A NsK részvevőihez, az összes nemzeti szervezethez

Egy öreg, de fáradhatatlan nemzeti harcos, Takács András, hitvallása

68 éves vagyok, ’83-óta küzdök írással, érdekvédelemmel, társadalomszervezéssel a magyar nép sorsának jobbra fordulásáért, sajnos nem sok sikerrel.

Most úgy látom, hogy a belpolitikai és külpolitikai helyzet lehetőséget adhat arra, hogy helyes irányba fordítsuk az ország szekerét, amennyiben a nemzeti oldal apró szerveződései össze tudnak fogni. Ezt az összefogási kísérletet tekintem politikai pályafutásom legfontosabb, de egyben utolsó befejező fázisának.

Takács András-tájékoztató

A NsK részvevőihez, az összes nemzeti szervezethez Tovább olvasása

NSK gondolatgerjesztő: Görögországot kiárusították

NIF: Az alábbi cikkben Görögország kálváriája van bemutatva tényekkel alátámasztva. Ez vár ránk is? Mivel tudták rákényszeríteni a görögöket, hogy ezt a megalázó helyzetet elfogadják? Milyen fegyverek vannak a finánc-háttérhatalom kezében, hogy nemzeteket tiporhat le kegyetlenül? Sajnos ezekre a kérdésekre kevésbé derül az alábbi cikkben fény.  A cikket javasolom elolvasásra, azoknak akik a NsK munkálataiban részt vesznek és a magyar államadósságot csak úgy helyből, nekifutás és dobbantás nélkül, megtagadni akarják. Az államadósság körüli tennivalókon gondolkodásra ösztökélő a görögök története. A háttérhatalom még a görög nép, népszavazáson kinyilvánított, akaratát sem veszi tekintetbe!

Transyadmin


Brutális a hír, (érdemes magyarországi szemüveggel rátekinteni)  s ha a nép végre felvilágosodik (nem csak a görög, de az összes kifosztott európai állam nemzete), bizony forradalmakat fog kiprovokálni!

És kell, hogy meg is valósuljon . . .

Undorító, ahogy a liberalizmus álarca mögé bújva törvényileg legalizálták a zsidó oligarchiák a gazdasági liberal-fasizmus működést!

Ez tulajdonképpen a nemzetekkel szembeni gazdasági holokauszt megvalósítása, amiért kártérítést kell a az IZRÁEL államtól mint a fajt képviselő államtól követelni!

A cikket beküldte: Kovács István, okl. építészmérnök


NSK gondolatgerjesztő: Görögországot kiárusították Tovább olvasása

Krasznai Zoltán: Sorsfordító idő

„A Krímről van szó!” című írás, amelyet egy magát megnevezni nem kívánó, magas beosztású magyar diplomata írt, magyarázatot ad arra, hogy miért vonta ki oly váratlanul és rekord sebességgel Putyin az orosz csapatokat, repülőgépeket stb. Szíriából. Pedig eredetileg ez nem állhatott szándékában, hiszen pár héttel korábban még azt nyilatkozta, hogy ha Szaúd-Arábia nem hagyja abba az Iszlám Állam támogatását, akkor visszabombázza a középkorba. (Lehet, hogy nem mondani kellett volna, hanem megtenni.) Ezzel nem csak az USA és Izrael egyik legfontosabb térségbeli szövetségesét iktatta volna ki – a másik Törökország –, hanem a mesterségesen nyomott olajárak is megugrottak volna, ami jól jött volna az orosz gazdaságnak! Csak hát ellenségei váratlanul újabb frontot nyitottak ellene a Krím kapujában. Putyin pedig – józan döntéssel – kikerülte, hogy belerángassák egy kétfrontos háborúba. A háború persze folytatódik. Kérdés, hogy mi várható?

Megkezdődött a III. világháború negyedik szakasza[1], amely – az előzőekhez hasonlóan – a háború eszkalálódásával fog járni. Ez egyaránt érvényes lesz a háborús cselekmények területi kiterjesztésére, a bevetett katonai eszközök mennyiségére, a harcoló – nagyobb részt „önkéntes” zsoldos – alakulatok létszámának növekedésére, valamint az emberi és anyagi veszteségek növekedésére, egyáltalán a pusztítás mértékére. E szakasz súlypontja minden bizonnyal elsősorban Ukrajnára és a vele határos országokra, valamint – kiszámítható orosz ellencsapásként – az Ördögán vezette Törökországra fog kiterjedni. Krasznai Zoltán: Sorsfordító idő Tovább olvasása

NsK: KOSSUTH TÉRI KÖZLEMÉNY, 2006 okt. 23.

NIF: A korábban itt olvasható szerkesztőségi önméltatást és egyes 2006-os Kossuth téri szereplők megnevezését a főszerkesztő törölte, tekintettel arra, hogy a korábbi szöveg alkalmat adhat valamennyi megnevezett jó hírnévhez való jogának megsértéséhez.

Az alább olvasható anyag Takács András egykori Kossuth téri koordinátor leírása az akkori eseményekről az ő meglátása alapján.


