Nagy hagyományokra és múltra visszatekintő párt az FKgP. 2002 óta azonban a Független Kisgazda Földmunkás és Polgári Pártnak nem sikerült bekerülnie a magyar országgyűlésbe. Ennek okai meglehetősen összetettek, ugyanakkor a kisgazdák nem adják fel. Próbálnak újra építkezni, megújulni. Vajon képesek lesznek-e erre? Mindenesetre elszántak és bizakodóan néznek a jövőbe.
Egyre több fiatal tűnik fel a kisgazdák között tisztségviselőként és aktív tagként egyaránt. Vajon mi lehet ennek az oka? Többek között erről is beszélgettünk Kardos Péterrel, a Független Kisgazdapárt budapesti és ifjúsági szervezetének koordinátorával. Magyarországot akarunk, erős vidékkel – az FKgP számít a fiatalokra→ Tovább olvasása
Kérjük, ne csak lájkoljon (Like, Tetszik), ossza is meg a tartalmakat!
Miután a közelmúltban Póka Lászlót, a Nem Adom a Házamat Mozgalom vezetőjét a Fővárosi Törvényszék felmentette a terrorcselekménnyel való fenyegetés vádja alól, az ügyészség tántoríthatatlan, fellebbezett az ítélet ellen. Így az ügy a Kúrián folytatódik.
Illusztris vendég látogatott pénteken Miskolcra. Japán magyarországi nagykövete, Junichi Kosuge úr szoboravatásra érkezett városunk egészségügyi szakközépiskolájába, ahol Miskolc polgármestere mondott volna ünnepi köszöntőt.