Meghalt Esterházy Péter, az író. Isten nyugosztalja. Magamba nézek, és egy nagy kérdőjelet találok. Miért van az, hogy ő volt egyetlen irodalmi találkozásom, akiben nem találtam semmi örömet, akit nem értettem, aki nem tudott belsőmmé válni, interiorizálódni, aki idegen maradt, mert egyetlen szó, egyetlen gondolat sem ragadt meg bennem tőle.
Pedig nagy kincset találtam, igazi örömet adott nekem a magyar és a világirodalom. Petőfi, Arany János, Ady, József Attila, Babits, Móricz Zsigmond, Mikszáth, Jókai, Thomas Mann, Tolsztoj és a többi nagy író lelkem egy-egy darabját jelentik, a Varázshegy, a József és testvérei, a Háború és béke, a Csendes Don személyiségem meghatározó elemei. Amint Déry Tibor, meg a megannyi “mai” író, köztük Rejtő Jenő és Jack London is persze, énemmé lettek, bennem élnek, egy-egy modulatomban, szavamban ott vannak, belém ivódtak. A “kötelező” és nem kötelező olvasmányok a lélek boldog óriáivá váltak nálam, úgy, mint másoknál, a tisztelet és a barátság nemes ötvözetét adták végső elemzésben egy-egy író emberrel való találkozás után.
De Esterházy? Esterházy Tovább olvasása
