„Trianon gyógyírja az önrendelkezés vagy számíthat-e a székely autonómia mozgalom a magyar kormány védhatalmi támogatására?” Ezzel a címmel intéztem interpellációt három éve 2012. június 4-én az Országgyűlésben a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettesnek. “Egy diktátumot nem lehet elfogadni és elkerülhetetlen ennek felülvizsgálata. A felülvizsgálat másképpen revíziót jelent”-mondtam akkor és ezt ma is fenntartom. Ezt hangsúlyozom minden fórumon, ha erről a feszítő nemzeti sorskérdésről van szó, például három éve a budapesti román nagykövetség előtt tartott tiltakozó vonuláson, legutóbb pedig idén június 4-én a felvidéki Dunaszerdahelyen.
Felemelő érzés volt részt vennem az elkötelezett és harcos felfogású Magyar Megmaradásért Polgári Társulás által a trianoni diktátum 95. évfordulóján Felvidéken június 4-én, Csallóköz szívében Dunaszerdahelyen a Trianon emlékfánál tartott emlékező-mozgósító rendezvényen, amelynek főszónoka voltam. Elismerés és köszönet illeti Aranyossy Szabolcsot, a meghívó szervezet elnökét, Molnár Attilát, a csenkei Baranta Csapat vezetőjét és Karaffa Attilát, a Pázmáneum Társulás elnökét, hogy megszervezték és annak a közel 300 derék csallóközi magyarnak, akik jelen voltak. Részletes képes beszámolóm az eseményről itt olvasható!