek ezt tisztázni kellett volna. Igen, így van, az államnak meg kellett volna védenie saját polgárait, mer tudta, mire megy kim a játék. Nos, Simorék megérdemelnék a kötelet. És Orbán is, mert nem csak hét emberről van itt szó, hanem a teljes, saját népét eláruló irányító magyar elitről. Orbán külön ,,elbánást” érdemelne az ösződi beszédben való közreműködésért, a Széll Kálmán-tervért, a közmunkaprogramért, a nyugdíjasok pénzének lenyúlásáért, a 2011/CXCI: törvényért, aztán majd a migránsok beengedéséért, az otthoni munka megadóztatásáért, az ország maradék vagyonának kiárusításáért.

    Kedvelés

    1. Szép, megnyerő ez a Róna Péter nyilatkozat, de nem fedi a teljes igazságot. Az egész kormányokon átívelő, átgondolt, megtervezett cselekvés-sorozat volt. Az első, 1998-2002-es Orbán kormány idején fogadták el a törvényt, amely lehetővé tette a devizahitelezést. Ugyanezen kormányzati ciklus vége felé fogadták el azt a törvényt, ami lehetővé tette a bankok egyoldalú szerződés-módosítását. Az mszp kormányok idején zajlott nagyban a devizahiteles csőbe húzás. Amikor egy áldozatot kérdeztem, mondta, hogy más hitelt akkor nem is ajánlottak neki (OTP), így kénytelen volt azt választani. A második Orbán kormány úgy tett, mintha meg akarná menteni a devizahiteleseket, a harmadik ciklusig húzta az időt, majd lényegében a többség ellen, a bankokat kiszolgálva zárta le az ügyet. A kb 15 éves ügy érdekessége, hogy mindig a bankok járnak jól, miközben mi – hülyegyerekek – jól tesszük, ha védjük a “demokrácia értékeit”.

      Kedvelés

  8. mocsok szemét,hazaáruló,rabló csaló stb banda.Ne fizessen senki,ne féljenek nem lesz semmi,mert jogtalan,tv.-telen az egész.ez már nem a magyar állam,mert ellenünk munkálkodik,jogfosztottá váltunk.tönkre akarnak tenni anyagilag és idegileg összefogás kell ellenük..

    Kedvelés

Hozzászólások lezárva.