Minden diktatúra (szocialista-kommunista és liberális-kapitalista) sajátjának tekinti Petőfi Sándort, és azt igyekszik bemosni az agyakba, lelkekbe, hogy a „Magyarok Istenére” esküdve elfogadjuk az ő szabadság-értelmezésüket, ami az embert „emberi tőkének” tekinti, szabadságát a szabadság korlátait elszenvedő (passzív) szabadságnak, és nem cselekvő (aktív) szabadságban élő ingéniumnak, aki mindenkori lehetőségeit és adottságait felhasználja annak érdekében, hogy szabadság-korlátokat ledöntve szeretetben éljen.
Azt mondják, hogy a nyíl célja az a királyi trón, ami a diktatúra másik válfajnak vezér-megnevezésére utal, nem pedig arra a társadalmi rendszerre, ami az oltár és a trón emberellenes szövetségében kirekesztőkre és kirekesztettekre osztja meg az emberiséget.Gondolatok a Petőfi temetésre→ Tovább olvasása
Kérjük, ne csak lájkoljon (Like, Tetszik), ossza is meg a tartalmakat!
A Fővárosi Ítélőtábla 2015. június 19-én hozott jogerős ítéletével 200 ezer forint és kamatai összegű nem vagyoni kártérítést és 65 ezer forint perköltséget ítélt meg Gőbl György, a Közhatalom Jogsértettjei Egyesület elnöke részére, amiért a Budapesti Rendőr-főkapitányság még a Gyurcsány-kormány időszaka alatt 2008. szeptember 20-án a Szabadság téri hazafias tüntetés feloszlatása során kutyás rendőrökkel támadott rá.
A bíróság – helyben hagyva a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletét – megállapította, hogy sérült a felperes testi és lelki egészsége, illetve emberi méltósága, továbbá szükségtelen és aránytalan volt ez a fellépés a jogvédővel szemben, akit a perben dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője képviselt, aki maga is jelen volt nemzeti jogvédőként a tüntetésen. Gőbl György a több ezer résztvevővel együtt érkezett a Hősök teréről Szabadság térre, ahol a HVIM által szervezett tüntetésen a tüntetők a kommunizmus áldozataira emlékezésként cipőket szerettek volna elhelyezni a mai napig sajnálatos módon álló szovjet obeliszknél. Gyurcsányi önkény: 2008 – kártérítés a jogvédőnek: 2015→ Tovább olvasása
Kérjük, ne csak lájkoljon (Like, Tetszik), ossza is meg a tartalmakat!