A Kossuth Tér kiürítése

  1. Írásos megállapodás nem volt a rendőrséggel a tér kiürítésére.
  2. Lapid Lajossal az volt a szóbeli megállapodás okt.22-én 23 óra körül több ember is ott volt velem, – Soha nem tárgyaltam egyedül. – hogy a fegyvernek számító eszközöket mi összegyűjtjük, a sátorgazdák ott maradhatnak az átvizsgálás alatt,  és ha elmentek a tűzszerészek, akkor visszamehetünk. Ezt, elmondtam a színpadon és azt javasoltam, hogy a megegyezés alapján vonuljunk ki. Az ott lévő kb. 500 fő között több órás vita alakult ki. Végül úgy döntöttek, úgy két óra körül, hogy kimennek. Amikor majd mindenki kiment a Garibaldi sarkára, akkor kommandósok lezárták az utat és hangosbemondón bemondták, hogy a demonstrációt feloszlatták. Később tudtam meg egy barátomtól, hogy 2000 rendőr volt a hátunk mögött készenlétben éles lőszerrel.
  3. A Legfelsőbb Bíróság 2010-ben kimondta, hogy a rendőrség törvénytelenül járt el. Ez annak volt köszönhető, hogy végig az adott törvények ismeretében tárgyaltam velük. Ezt ma már nem lehetne eljátszani velük, mert jogilag felszámolták a folyamatos tüntetés lehetőségét.
  4. Mellékelten csatolom a 2006 okt. 23-i Kossuth-téri közleményt.
    Takács András

KOSSUTH TÉRI KÖZLEMÉNY

2006 október 23.

A Kossuth téri demonstráció résztvevői a rendőrséggel kötött előzetes megállapodásnak megfelelően teljesítették, hogy a Rákóczi szobor előtti füves területet kiürítették, annak fejében, hogy oda fél óra elteltével a tüntetőket a tűzszerészeti vizsgálat befejeztével visszaengedik. Ormos Attila rendőr ezredes ajánlatát, miszerint a sátorgazdák bent maradhatnak – Lapid Lajos rendőr dandártábornok felülbírálta, ami további zavart okozott.

A tér füves részéről saját akaratunkból távozó közel másfélezer főt a rendőrség körbefogta és kiszorította a Garibaldi és Akadémia utcán át egészen az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út sarkáig. A téren saját felelősségére ottmaradt emberekből 11 főt a rendőrök brutálisan megvertek majd előállítottak.

A médiák által fegyvernek titulált konyhai eszközök és a peták nevű játék (amit harci golyóknak minősítettek) előre össze voltak készítve a konyhasátornál a korábbi megbeszélések szerint, mivel a tüntetők életvitelszerű ott-tartózkodása miatt ezek mindennapi használatban lévő eszközök voltak.

A gyúlékony anyagok nem voltak mások, mint a főzéshez szükséges PB gázpalack, illetve az aggregátor üzemeltetéséhez szükséges 95-ös benzin.

A rendőrség mozgásából és viselkedéséből kikövetkeztethető, hogy nem is volt szándékukban a beléptetős biztonsági sáv kialakítása, így a tüntetők térre való visszaengedése sem.

Azért alakulhatott ki feszült helyzet, mert korábban a rendőrség a kettős kordonon túl egy külön paravánt is felállított. A Kossuth tér tüntetők által 37. napja jogszerűen elfoglalt területet (had)műveleti területnek  minősítették – ezzel jogszerűvé és megindokolttá téve alantas tetteiket. Megállapítható, hogy a rendőrség jogszerűnek nevezett akciója nem más, mint a hatalom által megrendelt békés tüntetők elleni politikai tisztogatás, mellyel a tüntetők alkotmányos jogát sárba tiporva, hazugsággal és csalással csalta tőrbe a békés megoldásra törekvő demonstrálókat. A rendőrség többé nem a népet szolgálja, hanem egy hazug kormány cezaromán miniszterelnökét!

Teljesen világos számunkra az is, hogy a tüntetők bármit tehettek volna, akkor is végrehajtották volna alattomos akciójukat. Ha a tüntetők nem hagyták volna el a füves teret, akkor feltételezhetően a karhatalom valóságos vérfürdőt rendezett volna a békés tüntetők között, hiszen miért is készültek volna ekkora túlerővel?!

A demokráciába vetett hitünk áldozatai lettünk! Magyarországon nincs demokrácia! Ezt a rendőrség sokadszorra bizonyította! Demokratikus eszközök hatástalanok a diktatúrával szemben!

Amennyiben a magyar nép 1956 szellemét feledve nem fog össze, úgy ez a diktatórikus hatalom ismét olyan megtorlásba kezd, mint amit Kádár János indított el a forradalmárok ellen 50 éve! Ezt most már nyugodtan kijelenthetjük! 2006. Október 22-23-a éjjelén – ismét emlékeztettek rá! Ízelítőt kaptunk belőle, hogy visszajöttek azok az idők!

Magyarok! Ilyen országban akartok élni, ahol hazudnak és verik a magyart?! Ahol köpnek az alkotmányra, kirabolnak minket és bárányok bőrébe bújva éjszaka érkeznek, hogy felzabálják a hazafiakat? Magyarok! Most kell összetartani! Úgy, ahogy ’56-ban tartottak össze szüleink! Meg kell valósítanunk azt, amit ők kezdtek el álmodni! Méltóbb emlékezést adhatunk ezzel nekik, mint amilyet ez a képmutató kormány drága pénzen vesz magának, hogy abban kéjelegve érezze magát magyarnak! A magyarok mi vagyunk! Védjük meg a magyarságot! Ne hagyjuk eltiporni többé magunkat!

Ismételten felkérjük a Köztársasági Elnök Urat, hogy állítsa meg Gyurcsány Ferenc és bandája garázdálkodását, ne hagyja még jobban elmérgesedni a helyzetet, ne provokálják a népharagot!

Isten óvja Magyarországot, a magyarokat!

 

Takács András                                                                Gyökös László

Szabad Magyarországért Mozgalom                      szervező

elnöke, felelős szervező

Budapest, 2006. október 23. 12:04

MTI OS

 

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)